- 0
Durva törvénysértést követett el a Gyurcsány miniszterét fölmentő, politizáló bíró.
A bírók tényleg mindentől függetlenek? És tényleg nem lehet egy bírót sem kirúgni, akkor sem, ha teljesen világos, hogy nem való a bírói testületbe, mert nem várható tőle pártatlan és tisztességes ítélkezés?
"Durva törvénysértést követett el a Gyurcsány miniszterét fölmentő, politizáló bíró
Több jogszabály is szigorúan tiltja, hogy a bírók politikai tevékenységet folytassanak. Ám sajnálatos módon ez némelyiküket nem igazán érdekli. Így fordulhatott elő, hogy néhány napja a Gyurcsány egyik exminiszterét a korrupciós vádak alól fölmentő bírónő ítélethirdetés közben gyakorlatilag politizálni kezdett. A portálunknak nyilatkozó Völgyesi Miklós nyugalmazott bíró szerint durva szabályszegés történt, amit soron kívül ki kellene vizsgálni. Hogy lesz-e következménye az esetnek, nem tudni, mivel a bírónőt foglalkoztató Fővárosi Törvényszék egyelőre nem reagált megkeresésünkre.
Az alaptörvény és a bírák jogállásáról szóló törvény egyaránt rögzíti, hogy a bírák nem lehetnek tagjai pártnak, és nem folytathatnak politikai tevékenységet, nem politizálhatnak. Ennek tükrében több mint érdekes az a politikai pamflet, amelyet Tóth Erzsébet (vezető képünkön), a Fővárosi Törvényszék bírája előadott néhány napja, amikor első fokon fölmentette a hűtlen kezelés vádja alól Szabó Pál volt postavezért, a második Gyurcsány-kormány közlekedési miniszterét és bűntársait az úgynevezett postapalota-ügyben. Tóth Erzsébet az ítélet rövid, szóbeli indoklásában politikai hátterű eljárásról kezdett beszélni, vagyis szerinte a fideszes állami befolyás gazdasági koncepciós pereket indít a szocialista-szabad demokrata politikai kurzus személyiségei ellen, de a bíróság ezen ítéletek elszabotálásával és a vádlottak felmentésével helyreállítja az egyensúlyt. (Mondta ezt annak ellenére, hogy a postapalota elkótyavetyélése ügyében még 2010 elején, tehát a Bajnai-kormány alatt indult nyomozás!) Tóth szó szerint a következőket adta elő:
Az ügy el nem vitatható jellemzője, ahogy arra a védők is hivatkoztak, annak politikai jellege. (…) Napjaink gazdaságpolitikájában erőteljes központi, állami befolyás érvényesül. Ezen érdekekre hivatkozva, a bűnüldöző szervek a gazdasági tevékenység részletekbe menő felülvizsgálata alapján próbálják kifogásolni az előző politikai kurzus alatt tanúsított magatartásokat. Ennek során miniszterek, köztük volt miniszterelnök, állami tulajdon kezelésével megbízott személyek, illetve önkormányzati vezetők ellen indultak büntetőeljárások a gazdálkodás körében tanúsított visszaélések, ezen belül is leginkább hűtlen kezelés bűntette miatt.
ENNEK KÖVETKEZMÉNYE KELL LEGYEN!
Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácselnöke a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott: a bírónő ezzel megsértette az alaptörvényt és a bírák jogállásáról szóló törvényt, hiszen politikai véleményt nyilvánított, politikai tevékenységet folytatott, ami számára nem megengedett. Neki a vádiratról kell nyilatkoznia, az abban szereplő bizonyítékokat kell értékelnie, az a dolga. Egy 2004-es alkotmánybírósági határozat alapján az ügyészség tevékenységét sem kritizálhatja a bíró, márpedig azzal, hogy ez esetben politikai koncepciós eljárásról beszélt, ennél még tovább is ment – hangsúlyozta Völgyesi Miklós.
A nyugalmazott tanácselnök úgy vélte: Tóth Erzsébet kötelességszegő magatartásának következménye kell legyen, hiszen az igazságszolgáltatás pártatlanságába vetett hitet rendíti meg az effajta, nyíltan az ellenzéki pártvéleményekre hajazó kirohanás. Völgyesi Miklós kiemelte: akár fegyelmi eljárás is indítható ilyen esetben, de soron kívüli értékelő vizsgálat is indokolt lehet a hivatásának legalapvetőbb normáit megsértő bíróval szemben. Ez végső soron szolgálati bíróság elé állításhoz, illetve a bírói tisztségből való felmentés kezdeményezéséhez is vezethet – tette hozzá a volt tanácselnök. Mint fogalmazott:
Nem elég pártatlannak lenni, annak a látszatát is fenn kell tartani. Bár az is igaz, ebben az esetben mintha egyikről sem beszélhetnénk…
A bírók jogállásáról szóló törvény értelmében: tisztségéből föl kell menteni a bírót, ha a vele szemben lefolytatott fegyelmi eljárás során jogerős fegyelmi büntetésként a bírói tisztségből való felmentést indítványozták. (Forrás: net.jogtar.hu)
OBH: A BÍRÓK NEM POLITIZÁLHATNAK
Tóth Erzsébet politikai megnyilvánulása ügyében kerestük a Fővárosi Törvényszéket, ám több mint egy héttel ezelőtt föltett kérdéseinkre egyelőre nem jött válasz. Részletes választ kaptunk viszont az Országos Bírósági Hivataltól (OBH), amelyben kiemelték: a törvények szerint a Kúria felelős az ítélkezési gyakorlat egységéért, minőségéért, és szakmai kérdés, hogy egy ítéletet a bírók írásban vagy szóban milyen tartalommal indokolnak. A Kúriának ezen feladata ellátásához számos eszköz rendelkezésére áll. Például a bíróságokra kötelező jogegységi határozatokat hozhat, elvi határozatokat és döntéseket tehet közzé, joggyakorlat-elemzést folytathat. Ám – mint fogalmaztak –:
Sajnos ilyen kérdésekkel – bár igény volna rá – a Kúria az elmúlt években tudomásunk szerint nem foglalkozott.
Ezután az OBH is utalt rá, hogy a bírók az alaptörvény, illetve a jogállásukról szóló törvény alapján nem folytathatnak politikai tevékenységet. Ezt azzal is megtoldották, hogy a 2015. január 1-jével hatályba lépett Etikai Kódex a bírák politikai jellegű megnyilvánulásait, politikai rendezvényeken való részvételét is megtiltotta, ám
az új összetételű Országos Bírói Tanács (OBT) – melynek a Kúria elnöke változatlanul tagja, és amely üléseit a Kúria épületében tartja – 2018 májusában hatályon kívül helyezte az Etikai Kódex alapján korábban meghozott etikai állásfoglalásokat.
Ilyen volt például az az OBT-állásfoglalás is, amely szerint a bírónak
tudatosan törekednie kell annak elkerülésére, hogy véleményének kinyilvánításával másokat aktuálpolitikai jellegű vagy kétes következtetések levonására indítson, (…) köteles mindenkor körültekintően tájékozódni és különös gondot fordítani arra, hogy verbális vagy bármely egyéb megnyilvánulása ne jelenítsen meg olyan tartalmat, amely mások számára politikainak vagy a politikához kapcsolódónak tűnhet.
Mindez azt jelenti – szűrhetjük le mi, laikusok a következtetést –, hogy az OBT által hatályon kívül helyezett állásfoglalások nélkül immár a politizálás látszatát nem feltétlenül kell kerülniük a bíráknak. Vagy legalábbis következménye nem lesz…
Forrás: pestisracok.hu
Forrás: Bádog - Bayer Zsolt blogja