Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Demeter Márta túl komolyan veszi magát

Demeter Márta túl komolyan veszi magát

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
De már nem sokáig...
Az LMP frakcióvezető-helyettese szerint a kormánynak fel kell hagynia a multikat és néhány kiválasztott nagyvállalkozót helyzetbe hozó politikájával.

Új egyensúlyra van szükség a magyar gazdaságban az LMP szerint. Demeter Márta, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette: a kormánynak fel kell hagynia a multikat és néhány kiválasztott nagyvállalkozót helyzetbe hozó politikájával, és a hazai kisvállalkozásokat kell a magyar gazdaságpolitika középpontjába állítani.

A politikus széleskörű és célzott intézkedéseket szorgalmazott – a foglalkoztatottak mintegy 70 százalékának munkát adó – kis hazai cégek számára, amelyek – mint mondta – a nagyvállalatoknál lényegesen válságállóbbak.

A frakcióvezető-helyettes „a kormányzati zöldre festés” csimborasszójának tartja, hogy míg szerinte semmilyen érdemi gazdasági szerkezetátalakítást nem tervez a kormány, máris „az emberek pénzére utazik” a zöld államkötvény ötletével. Kijelentette: a klímavédelmi intézkedésekhez szükséges pénzt a szennyezőktől kellene beszedni.

Jelenleg hatalmas támogatást kapnak a multinacionális nagyvállalatok és pár kormány közeli nagyvállalkozó, miközben a kisvállalkozások a multik beszállítóiként kiszolgáltatott helyzetben vannak – sérelmezte Demeter Márta, aki szerint ez egy közelgő válság esetén óriási gazdasági gondokat okozhat.

Közölte, az LMP csökkentené a kisvállalkozások adó- és adminisztrációs terheit, míg a multik adóelkerülési gyakorlatát felszámolná. A nagyvállalatoknak Demeter Márta szerint a szakképzésben, valamint a kutatás-fejlesztésben is nagyobb szerepet kellene vállalniuk.

(MTI)

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1309) Autómánia (61) Flag gondolja (36) Életmód (1) Nézőpont (1) Egészség (50) Belföld (10) Mondom a magamét (7501) Gazdaság (702) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (6) Heti lámpás (310) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2778) Vetítő (30) Politika (1582) Tereb (146) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (537) Mozaik (83) Sport (729) Történelem (17)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>