Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
34d7b70d02721ef8a54db4c0e07f5034.jpg

Bayer Zsolt: Stációk 2.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Az első részt Alan Posener Die Weltben megjelent cikkével zártuk, miszerint egész Európa „orbanizálódik”, és miszerint Németországban sokan hitték, hogy meg lehet szüntetni a nemzeteket.

Bárki joggal mondhatja, hogy jó, rendben, de hát ki az az Alan Posener, és ugyan mi befolyása van a politikára?

Senki és semmi – persze ez sem ilyen egyszerű. De fogadjuk el munkahipotézisként. Akkor viszont vegyük elő Martin Schulzot. Ő az Európai Parlament elnöke, és ez a tény eleve sokat elárul Európa állapotáról. Mindenesetre Schulz ma az unió második embere. És Schulz a minap elment a mainzi egyetemre, ahol előadást tartott. (A rossz nyelvek szerint végre látott egy egyetemet belülről…) Előadásának summázata nem túl bonyolult: Martin Schulz, miközben még ki sem hűltek a párizsi terrortámadás áldozatainak földi maradványai, miközben Európa a terrortól rettegve feladja saját életét, miközben Európa képtelen megvédeni önmagát, miközben Európa a saját fiataljainak sem képes munkát adni, miközben Európa elveszítette saját identitását, lelkét és eszét, nos, eközben Martin Schulz ártatlan egyetemistáknak azt mondja, hogy az Európát ma fenyegető legnagyobb veszély a nemzetállam és Orbán Viktor.

Gondolatmenete ismerős, mert ez minden, a nemzetállamot elpusztítani akaró, elmebeteg és/vagy bűnöző európai politikus gondolatmenete:

Ha teljes lenne a szolidaritás Európában, akkor menekültválság sem lenne, mert akkor az érkezőket szépen el lehetne osztani az unió országai között; Orbán nemzetállamban gondolkodik, és nemzetállamban gondolkodni életveszélyes. Nem a bevándorlás a gond, hanem a nemzetállam. A globális kihívásokra globális válaszokat kell adni. Akik nem szolidárisak, azok nem érdemlik meg az unió támogatását, mert az unió „nem egy mazsolás kalács”.

Végül kérte az egyetemistákat, hogy ne higgyenek a nemzetállamban, csak az Európai Egyesült Államokban.

Ismétlem: Schulz ma az unió második embere. És ugyanezt fújja Faymann, akinek a tekintetén is látszik, hogy nem normális, valamint Merkel is lényegében, aki… Akivel nem tudom, mi történt, és valószínűleg nem is akarom tudni.

De akkor röviden a lényegről.

1. A bevándorlás problémáját nem lehet megoldani kvótarendszerrel, mert a bevándorlásnak soha nem lesz így vége.

2. Európa a már itt született muszlimokat sem tudta integrálni, Európában párhuzamos társadalmak léteznek már most is, és ez a tény önmagában életveszélyes.

3. A bevándorlás és a terrorizmus kéz a kézben jár. (Ha nem így van, akkor szüntessük meg a repülőtereken is a biztonsági ellenőrzést, ahogy a határainkon is beengedünk mindenkit.)

4. A nemzetállam nem meghaladható és nem meghaladandó kerete az életünknek.

5. Soha senki nem hatalmazta fel ezeket a politikusokat arra, hogy a szabad bevándorlást és a nemzetállamok felszámolását hirdessék, és ezen munkálkodjanak.

6. A kvótarendszer elutasítását összekötni az uniós felzárkóztatási alapokkal a legsötétebb, legaljasabb, legmocskosabb zsarolás, politikai banditizmus, aki ezt mondja és ezzel fenyegetőzik, azt minden külön értesítés helyett el kell takarítani, mint a kutyaszart.

7. Amikor a kelet-közép-európai államok lemondtak uniós csatlakozásuk pillanatában a piacukról és az iparukról, ezerszer nagyobb anyagi áldozatot hoztak, mint amennyit a kohéziós alapokból visszakapnak. Úgyhogy kuss legyen!

De mind közül a legfontosabb mégiscsak az, hogy hol a felhatalmazása ezeknek a politikusoknak arra, amit tesznek.

Nincs ilyen felhatalmazás.

Ez pedig a demokrácia alapjait kérdőjelezi meg.

Ugyanis Európában ma az a helyzet, hogy a lakosság döntő többsége pontosan ugyanazt gondolja a bevándorlásról és Európa megszállásáról, amit mi. Az európaiak döntő többsége ma nem akar több bevándorlót látni, ellenzi a nyitott határokat, pontosan látja az összefüggést a bevándorlás és a terrorizmus között, az európaiak többsége ma őrzött és megvédett külső határokat akar éppen azért, hogy a schengeni határok átjárhatósága megmaradhasson. Az európaiak döntő többsége ma egyáltalán nem akarja feladni identitását, kereszténységét, karácsonyát, vallási jelképeit és szimbólumait, életformáját, nemzeti identitását és nemzetállamát, hagyományait, múltját, az európaiak döntő többsége elutasítja az idióta multikulturalizmust, az Európai Egyesült Államokat, az európaiak döntő többsége ma elutasítja az idióta és gazember politikusait, és rosszul van a hazug, velejéig rothadt, gazemberek irányította és írta, ellenben politikailag nagyon is korrekt sajtójától.

Európa döntő többsége ma normális akar lenni.

]]>www.magyarhirlap.hu]]> - Bayer Zsolt

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (6) Szépségápolás (15) Gazdaság (702) Tereb (146) Mozi világ (440) Vetítő (30) Heti lámpás (310) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Történelem (17) Mozaik (83) Flag gondolja (36) Politika (1582) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Életmód (1) Nézőpont (1) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Sport (729) Mondom a magamét (7501) Nagyvilág (1309) Jobbegyenes (2778) Belföld (10) Irodalmi kávéház (537) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>