Kémgyanúk Közép-Európában

Kettős állampolgárok, kettős mérce?

„Képvisel valamilyen nemzeti érdeket, de egészen biztos, hogy ez nem a közép-európai, hiszen sajtóhírek szerint Szibériának kémkedett” – hangsúlyozta a Dagadt Óvodás. Pont ő. Aki egy hetet töltött Atlantiában úgy, hogy máig nem vallotta be, kik és mire beszélték rá.

Atlantiában nem a közép-európai nemzeti érdek a jellemző.

Szibéria ügynökét épp úgy buktassuk le, mint Atlantia spionját.

Oda jár titokzatos vendégként egy, korábban a lúdtenyésztésben tragikusan szerepelt egyed is, ő szintén nem vall arról, kikkel találkozik, miről beszélget velük, miben állapodik meg, s ezekkel az ismeretlenekkel szemben képviseli-e a közép-európai nemzeti érdeket.

Mi célból időzhetnek eme egyedek Atlantiában?

Rosszindulatú megfogalmazók szerint „kiképzést” kapnak. Kevésbé rosszat sejtő elemzők szerint érdeket egyeztetnek, tanácsokat kapnak, sőt – és ez legalábbis részben bevallott – pénzt is bezsebelnek közép-európai kampányszervezésre.

Lehet-e ezt kémkedésnek nevezni?

A válasz kétesélyes. Mindenesetre a demokráciával szögesen ellentétben áll, hogy a nyilvánosság kirekesztésével idegen érdekcsoportok központjában „tárgyalnak” olyan egyedek, akik választópolgárok szavazata révén jutottak hatalomhoz.

Ez még a kamarillapolitikánál is rosszabb.

Egyfajta nemzetpolitikai áttörés, hogy 25 évi szünet után végre újólag kivilágosodott: a kémkedés csúnya dolog – ha ezt a saját népe ellen gyakorolja a kém. 1990 után a szélsőség elmosta ezt a fogalmat, sőt egy furcsa „politikus” fel akarta számolni az állami titkosszolgálatot.

Lehet, hogy külső megbízásból kísérletezett?

Egyáltalán: 1990 után bejutottak-e kémek – akár tömegesen is – a térség parlamentjeibe? És küldetést teljesítettek-e, amelynek következménye: kiárusító privatizáció, a bűnözés elhatalmasodása, a politikusi korrupció intézményesülése.

Az energiaszektor, a víz, a bankok, a frekvenciavagyon idegen kézre játszása.

Ha valahol netán idegen titkosszolgálat alapít pártot, az kémkedésnek minősíthető-e? És ennek a gyanúnak a fölmerülése esetén vizsgálni kell-e, hogy önkormányzati vezető milyen alapon ajándékozott értékes ingatlant külföldi szervezetnek. Milyen pénzből épített folyóparti villát?

Milyen pénzből dőzsöl a nyugati világban évek óta?

Örülni kell, hogy a kémgyanú felizzott Közép-Európában. Igenis, tisztázni kell, szolgál-e titokban idegen érdekeket olyan vezető, akire tömeg szavazott. Lehet-e kettős – netán hármas – állampolgár az, aki – legalábbis névleg – közérdeket képvisel?

Miközben választói elől kettős állampolgárságát titkolja.

Kap-e feladatokat idegen hatalomközpontokból az, aki „demokrataként” játssza az ártatlant, választóinak érdekeit védi lobbanékonyan, legalábbis külsőleg, miközben tartótiszt ad neki feladatot, és gyűjti be tőle a kényes információkat?

A kémkedés csúnya dolog – ez végre kiderült.

Ragaszkodjunk ehhez! És ne alkalmazzunk kettős mércét. Szibéria ügynökét épp úgy buktassuk le, mint Atlantia spionját. Bátorítsuk vallomástételre a kettős – hármas, négyes – állampolgárokat: vallják be, mely más állam(ok) polgárai.

Legalábbis ha akarják, hogy bizalmat helyezzenek beléjük a közép-európaiak.

Majd eldöntjük mi, szavazunk-e rájuk, ha tudjuk, hogy több féle útlevelük van. Ez a demokráciában elemi föltétel. Buta az, aki azt sulykolja: a kettős állampolgárság magánügy. Közbizalmat – és ezzel járó pénzt és előnyöket – kérő ember valljon kettős állampolgárságáról, ha van neki.

Buktassuk le a kémeket.

Mindegyiket.