Szellem a fazékból - Diktátorcsemegék

Ezt vallotta Brillat-Savarin, a gasztronómia pápája is. De például Hitler étrendjében semmi sem utalt vérszomjra, Szaddám Huszein iraki diktátor pedig állítólag hamburgert és rósejbnit kért kivégzése előtt. Mussolini imádta a tejet, Mao Ce-tung a keserű dinnyét.

Franco tábornok csütörtökönként más-más madridi étteremben rendelt paellát, így erre az estére a legtöbb vendéglő különleges fogással készült. Az étkezési szokások (ét-vágy) nem feltétlen árulkodnak a jellemről (becs-vágy). A rossz gyomrú, kákabélű vendég még tisztelheti embertársait, a falánk, jó kedélyű gourmand viszont könnyen lehet paranoiás tömeggyilkos.

Lenin Zürichben például finom polgári koszton élt (rösti, fondü), az oroszországi éhínséget mégis politikai célokra akarta felhasználni. "Hullák százai, ezrei borítják az országutakat - írta a politikai bizottság tagjainak -, az éhezők emberhúst esznek, most kell elkoboznunk az egyházi javakat!" Sztálin étvágyát sem vették el a hullahegyek.

Az egészséges étrendet propagáló, "gyenge malachúsról, tengeri halakról, édes grúz malagaborokról" áradozó "forradalmi" szakácskönyvét (Viktor Jerofejev írja így A jó Sztálin című regényében) akkor adták ki, amikor egész Moszkva éhezett.

A gasztronómiai és politikai ízlés ritka találkozására Pol Pot (a kambodzsai vörös khmerek vezére) és Idi Amin (Uganda elnöke) a példa. Ők tényleg ugyanazt ették és tették: előbbi megfőzte meggyilkolt politikai ellenfelei máját és szívét, utóbbi a lázadók levágott fejét tárolta hűtőszekrényében. Bár fia szerint jobban kedvelte a Kentucky Fried csirkét.

A történelemből tehát nem sokat tanulhatunk. Időnként mégis újra kiadják a diktátorok szakácskönyveit. Ilyenkor zsíros mítoszok kavarognak a konyhagőzben. Az egyik ilyen közismert legenda, amelyet Heike B. Görtemaker berlini történész (Eva Braunról pár hónapja megjelent életrajzában) tényként kezel, hogy Hitler vegetáriánus volt.

A forrás Heinz Linge, a Führer inasa. A vega étrend pedig: "főtt burgonya, zöldségek, gyümölcs". A húsevés - Hitler szerint - megrövidíti az életet, ha nem ennénk húst, százötven évet is elélnénk.

Az inastól tudjuk azt is, hogy az ételt mindig langyosan kellett feltálalni, mert gazdája az első világháború során gáztámadásban megsérült, s megműtötték hangszálait. Ő jegyezte fel azt is, hogy Hitler evés közben hol az ujjait harapdálta, hol a bajszát tépkedte.

Hitler azonban nem volt vegetáriánus. Csak gyomorbeteg. Imádta a sonkát, a májgaluskalevest, a bajor fehérkolbászt (sült borjú, friss szalonna, fűszerek). Édes mustárral. Meg is jelent róla egy vicces könyv, amely a Mein Kampf (Harcom) helyett azt a címet viselte: Mein Senf (Mustárom). De szerette a töltött galambot és a lazacpisztrángot is.

Előbbi receptjét megtaláljuk Dione Lucas 1964-ben kiadott szakácskönyvének 89. oldalán (az amerikai sztárszakács a harmincas években egy hamburgi szálloda séfje volt), utóbbit Jeroen Meus flamand tévés szakács akarta bemutatni műsorában, de az ötlet akkora felháborodást keltett, hogy a belga televízió elállt a sugárzástól. Pedig a hajdani berchtesgadeni Sasfészek szálloda áll, a vajkrémes szaiblingot bárki megrendelheti.

Hitler biográfusa, Robert Payne szerint az egész vegetáriánus mítoszt Göbbels találta ki. A náci propagandagépezetnek forradalmi aszkétára, "náci Gandhira" volt szüksége konyhafronton is. Hogy nézett volna ki egy pocakos diktátor?

A külcsínre a nemrég olaszul is megjelent Sztálin-szakácskönyv kiadói is odafigyeltek. A Kreml ura még az 1930-as évek második felében (a többmilliós áldozatot követelő ukrajnai éhínség enyhülésével) bízta meg tudósok egy csoportját, hogy "a kommunizmus forradalmi szakácskönyvét" megalkossák.

A szovjet embernek vodka helyett pezsgőt kell innia (lásd krimskoye sekt), kása helyett rákot ennie (lásd: kamcsatkai óriásrák, melyet Sztálin parancsára telepítettek a Jeges-tengerbe). Az egyszerűbb ételek közül Joszif Visszarionovics a grúz harcsót (korianderrel, kukoricaliszttel, sáfránnyal, dióval készült csípős húsleves), a szacivit (hideg csirke fűszeres diómártásban), az üzbég piláfot és az ukrán golubcit (édeskáposzta-levelekbe töltött rizses darált hús, zöldséges paradicsomszószban) szerette leginkább. Bár sokan másként vélekednek. A Gulagot megjárt szakácsok szerint kedvenc étele a sebe-sült, kedvenc itala a Molotov-koktél.

Az olasz diktátor, Benito Mussolini viszont fokhagymát falt "két pofára". "Jót tesz a szívnek" - mondogatta. Ám annyit evett belőle, hogy nem lehetett megmaradni a közelében. "Nem is aludtam vele egy ágyban!" Ezt felesége, Rachele asszony meséli abban a könyvben, amelyet Maria Scicolone, a diktátor fiának egykori felesége (Sophia Loren testvére) írt Egy asztalnál a Ducéval címmel.

A visszaemlékezésekből kiderül, hogy Mussolini napi háromszor három percet szánt étkezésre, gyakran diétázott, sok teát, gyümölcslevet ivott, felvágottat, édességet nem evett. A fokhagymás spagetti mellett egész életében csak tejet ivott volna ("Mindig fehér ételt ettem" - nyilatkozta), de a tejivástól (gyomorfekélye miatt) német orvosa eltiltotta. Nyilván a fokhagymaillat miatt.

Mussolini Marinettitől tudhatta volna, hogy az ember gondolatai, álmai, sőt cselekedetei is az elfogyasztott ételektől függenek. A futurista konyha című kiáltvány szerzője már 1930-ban megmondta, hogy a pasta csak búskomorságot, szexuális vágyat kelt a férfiban. A tejről és a fokhagymáról nem is beszélve. "Míg a kardhal, a marhasült és a puding előnyös a britnek, a savanyú káposzta és a füstölt disznó a németnek, addig az olasz embernek nem jó a tészta."

A Ducénak futurista étkeket kellett volna fogyasztania: "Izgatott malacot" (feketekávéban főtt, francia parfümmel lefújt szalámi), "Trombitaszót" (rumban, konyakban pácolt, árammal szétcsapott nyers marhahús). De hát a Duce süketnek bizonyult a modern gasztronómia iránt. Fel is lógatták a partizánok (szeretőjével egyetemben) fejjel lefele.

Vinkó József - hetivalasz.hu