Aktuálpolitikai sunyiságból ragozzák tévedéseiket, ezért én is kénytelen vagyok önmagam megismételni. Ferenc József szárnya alól sikeres tengerész hadvezér, akit angol hadiiskolákban tanítanak „ellenség” létére. Példát mutató háborús hős, rettenthetetlen hadfi, akit egy 1918 körüli angol diplomáciai jelentés még így véleményezett: „Horthy a korszak erős embere, nem nevezhető semmiképpen sem túlzott nacionalistának”.

Annak ellenére magasztalják mint szemben állót, hogy 1918 februárjától az egész Osztrák–Magyar Monarchia hadiflottájának a parancsnoka ellentengernagyi, majd altengernagyi rangban. A Károlyi és Linder hadügyminisztere által kiprovokált katonai összeomlás után visszavonul kenderesi „kisnemesi” birtokára, a proletár diktatúra után pedig 1919. június 6. és 12. között, tehát egy hétig, a Károlyi Gyula vezette szegedi ellenforradalmi kormány hadügyminisztere, hadsereg nélkül. Szervezni kezdi az új hadsereget, s függetlenítve magát a vörös és fehér kormányoktól, gyönge kis csapatával Siófokra vonul, majd 1919. november 16-án a megszálló román csapatok sarkában – antant támogatással és egyetértéssel – bevonul Budapestre, hogy rendet és közbiztonságot teremtsen. Hangsúlyozom, nyugati hatalmak egyetértésével! Ettől a pillanattól kezdve minden irányból tajtékzó gyűlölet, rágalomzuhatag övezi politikai pályafutását. Az ellene szított gyűlölködés mind a mai napig erősödik. Még a tárgyilagosságra törekvő történészek is történelmietlenül ítélik meg, s meghamisítják a tényeket. Nem tagadom: sokat hibázott, sőt hibái bűnné fajultak olykor. Ez azonban nem mentség a hazudozó politikus és a történészkedő hamisító szájoncoknak.

Az „echte” kommunista, de ennek ellenére jó történész Ránki György írta, hogy a történelem menete KÉNYSZERPÁLYÁKON vezet jobbára. Trianon után is kényszerpályán mozoghatott csak Magyarország és Horthy Miklós. Ezt Ránki kiváló, lényeget látó történészként tudta, és bizonyos értelemben a tárgyilagosság fontosságára hívta föl ezzel a figyelmet. De ez a tárgyilagosság még a huszonegyedik században sem érvényesül Horthy megítélésében. Még mindig az 1919-es eredetű bolsevista gyűlölködés, és a pályáját végigkísérő „ellenforradalmi” (legitimista, náci, nyilas) ellenvéleményezés határozza meg mai negatív értékelését. Több okból is. Amelyekre a későbbiekben rátérek.

Most kezdjük a legelején. A korabeli angliai diplomáciai jelentés elemzésével. Miért érdekelte az angolokat Horthy személye? Mert rádöbbentek arra, hogy ostobaságukkal katasztrofális káoszt idéztek elő Közép- és Kelet-Európában. Nem csak a Monarchiában, nem csak a Kárpát-medencében. A hadakozásba már belefáradt saját katonasággal képtelenek voltak rendet teremteni. A csehek, a románok, a szerbek viszont tomboltak mohó sovinizmusukban, amit éppenséggel ők gerjesztettek bennük. Ezért emelték ki az ellentengernagy jelleméből l. az erős ember, 2. a nem nacionalista mivoltját. Mert erre volt szükség a térség nyugalmát illetően. A másik fontos tényező Horthy karakterében, neveltetésében, származásában rejlő tulajdonsága: politikai szélsőségek-ellenessége. S mivel az antant rettegett a bolsevizmus térhódításától, és Magyarországon a Lenin-munkatárs Kun Béla vette át a hatalmat, valamint fél Európa fertőzött volt a kommunista eszméktől, abban reménykedtek, hogy Horthy éppen a viperafészekben, a tanácsköztársasági Magyarországon tapossa el az Európát fenyegető rém fejét. Azt persze nem is sejthették, hogy az ő Nyugat-Európájuk szívében, a weimari „libero-kapitalizmusban” győz majd a hidra másik feje, a nácizmus.

(Folytatjuk.)

Szalay Károly - ]]>www.demokrata.hu]]>