- 0
Nevetve veregetett vállon délelőtt templomjáró ismerősöm, mondván, hiába, no, Orbán Viktor csak Orbán Viktor. Ő bizony nem a viccbéli illemtanárhoz járt iskolába, ezt ma reggeli rádióinterjújában fényesen bebizonyította. Időm sem volt megkérdezni, hogy miről ismerszik meg ez a híres nevezetes etikettoktató, mert már mondta is. Bemegy a jelölt a tánciskolába és megszólít egy jól öltözött embert. – Maga itt a tánctanár? – Lóf@szt, én az illemtanár vagyok.
Ismerősöm is emlékeztetett rá, hogy az ajtónkon kopogtató október a Boldogságos Szűzanya hónapja, akinek tiszteletére a szentmisék után rózsafűzért imádkoznak a hívek. Teszik ezt azért, mert amióta Szent István királyunk utód híján felajánlotta hazánkat a Szűzanyának, azóta Mária a Magyarok Nagyasszonya, hazánk főpatrónája, aki anyai palástját ránk borítva pártfogol minket.
Orbán Viktor a mikrofon előtt akár még a rózsafűzér imákra is gondolhatott, amikor az ENSZ Közgyűlésben felszólaló Dimitris Avramopoulos uniós biztost nagyon decensen ugyan, de elküldte a francba. Verbális eszköztárában azonban most még a ’franc’ kifejezés is erősnek számított, ezért Avramopoulos minősíthetetlen nyilatkozatát egyszerűen ’súlyos demokrácia-problémaként’ emlegette. Röhögte is a haverom teliszájjal.
Ám hogy Avramopoulos nagyon nincs a szíve csücskében, azért annak finoman jelét adta, amikor neve helyett „görög emberként” kezdett beszélni róla. Avramopoulos ugyanis az Unió nevében azt találta mondani, hogy a migráció jó dolog, a migrációt folytatni kell, s egy betelepítési programot kell végrehajtani. Hozzátette azt is, hogy Európa ezen dolgozik, s az Unió mindenképpen részt akar venni az ENSZ migrációs politikájában.
Orbán Viktor – görög emberről átváltva „derék emberre” – kijelentette, azt, hogy ilyet mondjon, arra senkitől nincs felhatalmazása. „Az Európai Unióban ma ez egy vitakérdés” – húzta alá. Hiszen nemcsak a magyarok, a közép-európaiak nagy része, nemcsak a V4-ek, az olaszok, de az osztrákok, sőt a bajorok is a migráció ellen vannak. Avramopoulosnak az a dolga, mint az Európai Bizottság tagjának, hogy bennünket képviseljen. „Ilyen körülmények között egy általunk fizetett tisztviselőnek elmenni New Yorkba s az Európai Unió tagállamai egy részének az álláspontjával szögesen ellentétes álláspontot képviselni, az… súlyos demokrácia probléma”. Hozzátette: „Nem véletlen, hogy sokan vagyunk ezen a kontinensen, akik várják az Európai Parlamenti választást jövő májusban, hogy az ilyen embereknek végre útilaput köthessünk a talpára.” A hallgatók jó része örömmel konstatálta, hogy Orbán még így is szokatlanul erősen odaszólt neki. Mondhatni elegánsan lekokizta a görögöt.
Honfitársaink ezúttal érzékelhették, nemcsak a Boldogságos Szűzanya pártfogolja a magyarokat, amire most különösen nagy szükség van, hiszen a migránspárti európai elit és a migránsellenes államok csoportja vív ádáz harcot egymással. Tét a biztonságunk, a bevándorlók miatti lakosságcsere elkerülése, kereszténységünk, kultúránk, magyar jövőnk. Láttuk eddig is, hogy Avramopoulos és társai, Juncker, Macron, Sargentini és a többi gazember éppen a viccbéli illemtanárhoz jártak jómodort tanulni, így mind durvább tetteikben sem számíthatunk lényegi változásra. Még ha vesztüket érezve egyre többen próbálnak meg affektálni elkötelezett migránsellenességükről is.
Horváth K. József - https://leander.blogstar.hu/