- 0
Huszonnégy órával ezelőtt ugyanezen a helyen bátorkodtam megjegyezni, hogy a mélységi rekordot Molnár Csaba kancelláriaminiszter tartja azon kijelentésével, hogy a Fidesz miatt adósodott el az ország. Molnár Csaba mélységi rekordja a múlté. Mélyen alulmúlta őt az Egyenlítő Tv nevű valami, ahová a szél összefújta a szemetet.
Történt, hogy ez az Egyenlítő Tv nevű, emeszpés janicsárokból álló, ocsmány kis bűnbanda elment Kövér László egyik fórumára, és ott felvételeket készített. Majd ezen felvételeket közzétették az interneten. Illetve… Nem is tudom most hirtelen, hogyan is kellene pontosan megfogalmaznom, mit csináltak ezek a Németh Gábor főszerkesztő irányítása alatt álló szarzsákok Kövér László szavaival.
Mondjuk úgy: meghamisították. Az egészet. Összevágták, manipulálták. Hazudoztak. Ócskán, szemét módon, aljasul. Emeszpés janicsár módjára.
Csak egyetlen példa, hogy érthető legyen minden. Egy kérdésre válaszolva Kövér arról beszél, mit tettek a szocialisták nyolc év alatt a vidékkel. Tönkretették, kifosztották, ellehetetlenítették. Rezervátumot csináltak például Békés megyéből is. Mindebből az Egyenlítő Tv beszámolójában annyi maradt, hogy Kövér László rezervátumot akar csinálni Békés megyéből, és el akarja árasztani a Tiszával. Vagy: Kövér idézi Tóta W. agymenését a szavazatvásárlásokról – de mindez kimarad a „tudósításból”, s mindössze annyi kerül nyilvánosságra, hogy Kövér szavazatokat akar vásárolni. És így tovább, és így tovább… Mint 2002-ben, az elhíresült „köteles beszéd” idején. Illetve itt is pontosítsunk. 2002-ben elhangzott egy mondat Kövér szájából, amit a gengszter Gyurcsány vezényletével és ötlete alapján az összes szemét szoci kiforgatott, és médiashow-t gyártottak belőle. Most azonban már ennyi fáradságot sem vesznek. Most egyszerűen levágják a mondatok elejét, közepét, végét, amit éppen le kell hagyniuk ahhoz, hogy meghamisítsák a valóságot. Hogy minden ellenkező értelmet kapjon, mint ahogy a valóságban elhangzott.
Természetesen azonnal ráharap az ügyre a takonymédia. Az Egyenlítő Tv aljasságát már este visszhangozza a 168 Óra internetes fóruma, illetve szép nagy teret szentel neki Szovjet József a Klub-rádióban.
Remélem, haladéktalanul beperli a Fidesz és Kövér ezt a mocskos bandát. Ezeket a rohadékokat, Németh Gábor „főszerkesztővel” az élen. Addig is én a magam részéről követelem, hogy a vágatlan és teljes felvételt azonnal juttassák el hozzám! Ugyanis le szeretném adni a Mélymagyarban. Vágatlanul. Még fizetünk is érte – más úgysem számít, igaz, Németh Gábor, te médiag…i, már ha láttad a Született gyilkosokat.
S ameddig várjuk a kazettát, olvasgassunk. Tegnap is Hamvas Bélát idéztem Molnárnak, most is ezt teszem az Egyenlítő Tv-s gazembereknek:
„A senki-korszakban azonban már botrány sincs, mert az ember szennyben él. Nincs szégyen, mert eleve mindenki mocskos. (…) Mert a senki-korszakban a hatalom megszerzése és gyakorlata nem jelent különösebb nehézséget. Mint a karrier sem. Bizonyos, aránylag könnyen elsajátítható készség, amely kézikönyvekben éppen olyan pontosan leírható, mint az, hogy miképpen kell nitroglicerint készíteni. (…) A karriernek receptje van. Legfontosabb alkatrésze, mint tudjuk, a szégyentelenség. Az arc hiánya. Senkiség kell hozzá. Ezért lett hatalmas a diktátor, a szégyentelen, a rendőr, a spicli, a hivatalfőnök. A szégyentelenség, vagyis az arctalanság feltétele annak, hogy emberi mivoltát valaki semmibe tudja venni.”
Na, ezek vagytok ti, Egyenlítő tévések.
Még ötven napig.
De addig sem ajánlom, hogy megpróbáljatok eljönni bármelyik fórumomra. Mert nem fogtok ott forgatni, azt megígérem.