- 0
Az előzetesek láttán vártam a filmet, már csak a helyszín miatt is. Hawaii tökéletes hely szerintem egy ilyen jellegű film forgatásához. Azt viszont senki sem mondta, hogy természetfilmre fogok beülni. Vagy nem? Olvassátok csak el, mit sikerült írni róla.
Mindenki elment a premier miatt a moziba? Ott láttátok ugye? Nagyon jók vagytok. Szóval, egy hete volt a premier, nem keveset kellett várnunk a filmre, éppen ezért voltak a kérdések az elején. Augusztus elején mutatták be az amerikai közönség számára, csoda, hogy hozzánk eljutott. A két "Riddick" film rendezőjének köszönhetjük, illetve pár ismert színésznek ezt a produkciót, ami az elején egészen nyugodtan természetfilm is lehetett volna. Lehet annak is szánták, és a következő években ezt is mutatják majd Hawaii-ról.
A sztoriról egy keveset, Cliff (Steve Zahn) és Cydney (Milla Jovovich) úgy döntenek, hogy esküvőjük után Hawaii-n töltik a mézes heteket. Egyszerű, talán kicsit túlságosan is aggodalmaskodó párnak tűnnek, de szeretik egymást és szeretnék kihasználni a sziget adta lehetőségeket. Túrázni indulnak, de fura ismeretlenekbe botlanak. Ráadásul az is kiderül, hogy a közelben egy fiatal párt megöltek, így mindenki fura lesz nekik, akik csak közelednek hozzájuk. Legjobban talán Nick (Timothy Olyphant) és Gina (Kiele Sanchez) kerül közel hozzájuk, és együtt járják a szigetet, amíg el nem szabadul a pokol.
A Szállítmány kapcsán már írtam, hogy az a film egy hatalmas kapufa volt, és ezt most itt is meg kell ismételnem. Sőt nyomatékosítva, hogy itt aztán tényleg sokkal több mindent lehetett volna kihozni a dologból. A helyszín csodás és adott volt mindenfajta beteges játékra, akcióra, üldözésre, rémisztgetésre. Sajnos viszont nem éltek ezzel. A sztori, a fordulatok nem voltak rosszak, csak kevésnek bizonyultak, későn jöttek, és sajnos 15 percben össze lehetett volna dobni az egészet.
Írtam az elején, hogy nyugodtan lehetett volna egy természetfilm, komolyan is gondoltam. A 90 perces játékidőből, főleg az elején, legalább 50 azzal telt, hogy ismerkedtünk a tájjal, és a nyaralókkal együtt mi is csodáltuk az egész környezetet. Mikor már teljesen elegem lett volna az egészből, és kikapcsoltam volna a filmet, felpörgött az egész, és megmutatták, hogy lehetett volna ezt sokkal jobban is.
Igazából pont ezért idegesítő az egész. Van egy kevésbé rossz sztori, B kategóriás, de ismert csapat, eyecandy nem kevés. Tökéletes filmet lehetett volna forgatni ebből. Főleg, hogy a végén jött a dráma, egy kevés horror, és akció ezerrel. Egyik pillanatról a másikra sokkal magasabb fordulatra kapcsoltak, és pont ezért bőrszíjjal verném őket. Na nem a vége miatt, mert az jó volt, a fordulattal együtt. Hanem az eleje miatt.
Értékelés: Pokoli édenkert - 5/10
teddike
(teddike.freeblog.hu )
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja