Minden, ami elhangzott Tusványoson, felszabadulás volt az ott lévőknek, és ebből következően maga az apokalipszis annak a világnak, amelyik éppen most jutott el az elmebaj azon fokára, hogy betiltja a „Hölgyeim és uraim” megszólítást. Két világ ez, és tényleg nincs átjárás.

A miniszterelnök arról beszélt, hogy a kultúra és az etnikai viszonyok, arányok összefüggnek egymással, hiszen ha mesterségesen megváltoztatják egy ország (társadalom) etnikai viszonyait, akkor megváltozik az adott ország (társadalom) kultúrája. Nyilvánvaló igazság. S hogy miért kell mégis kimondani? Azért, mert Európa éppen erre adta a fejét. Éppen most kezdett bele a nagy projektbe, önmaga megváltoztatásába, vagyis felszámolásába.
Éppen ezért kellett kimondani a másik nyilvánvaló igazságot is, miszerint az európai civilizációnak nem célja a szolidaritás, legfeljebb eszköze. S hogy egy civilizáció nem lehet szolidáris azokkal, akik önmagukat erősebbnek, jobbnak gondolva az adott civilizáció felszámolására törekednek. Európa most mégis ezt cselekszi.

Ugyanis a nyugati világ nagyjából a második világháború után eszmék, ideák és célok nélkül maradt, s mint egy autoimmun betegség, úgy tört ki rajta az elhatalmasodó elmebaj. Úgy is mondhatnánk, hogy amire elég idő van, abból az ember teljes bizonyossággal fogja önmaga paródiáját fabrikálni, lett légyen szó a legnemesebb eszméről akár. Ez történt szegény liberalizmussal, amely a polgárság és a nemzetállam kialakulásának eszméje, ideológiája volt, aztán totális győzelmet aratott, a második világháború után a nyugati világ alkotmányba foglalta, s azóta önmaga paródiája, s ez a kisebb baj, de az európai civilizáció felszámolásának eszköze lett. Erről szólt a tusnádi beszéd, s arról, hogy azért van Európának egy része, ami még megmenthető. Közép-Európa ez a rész, a visegrádiak, a Balkán.

A visegrádiak, akik a miniszterelnök értékelése szerint még soha nem voltak ilyen jó viszonyban és ilyen erős szövetségben, és a Balkán, amelyet haladéktalanul fel kell venni az unióba, mert e nélkül nem lesz nyugalom. És igen, kimondta a miniszterelnök azt is, hogy huszonnyolc évvel ezelőtt, ott, Tusnádfürdőnn azt gondoltuk, teljes metamorfózison kell átesnünk, le kell vedlenünk a bőrünket, hogy „méltók lehessünk” Európához, s azt hittük és reméltük, hogy Európa lesz a jövőnk. Ma pedig azt látjuk, hogy mi vagyunk Európa jövője.

Egyszerre szomorú és felszabadító ezt látni. Továbbá hatalmas felelősség megélni. Megélni azt – mondtam már –, hogy ha egy marslakó keveredne közénk, s meg kellene neki mutatnunk Európát, nos, akkor már „csak” Varsóba, Prágába, Pozsonyba, Budapestre, no és persze Krakkóba, Kassára, Egerbe, és fel a Baltikumba, és le Belgrádba és Zágrábba, és hát természetesen Erdélybe, s oda, Tusványosra vihetnénk őt. A többi: egy egykor volt hatalmas civilizáció romlása, elveszejtése, etnikai viszonyok megváltoztatása, kultúra lecserélése elmebajjá lett liberalizmus által. Nem is olyan nehéz ám ezt kimondani. Ellenben hatalmas felszabadító erővel bír. És hát jó belegondolni, hogy Tusványos valóban a „biztos pont”, miképpen azt az idei tábor jelmondata is hirdette. Hiszen manapság, ami huszonnyolc éve létezik, változatlan formában, az már maga a bizonyosság, az arkhimédészi pont – maga a megcsontosodott hagyomány.

Az idei tábornak egyetlen „újdonsága” volt. Eleddig soha nem akarta összekenni önmagával ezt a tábort a „haladó” Európa és a liberális elmebaj. Idén először megtette. Egy szerencsétlen, összefüggéstelenül dadogó nő jött közénk, hogy megzavarjon bennünket. Kétszer harminc másodpercet kapott a sorstól, és persze az őhozzá teljesen hasonlatos média kitüntető figyelmét is elnyerte. Similis simili gaudet. Szerencsére egy kecske nem csinál sarat.

De a szeretett erdélyi közönség legalább végre látta, mitől kell megmenteni a világunkat. És ez jövőre rajtuk is múlik.

Bayer Zsolt - ]]>www.magyaridok.hu]]>