- 0
Senkit sem lehet túlmunkára kötelezni, ezt a Munka törvénykönyvének módosítása is világosan tiltja, "aki mást állít, az hazudik" - jelentette ki Orbán Viktor a túlóratörvény kapcsán kialakult titlakozásra reagálva.
A kormányfő azt mondta: a dolgozókat leginkább nem a munkaügyi szabályok védik, hanem az olyan gazdaságpolitika, amelyben szükség van rájuk.
Az eddigi törvény "buta korlátozásokat" állított azok elé, akik többet akartak keresni, és többet is dolgoztak volna ezért - tette hozzá a miniszterelnök.
A túlórákról pedig elmondta, hogy:
a hónap végén kifizetik mindenkinek a rendes munkabért és a túlórabért. Aki mást mond, az hazudik.
A kormányfő szólt a tiltkozásokról is, szerinte senki nem alkalmazhat erőszakot, nem vandálkodhat, a politikai véleménynyilvánítást és a vandalizmust el kell választani egymástól és a Munka törvénykönyvének módosítása ellen tiltakozók egy részét, a legagresszívabbakat és legaktívabbakat Soros György fizeti. A kormányfő hozzátette, hogy nemzetközi hálózatok is mozognak a háttérben.
"Képesek vagyunk arra, hogy a hullámverést is jól vegyük" - fogalmazott.
A magyarok az elmúlt években kézzelfogható bizonyítékát kapták annak, hogy képesek munkából eltartani a családjukat, "képesek vagyunk saját erőből is jó életet teremteni magunknak". Ezen az úton megyünk tovább - jelentette ki.
Orbán Viktor szólt arról is: a munkásoknak és a munkaadóknak kell megegyezniük arról, mekkora legyen a minimálbér összege, a kormánynak nem ügydöntőként, hanem közvetítőként kell fellépnie. Hiába van a kormánynak ehhez joga, a kabinet nem akarja az érintett felek helyett eldönteni a kérdést - mondta. A kormányfő ezért arra kérte a pénzügyminisztert: törekedjen arra, hogy eredményt hozzanak a két oldal tárgyalásai.