Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
A szocialisták koronavírus tesztje

A szocialisták koronavírus tesztje

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
A virtigli szocialisták még kérkednek is.

A Magyar Szocialista Párt betartva az Operatív Törzs döntését, nyílt téren tartja a március 14-i munkakongresszusát – ]]>mondta]]> Tóth Bertalan, az MSZP elnöke.

Nem tudjuk, mennyi résztvevőre lehet számítani a szocialista összejövetelen, gyanítható, az egészségügyi veszélyhelyzet által előírt 500 fős határ nincs veszélyben.

Ám azért a bejelentésnek ezzel együtt is komoly üzenetértéke van. Ugyan egész ország most a koronavírus-járvány elleni védekezésre koncentrál, rendkívüli intézkedéseket kell bevezetni, sorra kerülnek lemondásra a rendezvények szerte Magyarországon, a virtigli szocialisták még kérkednek is, „nyílt téren” tartják a kongresszusukat.

Akárhogy is, óriási felelőtlenségnek hangzik az ötlet.

A „nyílt tér” külön hangsúlyozása vélhetően marketing fogás, ami önmagában érthető, ráfér a reklám a zsugorodóban lévő MSZP-re. De erre a magatartásra és hozzáállásra – ahogy elődpártjuk egyik veretes képviselője, Farkas Vladimir fogalmazott könyvének címében – nincs mentség.

Teveli Zoltán - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (2788) Gazdaság (705) Mozi világ (440) Belföld (10) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Politika (1582) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (36) Sport (729) Autómánia (61) Kultúra (7) Mondom a magamét (7546) Nézőpont (1) Mozaik (83) Nagyvilág (1310) Tereb (146) Történelem (18) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Heti lámpás (312) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>