- 0
Az utóbbi években több, a nemzeti írás tényeinek arculcsapásaként értékelhető kiállítást rendezett a "tudományos konszenzus".
Az utóbbi években több, a nemzeti írás tényeinek arculcsapásaként értékelhető kiállítást rendezett a "tudományos konszenzus". Erről a Félsikerű kiállítások címszó alatt írtam.
Az OSZK-ban rendezett nyelvemlék-kiállításon a javaslatom ellenére nem voltak hajlandóak rovásírással írt nyelvemlékeket kiállítani, a főigazgató nem is fogadott. Erről írtam vagy három tiltakozó cikket a megnyitóra. A kiállítást követően Hiller István kultuszminiszter elbocsátotta az OSZK főigazgatóját. Ekkor határozta el az MTA, hogy rováskorpuszt készít (ez 2021-ben meg is jelent, súlyos hibákkal, többek között a jól dokumentált szójeleink letagadásával terhelten). A nyelvemlék-kiállítás botránya után az MTA, az ELTE és a MKI is elismerte, hogy vannak rovásírással írt nyelvemlékeink, ám azokat - a szójelek meg nem értése miatt - helyesen ma sem tudják elolvasni. Lásd erről: Szemellenzős rovológia Zelliger Erzsébet az MTA rováskorpuszáról. Tévesen értékelt a bodrog-alsóbűi, a székelyderzsi és a karcag-orgondaszentmiklósi rovásemlékünk is.
A nyelvemlék-kiállítás rovológiai kudarca után rendezett további félsikerű kiállításokon megjelentek ugyan a rovásírásos tárgyak, de azok elolvashatóságát nem közölték a nagyérdeművel. Célszerű lenne elkerülni e gyakorlat folytatódását a kínai-magyar közös szervezésben most készülő hun kiállításon, hacsak nem tartozik a kitűzött célok közé a hun hieroglifikus nyelvemlékek letagadása.
Mindez azért alakul így, mert az előző átkosokban az egyetemeken elmulasztották a székely írás kutatását, oktatását és e téren a mai szakemberek tudása csapnivaló. Az akadémikus tudomány alfabetikusként kezeli a székely írást és nem hajlandó tudomást venni a jól dokumentált és pl. a hímes tojásainkon, a fazekasedényeink díszítésében, meg az államcímerünkben napjainkig használatos szó- és mondatjelekről. Már pedig a szkíta, szarmata, hun, avar és honfoglaló népesség díszesen kialakított szójeles írásemlékek sorát hagyta ránk. Ezeket a magyar nyelvemlékeket a rovológiai téren nem is létező "szakma" félremagyarázza, puszta díszítésként kezeli és az olvasatukat nem hajlandó észrevenni. Ha ez a gyakorlat folytatódik, akkor a kb. 100 db. magyarul megszólaló hun nyelvemlék nem hasznosulhat a magyar őstörténetről folyó kutatásban és vitákban. A tervezett hun kiállítás pedig rovológiai értelemben egy évszázados írástörténeti szégyen, elmulasztott lehetőség lesz. Ki lesznek állítva a hun nyelvemlékek (az olvasatuk nélkül), miközben a kiállítók nem tudják majd megmondani, hogy milyen nyelven beszéltek a hunok. Holott ez a kitűnő gondolat (a hun kiállítás) a hun-magyar kultúra felmutatásának nemzetközi figyelmet vonzó példátlan sikere is lehetne. Ez a hun kiállítás csak azt fogja bebizonyítani a magyar közönség számára, hogy a hazai kultúrpolitikát változatlanul a "Merjünk kicsik lenni" prekoncepció uralja. S hogy mennyire féltékenyen vigyáz az írástörténeti tények elhallgatására, arra a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor konferenciáról való kitiltásom a jellemző példa. Bár itt évtizedek óta adtam elő, erre most nem kerülhet sor. Szakmai érvek fel sem merültek. Az idei jelentkezésemet azzal az indoklással utasították el, hogy a konferencia megrendezését lehető tevő támogatásokat az anyaországi akadémikus tudomány képviselőitől kapják s ha én szerepelnék a kovásznai előadók között, akkor a konferencia és az azt rendező egyesület léte is veszélybe kerülne. Tiszta beszéd. A rendezők a pénz és a Kőrösi Csoma Sándor álláspontját (a hun-magyar azonosságot) alátámasztó írástörténeti tények közül kénytelenek az előbbit választani. Már csak az a kérdés, hogy ez a magyarországi "akadémikus tudomány" mikor rendez könyvégetést és újra máglyára juttatná-e Giordano Brunót?
2024. 01. 11-én volt egy műsor az M5-ön, az Ez itt a kérdés c. műsorban, amelyben a hun-magyar kapcsolatok voltak napirenden. A Magyarságkutató Intézet négy nagy tudású igazgatójával beszélgetett a felkészült műsorvezető. Igen sok, többnyire megszívlelendő és okos dolog hangzott el. Igazán öröm volt hallani.
A hun-magyar kapcsolatok mineműségének kérdését azonban nem tudták az eddigiekhez képest lényegesen jobban megválaszolni, mert az általuk hivatkozott adatok ennél sokkal többet nem is tesznek lehetővé. Van pedig egy olyan új adatcsoport, amelyik döntő módon tud segíteni a válaszadásban: az általam felfedezett hieroglifikus (vallási vonatkozású szójeleket alkalmazó) hun nyelvemlékek sora. A riportalanyok közül kettőnek ajándékoztam már a Magyar hieroglif írás c. kötetből, egy harmadiknak pedig levelet írtam e tárgyban, ám az válasz nélkül maradt. Feltehető tehát, hogy tudnak erről az új forráscsoportról, csak - szakmai és etikai hibáik miatt - nem vesznek róla tudomást.
A könyvemet 40 év folyamatos kutatás után 7 és fél évig írtam és rajzoltam. Ebben sikerült az e tárgyban többszörösen dokumentált akadémikus képzavarnál jobb utat mutatnom a székely írás eredeztetéséhez. Álláspontom szerint a székely írás a hagyománynak megfelelően a hun-szkíta írás leszármazottja. Már 1996-ban kiadtam egy füzetet Székely rovásjelek hun tárgyakon címmel. Máig közel 100 magyarul elolvasható hun, vagy hun hatást tükröző, szójelekkel írt leletet mutattam be a tucatnyi könyvemben és a kb. 2500 cikkemben. Pl. Magyar hieroglif írás.
A tudomány félrenézésének több oka is van: az egyik az írástani szakmai alapozásuk szinte teljes hiánya. Amikor a mai tudós nemzedék egyetemre járt, akkor még az egyetemeken semmit nem tanítottak erről, vagy csak félrevezetés folyt e tárgyban. Ezt ismételten bevallották a tudomány képviselői, például Püspöki Nagy Péter és Sándor Klára. Velem közös végkövetkeztetésük az, hogy a tudomány számára minden alapvető kérdés tisztázatlan a székely írással kapcsolatban. Ez ellenőrizhető pl. itt: Sándor Klára/1996.
Sajnos, ez alól az adósság terhe alól a tévés beszélgetésben résztvevők sem teljesen mentesek. Súlyos tárgyismereti és módszertani hibák képviselői e szakterületen. Ezért nem említették sem a műsorban, sem a munkásságuk során a hunok által is használt, szójeleket alkalmazó írásunkat, pedig az így elolvasható hun nyelvemlékek eldöntik a vitát, amit folytattak. Még Fehér Bence sem kivétel, aki pedig - társaihoz hasonlóan - sok megszívlelendőt mondott a műsorban és tiszteletet érdemlő szorgalommal kutatja a székely írás előzményeit. Csak - az egyetemi végzettsége ellenére - az íráselméleti alapokkal nem hajlandó tisztában lenni. Ő ugyanis azt írta nemrég az MKI hivatalos kiadványában, hogy "nem érdemes kitérni olyan futóbolondok munkáira, akik szakmányban feliratokat találnak ... díszítőmotívumokban" (a nevemet nem említette, de mindenki tudja, aki a szakirodalmat ismeri, hogy elsősorban rólam van szó). Ebben az a súlyos módszertani hiba, hogy egy díszítés is lehet elolvasható. Példa erre az egyiptomi hieroglif írás, amit ünnepélyes alkalmakra, kifejezetten díszítő célzattal használtak a két másik egyiptomi írás (a démotikus és a hieratikus) mellett. Fehér Bence e módszertani tévedése azért tragikus, mert a hunok hieroglifikus írásemlékei is díszesek. Ha ezeket a díszességük miatt nem hajlandók kézbe sem venni, akkor vég nélkül folyhat a vita, mégis elmarad a megbízhatóbb válasz.
Ám a kínai-magyar kooprodukcióban most készülő hun kiállításon elkerülhetetlenül ki lesznek állítva olyan díszes hun leletek, amelyeken magyarul elolvasható hieroglifikus írásemlékek lesznek. A régész szakma - komolyan vehető érvek nélkül - intézményesen elzárkózik a kérdés megtárgyalása elől. Ezért félő, hogy a hun kiállításon bemutatott hun nyelvemlékek mellett nem fog szerepelni az olvasatuk. Ennek hiányában a kiállítás nem tudja majd a lehetséges legmagasabb szinten betölteni a neki szánt szerepet. A megoldás egy tudományos igényű vita lehetne. Ez elől az akadémikus tudomány képviselői - a rovológiai téren megnyilvánuló, bevallott ismerethiányuk és az egyetemeken beléjük nevelt prekoncepcióik miatt - elzárkóznak. Én örülnék a legjobban, ha tévednék.
A hun kiállítás támogatásaként az alábbi cikkemben felsorolok néhány hun hieroglifikus nyelvemléket. El kell kezdődnie egy szakmai alapú (a szimpla jelzőosztogatáson felülemelkedő) beszélgetésnek a hun nyelvemlékekről és a székely írás szójeleiről. Ám az internet korában ennek hiányában is tudomást szerezhet a nagyközönség a magyarul megszólaló hun nyelvemlékekről.
Íráselméletileg e székely szójelek léte és hasznosítása a kérdés. Az 1921-ben megjelent MTA rováskorpusz több dokumentumot mutat be (pl. Veit Gailel 1500-as évekből származó feljegyzését), amelyek szerint a székelyeknek voltak szó- és mondatjelei is. A népi, uralmi és vallási alkalmazásokon ma is használjuk ezeket. Ezek bárki számára el is olvashatóak a hieroglifikus írásunk sajátosságainak megismerése esetén. Ám a rovológiai téren nem is létező "tudományos konszenzus" tárgyalni sem hajlandó a szójeleinkről.
A nevüket nem vállaló akadémikus cenzorok által szakmai vita nélkül tiltólistára helyezett kovásznai előadásomban a hun és hun hatásról árulkodó, magyarul elolvasható hieroglifikus nyelvemlékek egy részét kívántam bemutatni. Ezeket a Kínai-magyar közös rendezésű hun-kiállítás c. cikkben sorolom fel.
Borítókép: 1. ábra. A telki hun kicslelet vascsatjának részlete a szimmetrikus Lyukó ragyog az égben mondattal
Varga Géza
