Ma 2025 július 13. Jenő napja van. Holnap Örs, Stella napja lesz.
Teljesen elszállt az agya a Soros-aktivistának!

Teljesen elszállt az agya a Soros-aktivistának!

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Csak ámulunk és bámulunk!

A sorosista American Bridge 21st Centurynél dolgozó Wilfred Michael Stark nem ma kezdte az „erőszakipart”. Az egyik kedvenc hobbija, hogy republikánus aktivistákra, politikusokra támad, majd megfenyegeti őket.

Most, hogy közeleg az USA-ban az úgynevezett félidős választás, egyre többször olvashatunk az amerikai portálokon arról, hogy a „békeszerető” demokrata párti aktivisták egy kicsit elvetik a sulykot. Most egy Soros-aktivistánál pattanhatott el valami, hiszen ]]>sajtóbeszámolók]]> szerint szerda este az amerikai hatóságok lekapcsolták az American Bridge 21st Century egyik munkatársát, Wilfred Michael Starkot.

Sajnos nem ez az első ]]>eset]]>, hogy a baloldali aktivista a rendőrségen, majd a bíróságon köt ki egy-egy ügy miatt. Márciusban például a Capitol Hillnél (Washington DC) „erőszakoskodott” a belügyminisztériumi titkárság sajtósával. Korábban pedig szintén egy republikánus rendezvényen okozott ]]>felfordulást]]>.

Stark most azért került a jobboldali sajtó kereszttüzébe, mert rátámadt az iraki veterán ]]>Adam Laxalt]]> (a Republikánus Párt nevadai kormányzójelöltje) kampánymenedzserére. Szemtanúk szerint a sorosista aktivista két nappal ezelőtt (valószínűleg a párt egyik kampányirodájában) rárontott Kristin Davisonra, lefogta őt, erőszakoskodni kezdett vele. A menedzser hiába sikoltozott, hiába kérte Starkot, hogy engedje el, Stark nem engedett a kérésnek. Az aktivista ámokfutásnak végül a kiérkező marsallok vetettek véget. Starkot azonnal letartóztatták, s elszállították az őrsre. Úgy tudni, Davisonnak nem esett komolyabb bántódása.

Annak ellenére, hogy a baloldali szervezetek – mind Európában, mind az USA-ban – előszeretettel hangoztatják magukról, hogy ők a békés demonstrálók, a szólásszabadság pártján állnak; általában az szokott kiderülni, hogy náluk szakad el leghamarabb a cérna. Pár nappal ezelőtt például a jobboldali elfogultsággal egyáltalán nem vádolható The Wall Street Journal újságírója, Asra Q. Nomani ]]>írt arról]]>, hogy Soros embereinek (akik hevesen tiltakoztak Brett Kavanaugh ]]>kinevezése]]> ellen) a tiltakozásai gyakorta fordultak erőszakhullámba.
 
Nagy Gábor - ]]>www.888.hu]]>
 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (741) Flag gondolja (42) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (9) Autómánia (61) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2990) Titkok és talányok (12) Politika (1582) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (548) Életmód (1) Tereb (146) Gasztronómia (539) Történelem (19) Mozaik (83) Nagyvilág (1310) Mondom a magamét (8432) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Egészség (50) Vetítő (30) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Belföld (11) Heti lámpás (406) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>