Frei Tamás: A tiszta jövő embere

Bertrand Piccard igencsak érdekes fickó. Ami persze kicsit illetlenség – mármint fickónak nevezni az 57 éves svájci felfedezőt. De hát épp a napokban döntötte meg az egyhuzamban repüléssel töltött idő világrekordját: 117 óra 52 percig tartott az útja Japán és a Csendes-óceán kellős közepén található Hawaii-szigetek között. Az pedig ugye, majdnem kerek öt nap. Úgyhogy fickó!

Képzeljük el, ahogy egymagában ül a világ első (sok ilyen lesz ebben a cikkben, mármint rekord és elsőség), a Föld megkerülésére alkalmas napenergia-repülőgépének pilótafülkéjében, a Solar Impulse szűk kabinjában, ahogy az úgynevezett „zéró-üzemanyag géppel” az óceán fölött navigál.

Ha elég magasra felviszi a repülőt (tíz kilométerre a tengertől), akkor 20 percet alhat anélkül, hogy baleset érné.

A körülbelül 70 kilométeres óránkénti sebességgel haladó, a vitorlázógépek leheletkönnyű szerkezetére emlékeztető kísérleti repülő ugyanis ennyi idő alatt biztosan nem csapódik az óceánba. Az éjszaka kicsit bonyolultabb, mert a napközben összegyűjtött energiát raktározva a Solar Impulse akkor lassabban repül, hogy biztosan kibírja a levegőben napfelkeltéig.

Bertrand Piccard repülés közben jógázik, speciális mozdulatsorokat végez, hogy a vérkeringése öt napon keresztül is rendben maradjon kábulás és elszürkülő bágyadtság nélkül. Mert az a halálát jelentené.

Az 57 éves férfi felfedezőcsaládból származik. Nagyapja hőlégballonrekordokat állított fel, az édesapja mélytengeri kutató volt. Ő maga pedig egy saját fejlesztésű szénszálas hőlégballonnal 1999-ben megkerülte a Földet: természetesen világrekord volt, mind a 19 napnyira lerövidült idő, mind azért, mert nem kellett újratankolnia sehol, az övé volt ugyanis a világ első olyan hőlégballonja, melynek az előrehaladáshoz nem volt szüksége energiára. A svájci kutató, fejlesztő, hipnózisszakember – mert annak is a professzora, a hipnózisnak, hiszen a reménytelen hosszúságú magányos percek kibekkelése speciális önkontrollt igényel – tíz év alatt fejlesztette ki a csak napenergiát felhasználó, feszített szárnyú gépet.

Az öt hónaposra tervezett világ körüli utat márciusban kezdte Abu-Dzabiban, és kelet felé tartva pár nappal ezelőtt landolt Hawaii-on. Az erős szél ugyanis szó szerint elfújhatja a könnyű repülőt, úgyhogy a felkészült meteorológus (ez is ő lenne) állandóan kalkulálja, hogy a 17 szöcskeugrással, vagyis ennyi landolással megtervezett út egyes szakaszai, a helyi időjárási körülményeket figyelembe véve, pontosan mikor kezdődjenek. Japánban például kénytelen volt majdnem másfél hónapot vesztegelni.

Kérdezhetik, hogy miért is csinálja. Mire jó egy ilyen rekordkísérlet? Eleinte én is ezt szerettem volna megérteni, amikor követni kezdtem az oldalát, a repülés részleteit és a landolásokkor tett nyilatkozatait. Úgyhogy most már érteni vélem. A „tiszta jövőt”, ahogy a svájci fickó mondani szokta. Hogy elhiggyük és megértsük: ha ő napenergiával képes megkerülni a Földet, ha már ilyen repülőt is lehet építeni, akkor nincs kifogás arra – egyszerűen nem lehet –, hogy pofonegyszerű dolgok, a hűtőgépektől kezdve a számítógépeinkig miért nem működnek megújuló, tiszta energiával.

Ezért repül magányosan az óceán fölött, hogy ezt bebizonyítsa. Erről akarja meggyőzni az olaj- és szénfaló emberiséget.

Frei Tamás - metropol.hu