Ma 2024 július 09. Lukrécia napja van. Holnap Amália napja lesz.
Bayer Zsolt: Tagozat

Bayer Zsolt: Tagozat

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Feri a romhalmaz tetején belepisilt a porba és új pártot gyurmázott

 

Kezdetben volt a Komszomol. A Szovjetunió kommunista ifjúsági szervezete, ami természetesen az SZKP (Szovjetunió Kommunista Pártja) ifjúsági tagozata volt. Azokban az időkben még könnyű volt eligazodni. Egy párt, egy tagozat, egy ifjúság, egy párttitkár – „a vadast is megette, a bort is megitta, föl sem akasztják, egy brancs maguk”, ahogy a Tanú oly’ fölényes bölcsességgel összefoglalja a lényeget.

Azóta rettenetesen bonyolult lett minden.

A kommunisták kirajzottak, szétszéledtek, feltörték a kínai büfében a szerencse sütit, és megtalálták benne a liberalizmust, a demokráciát meg a haladást. S ha ez még nem lenne elég, a Nyugat is úgy döntött, a kommunizmus egyik tagozata lesz. Washingtontól Brüsszelig, Berlintől Stockholmig létrejöttek az új tagozatok.

Amit ’68-ban még sikerült a normalitásnak levernie, új, elementáris erővel tört felszínre, és a se…fejek mindenhol átvették a hatalmat és az irányítást.

Így haladtak tagozatról tagozatra. Éppen most nyilatkozta a Mandinernek Jon A. Shields, amerikai politológus a következőket:

(…) ma sokkal erősebb a diákok körében a kulturális félelem, ami tíz éve még nem annyira volt jellemző. Tíz éve még senki nem említette a cenzúrát mint problémát.

Igen rövid idő alatt megváltoztak a campusok: főleg a faj és a gender kérdése, az identitás kérdése lett erőteljesebb. Mindez persze nem teljesen új mindazokhoz a problémákhoz képest, amelyeket a könyvben megnevezünk. Ma könnyebben hatalmába kerítheti a campusokat a progresszió vallási ortodoxiája.

Szóval még progresszívabbak és balosabbak lettek, mint korábban?

Talán kevesebb a tolerancia, de a baloldal számos ügyben megosztottabb lett. A campuskultúrát kicsi, de befolyásos baloldali csoportok határozzák meg, akik nyelvrendőrséget játszanak. Szerintem sokan szeretnék, ha nyitottabbak lennének a campusok, főleg a nem baloldali liberálisok.

Vajon miért van az, hogy a konzervatívok ennyire alulreprezentáltak az egyetemeken?

Ez a legnehezebb kérdés. És talán rossz kérdés is, mert van egy másik kérdés, ami megelőzi: miért van az, hogy az egész tudás-osztály, az értelmiség ennyire balos lett? Nem csak az egyetemek, hanem az egész kulturális elit. Van egy nemzedéki változás. A hatvanas években ötből legalább egy professzor középjobbos volt. Ez elég jelentős kisebbség. Ez azóta megváltozott. De végső soron nem tudom a választ a kérdésére.

Be kell vallani: mi sem tudjuk a választ a kérdésre. Csak a helyzetleírásra szorítkozhatunk, s ezt megtette most Kocsis Máté frakcióvezető úr (Fidesz). És valóban:

Itt van nekünk a rendíthetetlen örökkévalóság fröccsöntött változata, az anyósnyelvnek is használható Gy. F. elkövető. Számosnak mondható bérmálkozásai szünetében a hazai komszomol oszlopos tagjaként hirdette az ateizmust és a materializmust, és szerzett érdekesebbnél érdekesebb módon diplomákat.

 

Aztán előbb milliárdos (Apró Piri néni no meg a Dobrev-klán tagozata, ugye), majd miniszterelnök lett (magyarországi agyhalott tagozat). A pokolba vezető út kádkővel van kirakva. Ebbéli minőségében előbb az országot, majd az anyapártot tette tönkre (rontópál tagozat, rosszfej szekció, „aki pokolra kíván jutni, annak balra a második ajtó”…).

A romhalmaz tetején belepisilt a porba és új pártot gyurmázott (DK – DögKút tagozat).

Sokat elmond a bal állapotáról, hogy azóta is ez a legsikeresebb formáció, amely azóta létrehozta a maga tagozatait, éppen úgy, ahogy Kocsis úr oly’ helyesen összefoglalta.

  • DK kommunista zöld tagozat: LMP (lásd még: tudathasadás szekció).
  • DK kommunista ifjúsági tagozat: Momentum (lásd még: villamosmérnöki és atomtudósi szekció, elmeháborodott alosztály).
  • DK kommunista fasiszta tagozat: Jobbik (lásd még: „Dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusét”, harmadik alabárdos a színműben Jakab P., a csoki Ernst Röhm, Gyurcsány ablakba kitett csizmájából félig kikandikálva).
  • DK kommunista nosztalgia tagozat: MSZP (lásd még: Horn Gyulától Tóth Bertalanig, avagy utazás a Föld középpontja felé).
  • DK kommunista tengeren túli tagozat: Párbeszéd (lásd még: kémek a sz…fészekben, avagy árulnánk mi hazát, ha lenne, helyette csipegetünk a Soros-féle dögkútból).

Ezek így együtt: a mi ellenzékünk. Az egykorvolt állítólagos (bár valójában sosem létezett) szürkeállomány átalakult kötőszövetté. (És ez is egy tagozat…)

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (322) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (9) Jobbegyenes (2823) Egészség (50) Flag gondolja (36) Politika (1582) Életmód (1) Mondom a magamét (7696) Mozi világ (440) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Vetítő (30) Belföld (11) Mozaik (83) Történelem (18) Irodalmi kávéház (537) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (713) Sport (729) Tereb (146) Nagyvilág (1310) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>