Ma 2025 július 12. Izabella, Dalma napja van. Holnap Jenő napja lesz.
Ujhelyi: a Fidesz vezetői a pokolra jutnak

Ujhelyi: a Fidesz vezetői a pokolra jutnak

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Kemény a Pisti fiú!

Újabb százezreket rekesztett ki a Fidesz a magyar nemzetből – sivalkodik Ujhelyi István vasárnapi közleményében.

Nem ismerek annál gusztustalanabb politikai kétszínűséget, mint amelyet a Fidesz mutat és amelyben minden nap csak egyre mélyebbre süllyed. Mérhetetlenül undorító, ahogyan önmagukat hamis módon nemzetinek vallják, miközben saját nemzettársaik ellen uszítanak

– fröcsögi a szoci EP-képviselő, aki szokás szerint nagyon zaklatott. Ujhelyi ez alkalommal Orbán Viktor egyik közelmúltbéli kijelentését nem képes megemészteni, ésszel felérni, megfelelően értelmezni: „az a magyar, akinek az unokája is magyar lesz”.

 A szoci politikus szerint ugyanis ez alapján Orbán Viktor sokakat kirekeszt a magyar nemzetből, így az aradi vértanúkat és a külföldön élő, ott születő magyarokat is.

Miért rekeszti ki az itthon maradt skype-nagyszülőket is a magyar nemzetből? Hogyan vetemedhet arra egy magát nemzetinek mondó döntéshozó, hogy nem építi nemzetét, hanem tömegeket tagad ki belőle? Mi ez, ha nem gyomorforgató kétszínűség?

– teszi fel a kérdést az az Ujhelyi, aki mai fröcsögésével ha mást nem is, azt egyértelműen bizonyítja, hogy az elemi logika alapjaival sincsen tisztában. Orbán Viktor kijelentéséből ugyanis – a formális logika szabályai szerint – nem következik, hogy az nem magyar, akinek az unokája nem az, ezt sem nem állította, sem nem implikálta a miniszterelnök az idézett mondatával. (A logika nem tartozik a DK erősségei közé sem, Ujhelyihez hasonlóan ők is a miniszterelnök kijelentésén ]]>rugóznak]]>.) Ha azt mondom, hogy „ha vasárnap van, akkor Ujhelyi fröcsög”, az nem jelenti azt, hogy „ha nincs vasárnap, akkor Ujhelyi nem fröcsög”. Sajnos – tehetjük hozzá – a szoci képviselő nem csak vasárnap szokott kibontakozni a rá jellemző stílusban. (A miniszterelnök egyébként arra a népszerű, sokak által idézett megállapításra utalt, ami teljességében úgy hangzik: „Nem az a magyar, akinek a nagyapja magyar, hanem az, akinek az unokája is az lesz.” De ez az összefüggés valamiért nem jelent meg a DK vagy Ujhelyi látóterében.)

Ujhelyi zavaros eszmefuttatása végén még azt is kijelenti, hogy a Fidesz vezetői bizony a pokolra jutnak:

Az, hogy a Fidesz vezetői megmérgezik a magyar nemzetet, olyan történelmi bűn, ami miatt bizonyosan a pokolra jutnak. Feltéve, hogy legalább a kereszténységük valódi.

EN

]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Egészség (50) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Sport (729) Rejtőzködő magyarország (168) Történelem (19) Kultúra (9) Nagyvilág (1310) Életmód (1) Heti lámpás (405) Irodalmi kávéház (548) Mozi világ (440) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (8431) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Vetítő (30) Belföld (11) Flag gondolja (42) Gazdaság (741) Tereb (146) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2988) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>