Ma 2025 július 12. Izabella, Dalma napja van. Holnap Jenő napja lesz.
05-orbanviktor-cz.jpg

Orbán nagy bejelentést tett a nyugdíjprémiumról!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Örülhetnek a nyugdíjasok!

Idén is lesz nyugdíjprémium-kifizetés, és minden számítás szerint nagyobb lesz, mint legutóbb volt - közölte Orbán Viktor hétfőn az Országházban, az Idősek Tanácsa ülésén.

Az MTI tudósítása szerint a kormányfő beszámolt továbbá a testület tagjai előtt arról, hogy ebben az évben eléri a 230 ezret azoknak a nőknek a száma, akik igénybe vették a 40 évnyi munka utáni nyugdíjba vonulás lehetőségét.

Mi ezt nagymamanyugdíjnak szoktuk magunk között nevezni, mert ezt egy családpolitikai intézkedésnek is szántuk, hiszen így a fiatal szülők komoly segítséget kapnak az unokák pesztrálásában"

– fogalmazott a miniszterelnök, aki azt is hangsúlyozta, hogy rehabilitálni kell a családról való gondolkodást, helyre kell állítani a többgenerációs családban való gondolkodási modellt Magyarországon.

Magyarázatában arról beszélt, hogy az Európa szinte minden országát sújtó népességfogyásra adott válaszok radikálisan megosztják a kontinenst. Európa egyik fele szerint ha nincs elég fiatal, Afrikából és Ázsiából kell betelepíteni migránsokat az őshonos európaiak helyére.

A másik irányzat szerint – ez a romantikus, ezek volnánk mi – ha akarunk változtatni ezen a helyzeten, akkor még akár sikerülhet is"

– mondta a miniszterelnök, aki hangsúlyozta, hogy a kormány célja, hogy Magyarország képes legyen a biológiai reprodukcióra, ennek érdekében pedig erőteljes családpolitikát folytat.

Kiemelte, hogy a társadalmi válasznak nemcsak a fiatalok gyermekvállalásáról kell szólnia, hanem kulturális változásra is szükség van, a családról úgy kell gondolkodni, amely a fiatalokból, a gyermekeikből és a nagyszülőkből is áll.

Az idősek ne terhet jelentsenek egy közösség, egy család számára, hanem sokkal inkább erőforrást"

– szavai szerint ebben áll a családról való gondolkodás rehabilitálása.

Beszédében a 2018-2030 közötti időszak legfontosabb feladatának a gazdasági versenyképesség növelését nevezte a miniszterelnök, rámutatva, csak így lehet folytatni például a családtámogatási rendszert és a nyugdíjak értékének növelését.

Utóbbival kapcsolatban emlékeztetett a kormányfő, hogy 2010 előtt minden évben csökkent a nyugdíjak értéke, azóta azonban ez megváltozott, sőt tavaly már nyugdíjprémiumot is fizettek, amely idén is megtörténik. Sőt mivel a gazdasági növekedés ebben az évben 4 százalék fölött lesz, közel a 4,5 százalékhoz, a nyugdíjprémium idén minden emberi számítás szerint nagyobb lesz, mint legutóbb volt.

A korábbi megállapodásunk hatályban van: tehát mi a nyugdíjak értékét megőrző politikát folytatjuk, sőt nyugdíjemelésekre törekszünk, Önök pedig támogatják azt a gazdaságpolitikát, amely képes előállítani ennek a nyugdíjemelésnek az anyagi alapjait"

– mondta Orbán Viktor az Idősek Tanácsának.

Horváth Tamás - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1310) Jobbegyenes (2988) Történelem (19) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Mozi világ (440) Belföld (11) Gazdaság (741) Nézőpont (1) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (8431) Sport (729) Flag gondolja (42) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (405) Életmód (1) Tereb (146) Kultúra (9) Autómánia (61) Politika (1582) Irodalmi kávéház (548)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>