- 0
Három sikeres amerikai üzletember arra vállalkozott, hogy megtalálja a sikerhez vezető jellemvonásokat. Ez bennünket is érdekel, mert a magyar üzleti élet nemzedékváltás előtt áll: a nagy magáncégek tulajdonosai ezekben az években adják át a stafétabotot a fiatalabb családtagoknak.
Azért is érint minket, mert ebben az évben növekedési fordulatot várunk a magyar gazdaságban, ez sok kis cég megerősödését hozhatja, mellette sok új magáncég indulhat útjára. Mikor lesz sikeres a magyar üzleti generációváltás, és hogyan lesz erős a magyar üzleti élet?
Szerzőink négy karakterjegyhez kötik az üzleti sikert. A nagy amerikai vállalkozók közül sokan a szívükre hallgattak: olyan erős érzelmekkel indultak neki az üzletnek, hogy még a környezet sem érdekelte őket. Hittek abban, hogy a helyes dolog egyszer csak megvalósul: a hagymából tulipánvirág lesz.
A sikeres vállalkozók másik csoportja nem a szívére, hanem az eszére hallgat: őket a tények és a számok érdeklik. Az üzleti célokat stratégiává formálják, a feladatokat delegálják, erős irányítási rendszert építenek ki, és mindig mérik a teljesítményt.
A harmadik a bátrak csoportja: egy részük egyenesen keresi a kockázatot, más részük csak tűri azokat. Akkor a legjobbak, amikor egy cég gyors növekedéséhez merész döntéseket kell hozni. A sikeres üzletemberek negyedik csoportját a szerencse vezeti. Erre minden sikeres vezetőnek szüksége van, de őket többször találja meg a szerencse, mert szerények, sebezhetőek, kíváncsiak, nagyvonalúak és nyitottak. Ráadásul nem fontos emberekkel barátkoznak, hanem szerencsésekkel, akik később lesznek fontosak. Energiaforrásuk az optimizmus, hisznek a sikerben, ezért sikeresek. A Nagy Alapítók a szív és a szerencse képességét ötvözik.

Magyarországra ráfér a siker, amihez szerencsére is szükségünk van. Jó hír, hogy növelhetjük a szerencse esélyét, ha bizonyos jellemvonásokat erősítünk magunkban, közösségeinkben, a nemzet egészében. A szerencse felfogás, életérzés és magatartás dolga is, nem csupán véletlen, önkényes, kaotikus és válogatós. A szerénység, sőt alázatosság, ha kíváncsisággal és optimizmussal párosul, vonzza a szerencsét. Jót teszünk szerencsénknek, ha minden új találkozásra, eseményre úgy tekintünk, mint lehetőségre, amit most kell megragadni, mert nem könnyen tér vissza, ha elszalasztjuk. 2013-ban a magyar vállalkozók ritka jó új lehetőségekkel találkoznak majd. Új vállalkozási formák, új hitelforrások, új uniós pályázatok, megújult adórendszer, javuló üzleti környezet, új külföldi befektetők, átalakuló hazai üzleti partnerek: érdemes lesz megragadni az új lehetőségeket.
A szellemi kíváncsiság is vonzza a szerencsét, ahhoz pártol, aki újból és újból megkérdőjelezi a megszokottat, a kőbe vésett rendet. A kormány ezt teszi már közel három éve, újból és újból új kérdéseket teszünk fel és új válaszokra találunk politikában, gazdaságban egyaránt. Az állam megújul, érdemes ezt másoknak is követni: újból és újból érdemes megkérdőjelezni az eddigi járt utakat. Ne hagyjunk ki járatlan utat eddig jártakért!
A legfontosabb azonban, hogy szakítsunk a mély magyar pesszimizmussal. Csak optimistán pártol hozzánk a szerencse, mert elkerüli a rosszkedvűt, a búslakodót, azt, aki az "úgysem sikerül" csapdájába csalta önmagát. Meglepő fordulatok érik azt, aki átáll az optimisták, a bizakodók oldalára: hirtelen kezdenek jobban menni a dolgai, többször sikerül, mint korábban, szerencsésebb lesz, mint előtte. Az első sikerek már erősítik az önbizalmat, táplálják az optimizmust: az első lépés nehéz, a többi jön már.
Minél többen bízunk a növekedési fordulatban, annál közelebb jön.
Matolcsy György - hetivalasz.hu