Marc Faber Ph.D-je = a világnak vége

Az, akinek Ph.D. fokozata van – elvileg – sikeresen be tudta bizonyítani egy szintén tudósokból álló bíráló bizottság előtt, hogy munkásságával hozzá tudott tenni az emberiség tudásához.

Azonban ha a Ph.D. fokozat megalkotásával értékelni tudja a tudományos közösség azt, aki hozzátett az emberiség tudásához, vajon nem kéne valamilyen hivatalos módon megjelölni azt a negatív tevékenységet is, amikor valaki a tudatlanságot terjeszti, és tevékenységével aktív szerepet vállal abban, hogy az emberiség tudása visszafejlődjön a fejlettebb "hitelpénz" szintről az "árupénz" logika felé, azaz butítja az embereket?

Ha ugyanis a Ph.D. fokozat megszerzése tiszteletet parancsol, akkor könnyen előfordulhat, hogy egy Ph.D. fokozattal rendelkező, a társadalom által tudósként tisztelt ember nézeteit kétkedés nélkül készpénznek veszik a jóhiszemű néptömegek még akkor is, ha egy ordenáré butaság, egy szimpla számviteli dilettantizmus. Marc Faber például egy ordenáré butaság hiperaktív terjesztője, aki implicite amellett érvel, hogy a modern „hitelpénz” követelés lába létezhet a „hitelpénz” adósság lába nélkül is, noha ez lehetetlen.

Ennek ellenére nem kizárt, hogy ]]>pénzpiaci pánikot]]> tud kelteni, amikor azt üzeni a CNBC-n keresztűl, hogy most veszélyesebb a világgazdasági helyzet, mint 2008-ban, mert úgy a fejlett országokban, mint  Kínában magasabb az adósságok (= másfelől pénzmegtakarítások) aránya a GDP-hez (= másfelől éves fogyasztáshoz) képest, mint 2007-ben. Valójában ez csupán azt jelenti, hogy globális szinten is inkább növekedett a megtakarítási kedv, mint a fogyasztási hajlandóság. Véssük a fejünkbe, hogy globális szinten:

"adósság/GDP" = "pénzmegtakarítások/éves fogyasztás"!

Az ekvivalenciából látható, hogy jobb lenne a világgazdaságnak, ha a pénzmegtakarításokat felhalmozók (pl. kínai, német, szaudi, amerikai, stb.multimilliomosok) elkezdenének többet fogyasztani, de ez gyakorlatilag nem elvárható sem a kínaiaktól, sem a ]]>protestáns puritán kulturális erőtérben]]> élőktől, ahol a pénzvagyon az isteni kegyelem jelének számít (pl. a németeknél, amerikaiaknál)…

Ráadásul sem a Marc Faberhez hasonló „piaci guruk” pesszimista nyilatkozatai, sem a Ph.D. fokozatú jegybankárok, pl. a Bundesbank elnökeként dolgozó Jens Wierdman  ]]>évtizedekig elnyúló adósságválságot jósoló próféciái ]]>nem bátorítanak beruházásra és fogyasztásnövelésre.

A Ph.D. fokozattal a saját ]]>neurotikus inflációs félelmüknek]]> tudományos köntöst biztosító közgazdasági elit csoportgondolkodása a leges legrosszabbkor indított háborút az államadósságok ellen, és kezdeményezte a szavatoló tőke előírások olyan szigorítását, amelyek a bankokat mérlegleépítésekre, azaz főleg követelésbehajtásra kényszerítik hitelaktivitás helyett, noha az infláció nem feltétlen ellenség, ráadásul nem is aktuális probléma.

Mivel a ]]>maastrichti dogmákba ]]>merevített, inflációs neurózisra épített mutató kultúra végzetesen lokális, kvázi üzemgazdasági, és nem közgazdasági szemléletet tükröz, ezért a neoklasszikus vallási felekezet tagjai nem veszik észre, hogy a saját maguk által fejlesztett, bálványként tisztelt adósság/GDP mutatók csökkentése érdekében pontosan mindent fordítva kéne csinálniuk:

• bankokat fel kéne tőkésítenie a kormányzatoknak, hogy a bankok átütemezhessék vagy leírhassák a rossz hiteleiket, és újra fokozzák hitelaktivitásukat,
• és a költségvetési egyensúly erőltetése helyett pedig addig kéne próbálkozni különböző fiskális élénkítő programokkal, 
• amíg tényleg nem újra egy meglóduló bér-ár spirál infláció fog több gondot okozni, mint a jelenlegi globális rettegés a privát- és államcsődöktől.   
• Ha ezt végre elérték, akkor lehet majd visszatérni újra az ortodox dogmákhoz az esetleg meglódult bér-árspirál megtörése érdekében, de nem most.

(Ha az olvasó további indoklást igényel az e bejegyzésben található állításokkal kapcsolatban és színes szavakat lát a szövegben, kattintson rájuk.)

A napi.hu ]]>így számol be]]> Marc Faber ]]>CNBC-nek tett nyilatkozatáról]]>:

„Sokkal nagyobb pénzügyi válság söpörhet végig a világon, mint amilyen a 2008-2009-es összeomlás volt, mivel jóval nagyobb hitelállomány halmozódott fel különösen Ázsia erősebb gazdaságaiban - állítja a sötét előrejelzéseiről ismert Marc Faber befektető…”

„Előbbi megjegyzésével a Nemzetközi Elszámolóház vezető közgazdásza, William White megállapítására utalt, amely szerint a világ fejlett gazdaságaiban kihelyezett GDP-arányos hitel 30 százalékkal haladja meg a 2007-es szintet. Faber külön felhívta a figyelmet Kínára, ahol a hiteltömeg és a GDP hányadosa másfélszeresére nőtt az elmúlt négy és fél évben.”

Tudom, hogy sok, számvitelileg és pénzügyileg laikus olvasó számára meghökkentő állítás, hogy a hitelpénzt az adósság teremti, tehát senkinek a világon egyetlen peták pénze sem lehetne, ha nem lenne a pénzügyi rendszerben jelen ugyanekkora mennyiségű államadósság és/vagy privát adósság, de ez nem az én tévedésem, hanem a tudományos ismeretterjesztés óriási kommunikációs kudarca.

Talán ez a világ legnagyobb problémaforrása:

noha azt még a laikusok közül is rengetegen tudják, hogy

(1) a számviteli mérleg két oldalból áll, un. „forrás” és „eszköz” oldalból, (vagy másképpen: „tartozik” és „követel” oldalból),

(2) és az egész "tartozik-követel" nyilvántartási rendszernek az a lényege, hogy a két oldal főösszegének egyeznie kell (!),

ennek ellenére a forrás oldali „adósság” fogalma általános rettegést kelt a világon mindenhol,

noha minél nagyobb a globális pénzügyi rendszerben a „adósság”  (forrás oldali főösszeg) annál nagyobbnak kell lennie a  pénzmegtakarításoknak is (mint eszközök oldali főösszeg) tehát minden fillér vagy cent, stb. pénzmegtakarításhoz szükségszerűen hozzátartozik egy állami vagy privát adósság!

Azok a gazdaságpolitikusok, akik úgy általában az adósság ellen küzdenek, (noha nem az túlzott pénzmennyiség következtében fellépő hiperinfláció most a legnagyobb problémánk, sőt, szinte deflációs helyzet alakult ki az összezuhanó kereslet miatt),

azok akkor akarnak pénzmennyiséget csökkenteni, amikor az adósoknak a legnagyobb szükségük van pénzre (fogyasztás növekedésre) ahhoz, hogy ne kobozzák el tőlük a vagyontárgyaikat.

Merkel, Obama, Orbán, Bajnai, Bokros, Gyurcsány, Vona stb. noha jót akarnak, de pusztító erejű számviteli dilettantizmusuk miatt valójában a pénzképződés nélküli cserekereskedelem őskorszaki viszonyai közé akarják visszafejleszteni a világgazdaságot, amikor az államadóság elleni küzdelmet „szentesítik”.  

Nekik, tanácsadóiknak és mindenkinek, aki az elmúlt 5 évben

• a költségvetési egyensúly helyreállítása érdekében és/vagy 
• a pénzteremtő bankok ellen indított harcot, 
  

elnézést kéne kérniük az emberektől, és önként távozniuk kellene a közéletből egy jó időre ahhoz, hogy ebből a Ph.D. fokozatú „közgazdászok” tudatszűkült valóságértelmezése által nap mint nap újrateremtett válságérzetből ki tudjon kecmeregni a Nyugat. Mi erre az esély?

Az állandó változással jellemezhető világban kevés örökérvényű igazság van, de ezek egyike az, hogy a hitelpénzt ]]>az állam adóssága teremti ]]>és a ]]>bankrendszer hitelaktivitása képes megsokszorozni.]]>

Ehhez még egy dolgot kell hozzátenni: a pénzt a törlesztés aktusa képes megszűntetni. Ez a folyamat azonban az ]]>adósságleépítés (debt  deflation, Irving Fisher; 1933)]]> pusztító folyamatába csaphat át.  

Ellenséget kéne váltani: eljött az a pillanat, amikor a "debt deflation", tehát a pénzmegszűnés (adósság leépülés) ellen kéne harcba indulni, és nem az inflációtól rettegni, mert a túlzott rettegés az inflációtól oda vezetett, hogy az éppen adósok nem jutnak pénzhez, így nem tudnak törleszteni. Nem az adósság mérete a baj, hanem a fizetésképtelen államok és privát szereplők adósságállományának növekedése és a vagyonelkobzások, noha a hitelezők szinte semmit nem tudnak kezdeni az elkobzott eszközökkel, mert nincs rá kereslet...

Tragikomikus, de a Ph.D., mint tudományos fokozat tekintélye miatt napjainkban pontosan az adósságleépítés pusztító mechanizmusa teszi tönkre generációnk életét az ilyen Marc Faberhez hasonló, közfigyelemnek örvendő, Ph. D. tudományos fokozatú közgazdászok igeterjesztési tevékenysége következtében…

Marc Faber elképesztő egyoldalú világszemléletét igazságtalanság lenne nem szociális kontextusba helyezni! Ugyanezt a primitívséget terjeszti többek között ]]>Wolfgang Schäuble]]>, Németország pénzügyminisztere is. Ez a ]]>konformitás]]>, azaz a csoportgondolkodás szomorú hozadéka.

Az is a tudományos ismeretterjesztés kudarca, hogy nemhogy a pénz számviteli mibenlétével, de a GDP fogalmával sincs tisztában a laikus publikum:

a véleményvezérek soha nem a globális, hanem csupán a lokális GDP szempontjából elemzik a gazdasági adatokat, ebből kifolyólag minden ország minden közgazdászának és laikus hírolvasójának a pénz valami olyasmi, mint az arany, amit valahogy a „külvilágból” export útján kell megszerezni.  Azonban ha mindenki csak exportálni akar egyszerre, akkor  senki nem igazán örül az importnak. Mindenki exportáló, vagy legalábbis önellátó akar inkább lenni, így zsugorodásnak indul a világgazdaság. Lássuk, mi a ]]>GDP és a fogyasztás kapcsolata!]]>

A ]]>GDP]]> az adott évi költekezések összege = adott évi forgalom, vagy másképp:

(1) Globális GDP =  lakossági fogyasztás + kormányzati költekezés + beruházás

vagy

(2) Lokális GDP =  fogyasztás + kormányzati költekezés + beruházás + export – import

Az első képlet (1) a globálisan zárt gazdaság egészére vonatkozik, ahol nincs külkereskedelem a földönkívüliekkel, tehát nincs értelme az export és az import kategóriáknak.

A második képlet (2) az országok gazdaságaira alkalmazandó (nyílt gazdaságokra).

Vegyük észre, hogy

• egy természeti katasztrófa,
• egy ipari baleset,
• egy terrortámadás,
• vagy egy háború is 

növeli a GDP-t, mivel az újjáépítés kiadásai, vagy a hadipari megrendelések egyben kormányzati, vagy lakossági fogyasztásnak is minősülnek, ami az adott időszakban előállított termékek és szolgáltatások volumenét növeli.

"Kedves Marc Faber Ph.D.!" - mondhatnánk neki:

Mivel az US dollár globális tartalékdeviza, ezért 2008 előtt Kína annak köszönhette felemelkedését, hogy az USA fogyasztott. Kína export orientált növekedési stratégiája következtében az amerikai ]]>feldolgozóipar kiszervezésre került Kínába]]>, és az USA-ban inkább a szolgáltató szektor fejlődött. A szolgáltatás nyújtás is értékes munka, nemcsak a gyárakban végzett tevékenység! Vagy a Ph.D. fokozatúak, akik elvileg a tudomány ügyét szolgálják, nem így gondolják? Akkor hogy néznek tükörbe? Naplopónak érzik magukat?

Amikor a közgazdászok 2008-ban egyik pillanatról a másikra megijedtek a globális kereskedelmi és fizetési mérleg egyensúlytalanság amúgy már 2. évtizede tartó békés és természetes növekedésétől, mivel szem elől tévesztették, hogy a nyugati adósság teremti a kínai devizatartalékokat, akkor

a banki hitelaktivitást lefojtó intézkedések és az eszeveszett harc következtében, amit az államadósság adatok leszorítása céljából indítottak a leges legrosszabkor → csökkeni kezdett a nyugatiak fogyasztása, →  ezzel együtt Kína növekedési ütemét is veszély fenyegette, →  amit a kínaiak a belső fogyasztás növelésével hárítottak el – sikeresen. Ennek következtében megugrott a kínai belső adósság.  Egyes vélemények szerint 5%-os amerikai fogyasztás visszaesést a kínaiak 40%-os fogyasztásnövekedése tud csak kompenzálni.

Noha a pénz mibenlétére vonatkozó, a fentiekben kiemelt állításainkra kattintva az olvasó külön levezetéseket talál, ebben a posztban is átfutunk a lényegen egy-egy példabeszéddel abból a célból, hogy ez a bejegyzés a belső állításaira támaszkodva is érthető legyen:

Államadósság, mint pénztőke-teremtés:

A pénzrendszer kiépülésének folyamatát úgy kell elképzelnünk, hogy első lépésben a kormányzat valami értelmes munka megrendelésével (pl. élelmiszertermelés) költekezni kezd, és kiadásait a saját jegybankja finanszírozza: ekkor a kormányzat a jegybank adósa lesz.

Az állam által teremtett pénz, mint az államnak végzett munka ellenértéke, bevételként jelenik meg a fizetett államszolga (pl. mezőgazdasági beszállító) bankszámláján, ami egyfelől a mezőgazdász, mint betétes bankkal szembeni követelése, másfelől a bank tartozása (passzívája) a betétese felé.

Privát adósság, mint pénztőke-teremtés:  

A bank jogosult a mezőgazdász pénzmegtakarítását kölcsönadni egy adósnak. Az adós valószínűleg nem wc-t tapétázni akar a kölcsönkapott jegybankókkal, hanem el akarja azokat költeni valamire, pl. ingatlanra. Ez esetben egy ingatlanvállalkozónak keletkezik pénzmegtakarítása, aminek az volt az ára a rendszer egészének szintjén, hogy ugyanennyi egységgel egy adós eladósodott.

A szomorú válasz az, hogy mivel a Ph.D. fokozatú közgazdászok neurotikus félelme]]> uralja a kommunikációs teret az inflációtól, ezért a jegybankok el vannak tiltva a kormányzati kiadások közvetlen finanszírozásától, ezért az állam nem teremthet pénztőkét az építési vállalkozóknak, ugyanakkor halászatból és turizmusból (a külvilágból) a szükséges pénztőkéhez egyszerűen nem tudnak ezek a jóemberek hozzájutni. 

De ez csak az egyik őrjítő következménye a Ph.D. fokozatú véleményvezérek neurotikus inflációs félelmének: a másik az, hogy a bolygónkat is emiatt pusztítjuk el: most ]]>pl. Ecuador 3 millió érintetlen amazonasi esőerdőt készül kipusztítan]]>i azért, hogy az alatta található olajból csökkentse Kína felé felhalmozott államadósságát.  

Lehet, hogy a közgazdász szakmában osztogatott Ph.D-k és ]]>Nobel díjak]]> jelentik a legnagyobb veszélyt a bolygónkra?

]]>http://penztaoizmus.postr.hu]]>

]]>www.flagmagazin.hu]]> - Flag - Egy Jobb magazin az Értékek mellett!