www.flagmagazin.hu
Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://flagmagazin.hu)

Címlap > Frei Tamás: Az érthetetlen részletek

ca88bb044a2c993e1b78fac6c84d2c59.jpg

Frei Tamás: Az érthetetlen részletek

2015 augusztus 30. Flag

Szöveg méret

  • 0
Még nincs értékelve

Kezdem nem érteni. Már az elején sem volt teljesen világos, de azt még megmagyaráztam magamnak a „kulturális különbségekkel”. Hogy ki mit is tart nemi erőszaknak, amiért ügyészségi eljárás indulhat egy országban.

Talán emlékeznek még az öt évvel ezelőtti WikiLeaks-botrányra. Nem a megszellőztetett információkra (kínos volt sok mindenkinek), hanem az alapító, Julian Assange elleni svéd vádakra. Azért fontos emlékezni, mert a sokak által a sajtószabadság és az oknyomozó újságírás élő legendájának tartott ausztrál aktivista elleni négy eljárásból három épp most évült el.

Ennek ellenére Assange nem sétálhat a londoni utcán, mert ha elhagyja ottani menedékhelyét, az ecuadori nagykövetséget, akkor a negyedik svéd gyanú miatt továbbra is letartóztathatják. Az csak tíz év után évül majd el, 2020-ban.

Én azt nem értem, hogy a svéd hatóságok miért nem akarják valóban tisztázni az ügyet.

Anno, 2010-ben, amikor a svédek kérésére a WikiLeaks vezetője felkerült az Interpol körözési listájára, Julian Assange-t egyszer már kihallgatta a svéd rendőrség. Sokan ezt el is felejtik. A botrányt, a körözést és a nagykövetségi menekülést az váltotta ki, hogy később nem volt hajlandó még egyszer visszautazni a svéd fővárosba, mert attól félt, hogy a svéd–amerikai kiadatási törvények miatt az eljárás csak fedősztori. Valójában azonnal letartóztatják majd, és kiadják az Egyesült Államoknak, ahol bíróság elé állítják.

A WikiLeaks azt megelőzően sok ezer dokumentumot publikált az amerikai hadsereg afganisztáni és iraki háborújáról, a fogolykínzásokról, a bankbotrányról és gyanús diplomáciai üzenetváltásokról. A korábban sosem látott mélységű újságírói oknyomozást a Fehér Ház meggondolatlannak és veszélyesnek minősítette. Ma is fennáll az esélye, hogy Assange-t Amerikában akár 35 évre börtönbe csukják.

De vissza az alapproblémához, az érthetetlen részletekhez. A WikiLeaks vezetője mindig is tagadta az ellene felhozott vádakat (ezekről is írok mindjárt), és
felajánlotta a svéd ügyészeknek, hogy hallgassák őt ki Londonban, az ecuadori követségen.

Vagy Svédországban, de akkor adjanak neki garanciát, hogy nem tartóztatják le a WikiLeaks-ügyek miatt, és nem adják át az amerikai hatóságoknak. Vagy ha ez sem jó, akkor tegyék fel írásban a kérdéseiket. Esetleg hallgassák ki Skype-on, GoToMeetingen vagy bármilyen internetes kép- és hang­kapcsolaton, bárhogy, csak csináljanak már végre valamit.

Ehhez képest a svédek folyamatosan azt követelik, hogy Assange kihallgatásán senki más ne lehessen jelen, csak ők. „Nem vagyunk ajtónyitogató komornyikok” – mondta erre a Londonban szolgáló ecuadori nagykövet. Ragaszkodik a nemzetközi formalitásokhoz, hogy valaki a nagykövetség részéről is ott legyen.

Elvégre az ő nagykövetségük. Ez a svédeknek nem elfogadható. Vajon miért?
Ezért még ötévnyi szobafogság következik. Mégiscsak igazak lehetnek a konspirációs teóriák, hogy az egész ügy mögött a CIA áll, és a svédek tényleg az ő kérésükre kreálták a nemi erőszak vádját? Hiszen valójában nem is volt nemi erőszak. A feljelentő hölgy „csak” azzal vádolja a WikiLeaks alapítóját, hogy szeretkezés közben szándékosan felszakította az óvszert, hogy ne abba kelljen elélveznie, hanem őbelé. Assange szerint kiszakadt. Van ilyen. Ez az ügy lényege, mielőtt elfelejtenénk!

Frei Tamás - ]]>www.metropol.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

Tisztelt olvasók!
Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin Twitter oldalát a következő címen: https://twitter.com/syracuse73. illetve a Facebook oldalát pedig az alábbi címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

Magyar Menedék

Ajánló