Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
A Fidesz meg akarja állítani az ellenzék mohácsi gazemberségét

A Fidesz meg akarja állítani az ellenzék mohácsi gazemberségét

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Nem következhet be a magyar politikai élet legnagyobb szégyene!

Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz mohácsi szervezete a héten azért, hogy a helyiek „tiszta, fair keretek között, az emberi méltóságot és a becsület normáit is betartva választhassanak polgármestert” – közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

A közleményben utalnak arra, hogy Szekó József polgármester halála miatt csak az MSZP által támogatott Csorbai Ferenc neve szerepel polgármesterjelöltként a szavazólapokon.

Azt írták, mohácsiak ezrei keresték meg a Fidesz városi csoportjának tagjait azzal, hogy „elfogadhatatlannak tartják a kialakult helyzetet, amely szerint Csorbai Ferenc egyetlen, vagyis akár saját szavazatával is Mohács város vezetőjévé válhat”.

A mohácsiak szerint – közölte a helyi Fidesz-szervezet – ez méltatlan lenne a város történelméhez, Szekó József több évtizedes munkásságához és a település lakóihoz. Hozzátették: Csorbai Ferenc sem vállalhatja azt a morális terhet, amit egy „etikátlanul megszerzett” politikai pozíció jelentene.

A szervezet közölte, az „emberek akaratának kinyilvánítása és érvényesítése érdekében” kezdenek aláírásgyűjtésbe azért, hogy „a mohácsi polgárok eddig eljuttatott kérésüket, igényüket, szándékukat írásban is megerősíthessék”. Hozzátették, igyekeznek „minden mohácsi polgár véleményét megismerni ebben a kétségtelenül nehéz helyzetben”.

MTI - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Gazdaság (705) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (36) Egészség (50) Mondom a magamét (7549) Történelem (18) Mozaik (83) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2789) Politika (1582) Belföld (11) Heti lámpás (312) Kultúra (7) Szépségápolás (15) Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Nagyvilág (1310) Tereb (146) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>