www.flagmagazin.hu
Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://flagmagazin.hu)

Címlap > A BUX-index alakulása a 21. héten (2010. 05. 24 – 2010. 05. 28.)

4b85ddea7e1d36d4ccd9b2e642722fc4.jpg

A BUX-index alakulása a 21. héten (2010. 05. 24 – 2010. 05. 28.)

2010 május 29. Flag

Szöveg méret

  • 0
Még nincs értékelve

A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexének, a BUX-nak az alakulását követtük nyomon a 21. héten, valamint az indexet alkotó legnagyobb súlyú részvények árfolyamának változását.

A BUX index hivatalos neve: a Budapesti Értéktőzsde Zrt. részvényindexe. Nevéből következik, hogy részvények árfolyama alapján számítják ki, az éppen aktuális piaci árak alapján, 5 másodpercenként. Az index kosarában a legnagyobb forgalmú és tőkeértékű részvények szerepelnek, különböző súlyokkal, és ezen részvények árának átlagos változása alapján kerül kiszámításra a BUX. A kosárba kerülő részvények számának és súlyának meghatározása évente kétszer történik, márciusban és szeptemberben. Jelenleg a kosárban 12 db részvény szerepel, ezek közül a négy legnagyobb súlyú a következő:

1        MOL – 28,62%
2        OTP – 30,77%
3        Richter – 20,89%
4        MTelekom – 13,11%
 
A BUX-indexet folyamatosan, 5 másodpercenként számolják, de itt most csak a napi záró értékeket figyeljük, ahogy a részvényeknél is.
Az értékek alakulása a héten:

érték
2010.05.21.
2010.05.24.
2010.05.25.
2010.05.26.
2010.05.27.
2010.05.28.
BUX
21 681,28
-
20 679,55
20 875,76
21 978,74
21 938,47
Mol
17 400
-
16 905
16 300
17 820
17 900
Otp
5 930
-
5 310
5 455
5 800
5 775
Ricther
40 305
-
39 995
41 100
41 850
42 000
Mtelekom
672
-
660
675
695
681

 
 
Hétfőn zárva tartott a tőzsde. Kedden jóval átlag alatti forgalom, 44,6 milliárd Ft bonyolódott le. Az index 21200-ról indult, majd folyamatosan csökkent, végül -4,62%-on zárt. Az egész világra jellemző volt a bizonytalanság, amin a felemás amerikai makroadatok sem segítettek. A megszorító csomagok mellékhatásai miatt is aggódnak a befektetők.
Szerdán 46 milliárd Ft volt a forgalom, az index nagyon változó értékeket vett fel, 20.950 és 21.320 pont között mozgott, végül erősödött közel 1%-ot. A régióban mindenhol emelkedés tapasztalható, de a hangulat még nem nevezhető egyértelműen optimistának. Az olasz kormány is elfogadott egy megszorító csomagot, az OECD prognózisa szerint lassan élénkül a gazdaság az eurózónában, Amerikából kedvező makroadatok érkeztek.
Csütörtökön 29,7 milliárd Ft forgalom mellett az index értéke 21.300-ról indult és folyamatosan emelkedett, végül több, mint 5%-ot erősödött. Európában és Amerikában is kedvező volt a hangulat, pozitív korrekciók indultak, miután a kínaiak bejelentették, hogy a várakozásokkal ellentétben nem akarják eladni eurós eszközeiket. A régióban a BUX teljesített a legjobban.
Pénteken átlag körüli volt a forgalom, az index értéke 21.900 és 22.400 között mozgott, végül minimális gyengüléssel zárt, a múlt heti záró érték felett. Az indexek közül csak néhány volt, melynek az árfolyama több, mint 1%-kal változott, a többség csak kis mértékben erősödött vagy gyengült.
 
 
Kedden 2,84%-kal gyengült a Mol részvény. Szerdán további gyengülés következett, kiemelkedően magas forgalom mellett több mint 3,5%-kal csökkent az árfolyam, pedig nap közben pluszban is járt. Ez a csökkenés húzta vissza az indexet is, mely jóval magasabb is zárhatott volna.
Csütörtökön újra jóval átlag feletti forgalmat bonyolított a részvény, aminek eredménye 9,32%-os erősödés volt. A szárnyalást részben az olaj árának több mint 3%-os emelkedése okozta.
Pénteken még sikerült 0,44%-os emelkedést összehozni átlagos forgalom mellett, így az előző heti záró érték fölött 500 Ft-tal zárta a részvény ezt a hetet.
 
 
 
Kedden zuhant az OTP részvény árfolyama, 10,45%-kal csökkent az átlagosnál magasabb forgalom mellett. Szerdán pozitív korrekció következett, 2,73%-kal erősödött. Csütörtökön alacsony forgalom mellett további 6,32%-ot nőtt az árfolyam. Pénteken még alacsonyabb volt a forgalom, a nap nagy részében 5.900 Ft körül járt az árfolyam, de a nap végére csökkent 0,43%-kal, így a blue chipek közül ez az egyetlen részvény, mely az előző heti záró értékénél alacsonyabb árfolyam zárta ezt a hetet.
 
 
 
Kedden a többiekhez mérten csekély változás, 0,76%-os gyengülés következett be, amit aztán egész héten növekedés követett. Szerdán +2,76%, csütörtökön magas forgalom mellett +1,82%, pénteken jóval az átlag feletti forgalom mellett +0,35%. Így a részvény az előző heti záró értékénél közel 1.700 Ft-tal magasabb árfolyamon zárt.
 

 

 
 
Kedden 1,78%-os csökkenés, majd néhány napig erősödés következett a Magyar Telekom részvénynél. Szerdán +2,27%, csütörtökön közel 3%. Pénteken viszont 2%-ot gyengült a részvény, de így is a múlt heti záró érték felett zárt.
 
Vessünk egy pillantást az alábbi ábrára is, mely a négy részvény napi forgalmát mutatja millió Ft-ban:
 
 
Kedden és szerdán az OTP-részvény forgalma volt átlag feletti, a Mol részvény forgalma egész héten. A Richter hét végén bonyolított az átlagosnál magasabb forgalmat, amikor az OTP forgalma kimondottan alacsony volt.
 
A befektetők még mindig nagyon óvatosak, így összességében még mindig lefelé mutató tendencia fedezhető fel annak ellenére, hogy a múlt heti árfolyamoknál általában magasabban zártak a részvények.
 
N. R. Ágnes
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja
]]>http://kozgazdasz.freeblog.hu]]>
 
 
Magyar Menedék

Ajánló