- 0
A mostani (egykori) Kertem környéke egy lepukkant patkánytanya, egy-két szomorú, főleg betonrésekből spontán kikandikáló fával, húgyszagú susnyással körbevéve. Ezeket a pavilonokat lebontani, a fákat kivágni tényleg nem a világvége, hanem akkor is kötelező kör volna, ha a Ligetet a „mai formájában kívánnánk megtartani”, azaz nem új funkciót akarunk neki adni, hanem megőrizni a rekreáció plusz kocsma jellegét. A „tisztogatás” egyetlen vesztese – a Kertem üzemeltetőin és rendszeres látogatóin kívül – a környékbeli patkányfauna, mely így most fedél nélkül marad.
Ha valaki miattuk izgulna, később megtalálhatja őket az Állatkert felé eső dzsindzsásban, ugyanis a kommunisták mellett a patkányok is kiirthatatlanok.
Az értük aggódó, a susnyásban tábort vert aktivisták pedig éppen hülyét csinálnak magukból. Retardáltságukról – szokásukhoz híven – maguk szolgáltatják erre az ékes bizonyítékot, amikor a neten tolják a civil szervezkedést egymás közt. Mutatják a fotókat, melyeken kidöntve kiszáradt nyárfák, akác, ecetfa, papírfa meg pár elvadult hárs látható, amin meg fürtökben csüng a fagyöngy. Ami baromi romantikus, csak épp ugye a fagyöngy is „invazív özöngyom”, ami nevezetesen megöli a fákat.
Saját maguk készített fényképekkel bizonyítják, hogy a kivágott fák többsége beteg vagy halott volt.
A hivatalos beszámolók szerint 6 darab egészséges fát kellett „meggyilkolni”, de ezeknek sem volt túlzott sportértéke, 30 évnél idősebb egyik se lehetett. Azok voltak útban az ide tervezett Suo Fujimoto épület számára. Azért 6 darab fáért a Városligetbe se hullassunk könnyeket, annyit a Sziget kedvéért is bőven kivágtak, ami meg ugye Budapest egyik közkedvelt attrakciója. Tehát ez az egész hiszti, akció, a civileknek felolvasó slammelő poétákkal már a hányinger határát súrolja. Hisz a kultúrtájat már a hatvanas években szétbontották, hogy ide undorító betonépületeket kúrjanak, amikben 1974 óta már csak a fentebb említett patkánycsaládok laknak.
A Fujimoto épület MÁR MEGLÉVŐ épület helyére kerül tehát, az összes fa pedig a BNV egykori betonját felverve nőtt ki 30 év alatt. „Zöldnek nézett ki” – a színe az volt – de nem volt más, mint egy elvadult susnyás. Ha visszalapoznának saját tüntetés-történetükben, megtalálnák a „magyar kultúrtájat megbontó invazív özönfajok elleni” saját tüntijüket (lásd: akác és ecetfa) és máris vicces, ahogy hozzákötözik magukat egy ecetfához. De legalább büdösek lesznek.
Szóval a hiszti éppen a Városliget egyik azon beruházása ellen megy, amit talán legnagyobb a konszenzus övez.
De ez a balmédiát nem gátolja meg abban sem, hogy csodásan mossa össze a „Liget fáinak” ügyét az úgynevezett „Hauszmann-tervvel”, amihez nem sok köze van a Kertem körüli csalánosnak és susnyásnak, de erről majd később. A karácsonygeris sirám az „eredeti beépítettségi arányra” vonatkozik, ám ez is zsákutca: a Városliget sosem volt Central Park, pontosabban MINDIG is az volt, de New York híres parkjába is olyan elemek pofátlanodnak bele, mint a Metropolitan Museum.
A Millenniumi Kiállítás beépítettsége magáért beszél, jóformán városi sűrűséggel volt a terület beépítve, a Liget-projekt révén pedig a jelenlegi zöldfelület 15%-kal NŐNI fog. Ez azt jelenti, amikor valamiből, esetünkben fából több van később, mint előtte. De persze az összemosás, mismásolás, és a puklizás már-már rutinnak nevezhető, ebben magukat a hisztipisták nem fogják zavartatni.
A Hauszmann Terv kapcsán, a három, egyéb iránt köztudottan konzervatív építész lemondásának az elsődleges oka az volt, hogy a várra vonatkozó felújítási tervet „túlzónak, indokolatlannak és drágának” ítélték. Ebben lehet igazuk van, hisz mi sem értjük, miért kellene egy századfordulós giccset (a Hauszmann-féle vár) rekonstruálni fekete-fehér fényképek alapján, amikor ilyen épületből kb. ötven rohad szerte a városban, és azokat sokkal kevesebb erőfeszítéssel lehetne szebbé varázsolni, míg a Vár lehetne egy egészen izgalmas építészeti kísérlet színtere is, ahol a modern, a klasszikus és a hipermodern megoldások ötvöződnek.
A mai, modern kupola lebontása tehát mindenképp baromság, hiszen Hauszmann egy randa, csoszvadt csehsüvegboltozatot tett csupán oda, míg a mai megoldás sokkal méltóságteljesebb és építészetileg is szebb. Tehát a három építész által propagált „részleges rekonstrukciót” a kormány által tolt 100%-os újjáépítéssel szemben kell érteni.
De mi köze ennek a Liget fáihoz? Naná, hogy semmi, azon túl, hogy az Index és a többi baller agymosoda most az eseményeket úgy tudja tálalni, mintha konzervatív építészek kötöznék magukat a Liget ecetfáihoz, és elleneznék a „pusztító rombolást”. Holott lófaszt, erről szó sincs.
Mit is védenek tehát a szlempoetriző tree fucker akcióbalosok és az egy szem teljesen elhülyült Illyésvoltállamtitkár? A hetvenes éveket és a betont.
És mit nem akarnak? Menő, nemzetközi visszhangra számot tartó tóparti zenepavilont biztos nem. Valóban felháborító: semmi nyers beton, csak üvegből, fából, bejárható területekből áll és mindenütt kultúrnövényekkel körbe van telepítve, fából speciel a jelenleginél láthatóan nagyobb százalékban.
Hiába, ha az ember túl sokat tüntet, ráadásul ez adja napi tevékenysége gerincét, hisz 9-4-ig tolja a sorosgyurkának – kis ország kis csőcselék alapon -, egy idő után már tényleg minden, és mindennek az ellenkezője ellen is tüntetett már. Nehéz is lehet számon tartani a konstans felbaszottság idegállapotában, hogy épp miért olyan kurvára dühös az ember, ha az épp nem a klimax meg az idült elmebaj.
Nézegetjük tehát a terveket, és sehol egy betonrepedésből sarjadt ecetfa, sehol egy koszlott szék, sehol egy eldobott műanyag korsó Varga pincészet felirattal.
Ha valaki ezekhez ragaszkodik, akkor rohanjon, zsinórt is adunk a kötözéshez. És sebtapaszt a patkányharapásra.
De még két apró megjegyzés a végére.
Egy. A Liget-projekt kedvéért kivágott 6 darab fa feletti hisztérián való gúnykacajunk nem fogja felmenteni az amúgy is túlépített, vállalhatatlanná “bankiparosodott” belvárosunk fa-irtásait, főleg nem a József nádor téri mélygarázsépítés rombolását.
Kettő. Értjük, tudjuk, mi fáj a libnyafinak a Liget-projektben. A virágzó kultúrtáj, legyen az vidéken vagy éppen Budapesten, baloldaliként, ellenzékiként problémás. Ha az ember nem húgyszagú susnyásban törtet a majálison a következő adag langyos sörért, vidéken meg azzal szembesülne, ami Szlovéniában, Ausztriában, bárhol tőlünk nyugatra mindennapos – azaz a virágzó, gazdag és ÁPOLT vidékkel – akkor szépen lassan eltűnne az utánpótlásukat jelentő csalódott, gyomorbajos, szomszédgyűlölő embertípus.
