Szerzőnk azt állítja, nagyon egyszerű oka van annak, hogy a kapitalizmus sikeres a fejlett nyugati országokban, de kudarcot vall a fejlődő világban. Ennek nem kulturális okai vannak, nem a protestáns etika hiánya a kudarc oka, hiszen a világ öthatodát kitevő fejlődő országokban is nagyon sokan dolgoznak nagyon sokat. Az sem igaz, hogy a fejlődő világban nincsenek vállalkozók - épp fordítva, Egyiptomtól Peruig és Oroszországtól Indiáig vállalkozók százmilliói léptek ki a korábbi földművessorsból, miközben nem léptek be a proletár munkavállaló világába: kisvállalkozók lettek. Az sem igaz, hogy a fejlődő országok szegényei nincstelenek, mert gyakorlatilag minden szegény család megtakarít valamit, beruház valamibe, és birtokol valami egyszerű tárgyat, ingatlant, aminek a segítségével részt vesz a helyi vagy tágabb üzleti életben. Ha a fejlődő világ szegényei által birtokolt eszközöket és ingatlanokat összeadjuk, akkor 9300 milliárd dolláros vagyont kapunk, ami megegyezik a leggazdagabb ország, az USA éves bruttó hazai termékével. De Soto szerint egészen más a szegénység oka, más miatt vall kudarcot a kapitalizmus.

Az ok az, hogy a vagyonból nem lesz tőke. A tőke szó a rómaiaknál a marha vagy más nagyobb állat fejét jelölte, ami fontos jelkép, mert a háziállat könnyen mozog (likvid, mint a tőke), kevés törődést igényel (akár a tőke), gondoskodik újratermeléséről (mint némi segítséggel a tőke), és tejet, gyapjút, bőrt és sok mást ad (mint kamatot és profitot a tőke). A fejlődő világ országaiban azonban a vagyon nem képes tőkeként működni, mert hiányzik az a jogrend és tulajdonjog, valamint tulajdoni nyilvántartás, ami a vagyont felméri és nyilvántartja, illetve az adott vagyont hozzáköti a tulajdonoshoz. A fejlődő világban pontosan az a helyzet, mint Amerikában az 1800-as években, ahol egy adott földterület éppen négy-öt tulajdonos tulajdona is lehetett, mert egyikük az államtól kapta bérként, a másik az indián törzstől vette, a harmadik egyszerűen megművelte, és úgy gondolta, hogy így már tulajdonossá is vált, a negyedik épített rá valamit, természetesnek véve, hogy ezzel a föld is az övé. A fejlődő világban ma egy ingatlan tulajdonjoga nincs bejegyezve, ezzel a ház ugyan vagyontárgy, de nem tőke. A tulajdont igazoló papír nélkül ugyanis nem lehet rá jelzálogkölcsönt felvenni, és nem lehet cserélni vagy eladni. Az USA-ban a hitelek 70 százalékát ingatlan vagy más vagyoni fedezet mellett veszik fel, mert a ház, föld vagy cég tőkeként működik. A vagyon és a tőke közötti különbséget egy hegyi tó példáján mutatja be de Soto. A hegyi tóban horgászhatunk, csónakázhatunk, de van még benne egy rejtett, potenciálisan kiaknázható energia is: az, hogy fenn van a magasban, így ha a vizet a völgybe vezetjük, és erőművet teszünk rá, akkor a leömlő víz kinetikus energiáját a turbinákkal először mechanikus energiává, majd elektromos energiává alakíthatjuk. Fenn marad a tó, de lenn, a házakban a gravitációt használó vízi erőmű révén világítunk.

Nos, ilyen a föld, a ház vagy a vállalkozás is, mert használhatjuk, mint a hegyi tavat, de jelzálogkölcsönt is felvehetünk rá, vagy egy részét eladhatjuk, és akkor már tőkeként működik. A fejlődő világban azonban erre nem képesek, mert nem ismerik fel, hogy a föld, az ingatlan vagy a vállalkozás megkettőzhető: amellett, hogy használjuk, még tőkeként is működhet, ha tulajdonjogunkat a törvény elismeri.

Hasonló a helyzet az adózást elkerülő feketegazdasággal is. Kisvállalkozók százmilliói maradnak kívül a legális gazdaságon azért, mert magasak az adók és a cégalapítás, valamint a működtetés bürokratikus terhei elviselhetetlenek. Peruban néhány év alatt 280 ezer illegális kisvállalkozót hoztak be a legális gazdaságba, akik egy évben 1,2 milliárd dollár adót fizetnek úgy, hogy a cégalapítás és -működtetés terheit a töredékére csökkentették.

Itt érkeztünk el hozzánk, akik Peruhoz vagy a Fülöp-szigetekhez képest valóban a fejlett világban élünk. A magyar piaci átmenet legfontosabb feltétele nem a külföldi tőkebefektetések vagy az import liberalizálása volt, hanem az, hogy megoldódtak a magántulajdon jogi és szervezeti keretei, és az önkormányzatok megkapták a korábbi állami vagyon jelentős részét. A vagyon így elvben tőkeként működhet. A mai jogi és pénzügyi rendszerben azonban még nem vált általánossá, hogy vagyonunkat tőkeként használjuk, mert a hitelfelvételnél vagy vállalkozás alapításánál és bővítésénél kevésbé használjuk vagyonunkat tőkeként, mint a nálunk fejlettebb országok. Ez az apró különbség tehát, hogy mi megelégszünk a tóval, és nem teszünk rá erőművet, jelentős részben oka lemaradásunknak.

Egy indián sugallatot hallott, azt ígérték neki, hogy nagy kincs vár rá valahol. Vándorolt is szerte a világban, majd sok év után kimerülten, szegényen és lélekben megtörten hazatért. Megszomjazott, de a kútban már víz sem volt, ásni kezdett hát, és megtalálta az USA legnagyobb gyémántlelőhelyét. Otthon volt a kincs. E történet számunkra is tanulságos, mert a hazai vállalkozások és meglévő vagyonunk rejtik azt a kincset, amiből gazdagok lehetünk, de ehhez tőkeként kell használnunk azt, amit ma csak cégnek, ingatlannak vagy földnek látunk. A megoldás belül van, a megoldás mi vagyunk.

(Hernando de Soto: The Mystery of Capital, Basic Books, New York, 2000)

Matolcsy György, hetivalasz.hu