- 0
Tölgyessynek sok mindenben persze igaza van. Csak ne lenne már évtizedek óta az örökzöldje mindig hallható, dúdolom: „a polgárság, meg a polgárosulás defektjei”, meg „a felzárkózás nem sikerült” című aranyba foglalt slágerét is már kicsit sokat hallottuk.
Mindig feldobja az egyszeri kérdést ugyanis, hogy ló vagy gőzgép? Gyorsan meg is válaszolja, jó haladár módjára, hogy gőzgép, csak az a rossz hírünk van, hogy jelenleg az űrrakéták, a cirógatós mobilok, meg az elektronikus hajtású autók a menők. Szóval meghallgathatjuk a már Bibó óta ismert tézist a félrement polgárosodásról, aztán pedig azt, hogy de jó volt a monarchiában élni, azóta csak lemaradtunk. (Valamikor húsz éve egyszer elmondta, aztán beleszeretett ennek a szövegnek a barna-csalfa szemébe, de menthetetlenül.)
Peti bátyám! Félperiféria vagyunk, a Jóisten áldja meg!
Feltűnt magának, hogy német barátaink Osteuropa néven illetnek, s nekünk ez a felzárkózás azért nem gyött össze, mert nem ott lakunk, ahol felzárkóztak? (Ettől még van igazsága, regionálisan se ment. De fontos a kérdés, hogy miért nem.)
Aztán Peti bátyánk megrögzött institucionalista is. Ami mögött az a mély meggyőződés rejlik, hogy megalkották az alkotmányt (ami sok tekintetben az ő műve volt), s ettől minden jó lett. Csakhogy nem lett jó. Azért nem lett jó, mert a kedves (szerencsére nemzeti) liberális elvbarátja, a nagy tudású, szintén institucionalista Sólyom doktor az alkotmánybíróságával benézte a történelmet és kijelentette a jogfolytonosságot a… na mivel is, hát a szocialista jogrenddel. Értsd ezalatt azt, hogy egy rendszerváltás (!) és egy alkotmányos forradalom (!) után azt gondolta, hogy azért a jó magyar komcsi jogszabályok érvényben maradnak főszabályként. Ezt a hibát többek között a komcsik 45-ben nem követték el. Kommunista kutyából nem lesz institucionalista szalonna.
Aztán az institucionalizmust siratva azt felejti el, hogy az amúgy független alkotmánybírák első körös jelöltjeit még ügynökileg se merték átvilágítani (törvényileg voltak kivételes helyzetben), a bíróságok érintetlenek maradtak, a rendőrség is meg minden olyan terület ahol pénz, erő, hatalom, vagyon, satöbbi volt.
Szóval Peti bátyánk esetében ezúttal annál a híres ellenzéki kerekasztal-beszélgetésnél tartunk, ahol okos bácsik magasröptű alkotmányos és jogállami alapelveket vitatnak meg. Sok finom töpörtyűs pogácsa, üdítő és teácska is ki van készítve az asztalokra, külön szobákban, azok mellett még fontosabb kérdések kerülnek megvitatásra, mint a társadalmi valóság, az értelmiség szerepe és felelősségvállalása, a népi-urbánus vita, satöbbi.
Közben hátulról, csöndben lehallgat a háromperhárom.
A politológus ezt elfelejtve (mégiscsak a szépre emlékszik az ember) azt hiszem szellemi berserkergang-ot kapott, és mint azt 1066 óta tudjuk, a berserkerek veszélyes ellenfelek. Nodemost egy kicsit jobban mellé lőtt az elemzésében, s ennek muszáj vagyok hangot adni, már csak a jobboldali „narratíva” erősítése végett is. (Tehát nem tölgyes pajzsal állok az európai nándorfehérváriság dombján a balliberált migránsok politikai eszmerendszere elé, mint Hunyadi, hanem acélvértezetben.)
Azt mondta a doájen, és most idézek, „A Fidesz alapítói ezt megtanulhatták már a legelső parlamenti ciklusukban. Sokáig az ő pártjuk vezetett minden népszerűségi listát, aztán 1994-ben a szocialisták szereztek 209, a Fidesz pedig 21 mandátumot. Kudarcukban sok más mellett jócskán benne volt az is, hogy a baloldali véleményformálók teljességgel uralták a nyilvánosságot, masszív gazdasági hátterük volt. A Fidesz ‘93–94-es alaptraumája, hogy a demokratikus chartás értelmiség szabályosan a vesztükre tör, hogy a legkülönbözőbb kádári gyökerű csoportok, főleg a reformértelmiség és a régi hazai baloldali progresszió emberei monopolizálják a nyilvánosságot. A Fidesz akkor vagy beáll a sorba, és akkor ő lehet a legkisebb fiú Horn Gyula kormányában, vagy harcol az életben maradásáért.”
Itt van tehát a legfőbb ideje annak, hogy rámutassak arra tényre, hogy miért is volt és még mindig van a Fidesznek igaza. Helyesbítek, alapvetően nem nekik volt igazuk, csak nagyon kevesen értették mi is történik, s utóbb voltak bölcsek. Aztán egyre többen látták mi is a helyzet, és csatlakoztak egy erőhöz, amelybe reményt vetettek, főképp azt, hogy majd képviseli őket. Ez persze sokszor nem sikerült (mármint a képviselet), de ne szaladjunk előre. Illetve tegyük fel a kérdést mi is ez a „klientúraépítés”, vagy mi a csuda. Tölgyessy ugyanis elemzésében nem lényegtelen dolgot felejtett el:
Nem tetszettünk forradalmat csinálni.
1989-90-ben ugyanis a magyar államigazgatás teljes gépezete (hard structure of államigazgatás), így a rendőrség, titkosszolgálat, jegybank, pénzügyi infrastruktúra, továbbá a magyar sajtó mintegy 98 százaléka akadálytalanul átmentette magát a rendszer váltásán. Mégpedig a szocialista káderekkel, a szocialista liberális párthoz közvetlenül bekötve. Így hát, ha egyértelműen akarnék fogalmazni, akkor a tények szerint nem történt rendszerváltás.
Ahogy a Fábry – tudják az a vicces ember – mondotta volt: „’45 után a komcsik ellopták az országot. Aztán 87 után ellopták újra, hogy 94 után, majd 2002 után ellopják még kétszer. Mindig ők jöttek. De ugye azt nem lehet felróni nekünk, hogy egyszer már mi is akarunk jönni?” Közjogi struktúraváltás és kormányváltás történt, azonban az elit tökéletesen érintetlen maradt. Ezt a zöldnek hitt, tulajdonképpen sokban népi szociáldemokratának nevezhető antalli kormány nem változtatta meg – és így ő maga is részese, sőt tettese lett a félrement rendszerváltásnak – ezzel pedig konzerválták a komprádor komcsi-libsi elitet.
Akiknek a kezében minden pénz, minden hatalom és minden sajtó ott maradt.
Például a rendőrségnek meg se próbálhatták azt mondani, hogy szíveskedjenek rendet tenni a taxissztrájk idején. Ennek a portfóliónak a része volt például az a sajtóbirodalom (l. Népszabó és a megyei napilapok), amelyet 2015 ben (!), vagyis a rendszerváltás után 25 évvel (!) később engedett ki a kezéből az MSZP.
Szóval amikor a nagy polgárosodás hiátusait, meg a diktatórikus Vorbánviktort, a demokrácia nagy Brutusát pofozza verbálisan Tölgyessy, akkor azt az alapproblémát felejti el kifejteni, hogy a szinte a teljes, hangsúlyozom a teljes elit a ballibi csapathoz volt köthető. Ennek így sajnos csak az a helyzetbeli eredménye tekinthető meg, vagyis itt nem polgárosodásról, hanem ballibi klientúráról van szó. Azok ugyanis nem polgárként jöttek a napvilágra, hanem a párttitkárelvtárs lázadó fiacskáiként. Amelyek aztán Pesten azt képzelik magáról, hogy ők a függetlenpártatlanszakmai elit voltak. Tölgyessy egy korábbi „fideszes mezővárosi értelmiség” kezdetű megjegyzése azonban arra utal, hogy bezony a pesti függetlenpártatlanszakmai elit még a vidéket is lenézi, egyben a klientúraépítés szó azt jelzi, hogy gyanakvással tekint az ügyre.
Peti bátyánk! Hát tessék már leszállni az magas lóról Adornóról, hámer más beszél, a Habermas! A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltása ippeg most zajlik, a régi elit életkori, történelmi, kormányzati, stb. sajátosságai miatt most cserélődik. (Fáj ez, ugye? Na valljuk be, fáj.) Vagyis nézetei, Peti bátyánk itt erős pesti narratívakötöttek. Itt az ideje átváltani a cirógatós telefonra, meg a villanyautóra, túlléptünk a gőzgépen.
