Ma 2024 május 12. Pongrác napja van. Holnap Szervác, Imola napja lesz.
Nyílt levél Vágó Istvánnak!

Nyílt levél Vágó Istvánnak!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Akkor tessék ide figyelni Vágó úr!

Ahogyan a nép hívja: Kvíz Mester! 
Tehát Ön eléggé közismert ember!
Ön arró panaszkodik, hogy a bejegyzéseire nem reagálnak, nem "lájkoljàk"!
Egy vidéki nevesincs polgár vagyok! 
Nem vagyok a Fidesz, és nem vagyok a KDNP pártnak a tagja!
Az pedig természetes, hogy az ellenzéki pártoknak sem!
Nem vagyok újságíró, egyetlen egy média sem kötődik hozzám!
Itt a Facebookon rendszeresen hozzászólók a körülöttük történő eseményekhez!
Nem dolgoznak a kezem alá, hogy úgy mondjam a "tollam"
alá sem!
Szerkesztés nélkül rögtön a gépbe írom az aktuális gondolataimat!
Van is ebből problémám, a helysírásom, bizony hagy maga után kívánni valót!
Soha nem írok le olyan dolgot amit nem tartok igaznak, és nem a saját meggyőződésem! 
Eddig háromszáz A4-es méretű oldalt, 10-es betűnagysággal tesznek ki a bejegyzéseim!
Hetvenezer embernek tetszett, lájkolták, több ezren írásban szóltak hozzá!
Némely ember ennél kevesebb szavazattal választott politikus lett!
Tehát ne panaszkodjon, próbáljon igazat îrni!
Gondolom, hogy Ön ilyen dologra képtelen, mert most is csak súgógépbő tud dolgozni, - mint annak idején - most pedig ezt a gépet Gyurcsány Ferenc gazembernek hívnak!
Làm, lám mindennek meg van az oka!
Ön érti is amit írtam, azt is tudja, hogy hamis politikát szolgál, legalább magának bevallhatná!
Rögtön kapna több tízezer lájkot annyira tetszene az az igazság a polgároknak!

Forrás: Internet -Facebook

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Mozi világ (440) Gazdaság (708) Flag gondolja (36) Tv fotel (65) Mondom a magamét (7593) Kultúra (9) Rejtőzködő magyarország (168) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (11) Titkok és talányok (12) Történelem (18) Heti lámpás (313) Tereb (146) Vetítő (30) Egészség (50) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Nézőpont (1) Sport (729) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2801) Nagyvilág (1310) Politika (1582) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>