Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
Menekültek, migránsok, tisztesség

Menekültek, migránsok, tisztesség

Flag

Szöveg méret

1
Átlag: 1 (1 szavazat)
Vonának muszáj lélekkel kereskednie, másképpen nem lehet túlélni, hogy mondjuk migránsügyben egy év leforgása alatt négyszer mondok ellent saját magamnak.

Akkor lássuk:

1. Itt a kampány. Az ellenzék helyzete nagyjából reménytelen. Érvényes mondanivalójuk életről, hazáról, világról, emberről hosszú évek óta nincsen, tehetségtelen, ostoba, aljas senkik, akik leginkább egymást utálják, no és persze mindent, ami normális, emberi, hagyományos, érvényes, nem gender és nem ótvaros deviancia.

2. Fentebb vázolt ellenzék három éve még ott tartott, hogy „migrációs probléma, válság nincs, azt Orbán találta ki, hogy elterelje a figyelmet a problémákról”. Aztán Európa szép lassan belefulladt a nem létező migrációs válságba, a társadalmakat és a normális, emberi életet gúzsba kötik a szintúgy nem létező no-go zónák, Németországtól Olaszországig semmi másról nem szól az élet, csak erről, és az özönlés nem csillapodik. A magyar kormány pedig felépítette a kerítést, és bejelentette, egyetlen illegális bevándorlót sem enged be az országba. Kisvártatva az osztrákok is elkezdték felhúzni a maguk kerítését, és a volt kancellár, bizonyos Faymann, igazi szocialista-liberális hülye, az a „szaladj ki, öblítsd el” típusú csinovnyik, szóval Faymann bejelentette, hogy ők nem építenek kerítést, hanem „kaput oldalszárnyakkal”. Ez volt az a pillanat, amikor Ionescu felült a koporsójában, csippentett a szemével, és azt mondta: na ugye, megmondtam…
A többi néma csend.

3. Mindeközben idehaza a saját „szaladj ki, öblítsd el” vizesnyolcasaink elmantrázták naponta, miszerint a kerítés felesleges és drága, amúgy pedig igenis be kell fogadnunk a migránsokat, mert az csupa-csupa öröm és haszon, abból csak profitálnánk, miegyéb. Ja, és idén még éppen nem omlott össze az ország, de majd jövőre. És egy-, kettő-, három-, ma már négymillió éhező, létminimum alatt tengődő szegény nyomorult van, mind az „Orbán-rezsim” kárvallottjai, hajótöröttjei. Miután megnyertük a következő választást, semmi sem fog változni, vagyis öt-, hat-, hét-, majd a ciklus végére nyolcmillió éhező lesz már az országban, akkor már csak az Orbán nem fog éhezni, ő foglalja majd le sátoros ünnepeken az ország összes szállodai szobáját, ő megy nyaralni és tölt el 3,5 millió vendégéjszakát csak Horvátországban, és karácsony előtt ő költ el minden addiginál több pénzt az üzletekben, ő tölti be az ország összes állását, és ezért van munkaerőhiány, ő hozott össze 2010-hez képest 700 ezer új munkahelyet, persze önmagának, és természetesen saját önző érdekeit szem előtt tartva csinált nullaszázalékos alapkamatot, nulla inflációt, pozitív költségvetést, csökkenő államadósságot, saját önző érdekeinket tekintetbe véve tartja az EU elvárásának megfelelő szinten a ­hiányt (tudják, megszűnt a „pénzpiacok bősége”, a „trükkök százai”, „amiről jobb, ha nem is tudtok” stb. – ismerős még?), egyszóval, a következő ciklus végére mindenki éhen fog halni, csak ő nem.
Esetleg még én…

4. Idehaza a szegény terhelt liberáli­saink, akik minden bokor mögött találnak egy nácit, akik szerint tulajdonképpen az egész rajtuk kívüli világ náci, és az élet valójában csak átmenet két Auschwitz között, szóval ezek a szegény betegek hirtelen rádöbbentek, hogy Vona és a Jobbik tök oké.

5. Vona Törökországban Allah dicsőségére egyesítette a turáni népeket, majd szépen bevezette őket a Spinoza Házba, ahol Attila unokájaként elaludt egy macskán, és azt álmodta, hogy ő tulajdonképpen egy turáni rabbi, aki kelet felé indulva, az iszlám fényét követve kivezeti népét az EU globalista sötétségéből, és éppen elég ­ideig megy kelet felé, hogy az út végén visszatérjen nyugatra, és megpihenjen az EU kebelében, mint Ábraháméban, egyszersmind bizonyítván azt is, hogy a föld gömbölyű, ő maga pedig egy négyéves ovis, aki egy nagy és őszinte szerepjátékként éli meg az életet. A párt alsóbbrendű famulusai most azon dolgoznak lázasan, nehogy Vona megnézze a Trónok harcát, mert akkor a jövő héten egy sárkány hátán fog berepülni a Spinoza Házba vagy a CEU genderszakára, akkor viszont át kell majd alakítani a kapukat, és az nagyon sokba fog kerülni, nem biztos, hogy a Lajos kifizeti. Éppen elég sokba került már, hogy a Vona karjára varratott turult átalakítsák egy szépen stilizált, Lukács-háton lovagló Heller Ágnessé.

6. Mindeközben a nem létező migránsválság szépen dalmahodott, tokásodott, kövéredett, egyre nem létezőbb lett, olyannyira, hogy a fényességes Brüsszel előbb bejelentette, kvóta alapján szét kell osztani a migránsokat (a nem létezőket) a tagállamok között. Sietve leszögezték, hogy ez természetesen egyszeri, soha meg nem ismétlődő alkalom lesz, és igazából nem is lesz kötelező, maga Juncker mormolta el a varázsmondatot két üveg konyak között, miszerint „szó sincs kötelező kvótáról, hiszen a szolidaritásnak belülről kell fakadnia”. A dörzsöltebbek (például Orbán) ebben a pillanatban tudták, hogy nyakunkon a kvóta, de szegény hülye Ujhelyi Pisti, a beszélő majmok és szakállas nők frissen kinevezett cirkusznagykövete, szóval ő maga odaállt az EU parlamentjében, ülés közben, és fojtott hangon belemondta egy kamerába, miszerint „most dőlt el végképp, nincs kvóta”. Akit érdekel, nézze meg a YouTube-on.

7. Az „eldőlt, nem lesz kvóta” és a „szolidaritásnak belülről kell fakadnia” után kisvártatva az EU tanácsa (a miniszterelnökök) elutasították a kötelező egyszeri kvóta bevezetését. Ekkor Juncker, figyelmen kívül hagyva az EU érvényben lévő működési szabályozását és törvényeit, az egész kérdést a belügyminiszterek tanácsa elé utalta, ahol egyszerű többséggel, az EU legfőbb döntéshozó testületét megkerülve elfogadták a kötelező kvóta szerinti elosztást. A nem létezőt. A szolidaritás hirtelen kívülről fakadt.

8. A sajnos az egyáltalán nem ideiglenesen hazánkban állomásozó balos-libsi kretének ekkor elmondták, felesleges hisztériázni, egyszeri alkalomról van szó, több ilyen nem lesz, 1200 ember igazán elfér. (Persze nem náluk.)

9. Vona meg a Jobbik pedig ezt játszotta: „nem kell nemzeti konzultáció a migrációról, népszavazás kell”; amikor lett népszavazás, akkor „nem kell népszavazás, alkotmánymódosítás kell”; amikor eljött az alkotmánymódosítás ideje, akkor „nem támogatjuk az alkotmánymódosítást”; és maradt végül a széles körű használatra felkínált, nyitott Vona-száj: „Ameddig ezerkétszáz emberről van szó, addig nincs baj, addig elgondolkodhatunk a befogadáson.”

10. Alig estünk túl ezeken, máris kiderült, hogy Brüsszel egy kicsit mégis módosít az eredeti elképzeléseken, de tényleg egy elhanyagolható apróságról van szó, nevezetesen arról, hogy mégis inkább legyen felső korlát nélküli, automatikus és állandó kvótarendszer szerinti migránsszétosztás az unióban. Mikor Brüsszel ezt bejelentette, a hazai ellenzék úgy tett, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, s mintha Brüsszel is és ők is ezt mondogatták volna az idők kezdete óta. (Ja! El ne felejtsük! Az EU parlamentjében megszavazzák a vonatkozó javaslatot!)

11. A nem létező migránsválság egyre jobban megosztja az egész EU-t.

12. Idehaza nincs változás: a kormány kitart amellett, hogy egyetlen illegális bevándorló sem léphet be Magyarországra.

13. Az EU kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen (is), amiért nem hajlandó végrehajtani a kvóta szerinti elosztást.

14. Az ellenzék üdvözli Brüsszel Magyarország elleni lépéseit, meg is szavazzák azokat az EU-parlamentben.

15. Az ellenzék hirtelen „kideríti”, a kormány, miközben azzal kampányol, hogy nem fogad be senkit, „titokban” befogadott legalább 1300 migránst.

16. Az ellenzék olyan nagy titokra lelt rá, hogy a „titok” évek óta fent van és olvasható a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal honlapján. Miről van szó valójában? Arról, hogy a kormány soha nem fogadott be és ezután sem fog befogadni egyetlen illegális bevándorlót sem. Akkor kiket fogadott be – vagyis pontosabban: kiknek adott oltalmazotti státust a kormány? Azoknak a valódi menekülteknek, akik szabályosan, iratokkal jelentkeztek a határátkelőnél, igazolták magukat, beadták kérelmüket és hitelt érdemlően bizonyították, hogy valódi menekültek, vagyis háború, üldöztetés elől menekülve érkeztek a magyar határra. Ezeknek az embereknek a befogadása elemi keresztényi kötelességünk, erre kötelez bennünket az emberségen és keresztényi kötelezettségen túl a genfi konvenció is, és a kormány soha, egyetlen szóval nem mondta azt, hogy menekülteket nem fog befogadni. Ellenkezőleg, a kormány éppen azt mondta, hogy a valódi menekülteket, a legálisan érkezőket és kérelmüket hivatalosan beadókat befogadjuk, miután átvilágítottuk őket és megállapítottuk, hogy jogosultak az oltalmazotti státusra.

17. Az ellenzék mocskos, önleleplező kampánya pontosan megmutatja, hogy ezeknek a nyomorult gazembereknek semmi sem fontos és semmi sem számít, a valódi menekülteket is képesek felhasználni és martalékul vetni a saját pitiáner és velejéig rothadt érdekeikért. Ezek nem emberbarátok, nem emberjogi harcosok, nem jogvédők, nem liberálisok és nem baloldaliak, csak ócska, pitiáner, becstelen emberek, Széltől Karácsonyig, zusammen.

18. Vona némileg kilóg ebből a dicstelen sorból, lefelé. Vona lélekkel kereskedik. Ismételjük is meg, amit múltkor már megírtunk: muszáj lélekkel kereskednie, másképpen nem lehet túlélni, hogy mondjuk migránsügyben egy év leforgása alatt négyszer mondok ellent saját magamnak. Másképpen nem élhető túl, hogy legutóbbi kormányprogramomban megfogalmazom, miszerint „véget vetünk a nemzetközi jogvédő szervezetek álságos tevékenységének. A kettős mércét alkalmazó, a rendőrséget, a rendvédelmi szerveket, az önkormányzatokat hátráltató, hamis színben feltüntető jogvédő szervezetek (TASZ, Helsinki Bizottság, Amnesty Inter­national stb.) ügynöki szervezetté nyilvánítását kezdeményezzük orosz minta alapján”, továbbá ellentmondást nem tűrő hangon kijelentem, hogy „a Jobbik kormányra kerülve őszintén, igazságosan, de határozottan fog a probléma megoldásához, és előre jelezzük, hogy abban sem a különféle jogvédő szervezetek sáskahada, sem a többi párt álságossága, sem a nemzetközi liberális háttérhatalom dühe nem fog bennünket megakadályozni”, képviselőm pedig még 2015-ben is így interpellálja a miniszterelnököt: „Mikor utasítják ki hazánkból Soros Györgyöt és ügynökeit? Meddig folytathatja ámokfutását Soros György Magyarországon? Mikor lesznek az általa pénzelt szervezetek átvilágítva és nemzetbiztonsági kockázattá minősítve?” Majd amikor elérkezik az igazság pillanata, akkor a másik képviselőm bejelenti, hogy „a kormány boszorkányüldözésbe kezdett”, és a többi baloldali párttal együtt beleájulok Soros nagy, szent fenekébe.
Ez bizony nehezen megoldható ép ésszel. Vagy az, amikor az Erdélyi Magyar Ifjak-táborban fennhangon kijelentem, hogy én, és csakis én vagyok az erdélyi (és úgy általában a határon túli) magyarság hiteles és megfelelő képviselője, támasza, egyedül rám számíthatnak igazán, aztán egyik megyei elnököm beleírja az erdélyi magyarok arcába, miszerint „…az erdélyi magyarság nagyobb része – az észak-amerikai indiánokhoz hasonlóan – megvehető egy marék üveggyönggyel. Ez a marék üveggyöngy a kettős állampolgárság volt […] Kezdem azt hinni – bármennyire is keserű kimondani –, hogy nem érdemelték meg. Köreikben ugyanis még a magyarországinál is nagyobb mértékű az elhülyülésre hajlamosság”, s mikor egy érintett ezen felháborodik, akkor a megyei elnök még hozzáteszi: „Semmi okom szégyellni magam az igazság kimondásáért. Maguk odaát nem szent tehenek, akiket nem lehet kritizálni, hanem sajnos egy elbutulásra fokozottan hajlamos massza.” Hát persze. Massza itt mindenki, csak a pártelnök meg a sleppje nem – ez a kognitív disszonancia legbiztosabb jele. Nincs is ezzel semmi baj, az rendeli a zenét, aki fizet, és a nemzeti radikalizmusból is annyi maradt, hogy aki fizet, az nem cigány, hanem egy nyomorult, beteg lelkű tahó. És elárasztva az ország „ők lopnak” plakátokkal, mialatt Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere arra utasítja sameszait, hogy az ivóvízellátási tenderen ne a jobb ajánlatot adó cég nyerjen, hanem a másik, és arról is értekezik kicsit a feddhetetlenek között, hogy akkor most megverjék a rosszat író újságírót vagy megvegyék. Mindez persze teljesen érdektelen. Egy rakás gazember viselt dolgai. csak arra kell vigyáznia a pártelnök-főgazembernek, hogy ha egyszer valaki komolyan veszi az elmeorvosi vizsgálatról szóló javaslatát, akkor még azelőtt le kell takarodnia a pályáról, mielőtt a választók letakarítanák. Komoly dolog a politika, gyerekek. S lám, ti még a hatalom közelében sem vagytok, és máris beleőrültetek. De legalább helyből vagytok akkora gazemberek, mint a gazdátok. És kétségtelen tény, hogy ez is teljesítmény.

19. Az emésztőgödör legtetején úszkáló másik nagy darab, Gyurcsány mindeközben most a legelesettebbek, legszegényebbek, legnyomorultabbak, a kárpátaljai magyarok ellen kezdett ocsmány, „ukránozós” kampányba. Mondanám, hogy lelke rajta, ha lenne neki olyan.

20. Ja, nemsokára választunk…

Bayer Zsolt - ]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (7546) Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (705) Nagyvilág (1310) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Tereb (146) Mozi világ (440) Vetítő (30) Tv fotel (65) Jobbegyenes (2788) Történelem (18) Sport (729) Belföld (10) Heti lámpás (312) Titkok és talányok (12) Politika (1582) Egészség (50) Flag gondolja (36) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Kultúra (7) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>