Karácsony Gergely lovasszobránál

Április 8-án történt, ami történt, másként fogalmazva lezajlott, ami lezajlott. A magyar választópolgárok döntöttek, akár az urnák előtt, akár távol maradva, akár itthon, vagy külföldön. Döntöttek.

Lehet ezt értékelni így is, úgy is, még amúgy is, de a tények azok tények. A statisztika amúgy sem értékel, csak megmutatja az arányokat. Mi pedig azóta elemzünk, magyarázunk. Persze másképp látja a magyar nép többsége - hiszen ezt akarta -, mint a Süddeutsche vagy a Népszava. Még szerencse, hogy a magyar választópolgároknak ilyen esetben nagyobb a hatalmuk, mint Timmermansnak vagy a Huffington Postnak. De micsoda szerencse!

De most hagyjuk az elemzéseket és a véleményeket, fókuszáljunk egyetlen személyre, akinél nagyobbat még senki sem bukott az újkori magyar politikában. Lehet persze választást veszíteni, pártelnökséget elbukni, önkormányzatban alul maradni, mindent lehet, de ilyen még nem történt.

Olyannyira nem, hogy az érintett még mindig fel sem fogja, de az őt felemelő és babusgató hazai és nemzetközi sajtó (naná) és a saját pártja (melyik is?)  sem.

Hát akkor segítünk nekik.

Első tétel: az MSZP

Valaki a sok száz nagyszerű politológus, elemző és közíró közül már leírhatná, hogy az MSZP-nek már régen vége van. Horn Gyula halálával - bocsánat a kegyeletsértésért, mert sokat és hosszan szenvedett - tehát a háttérbe vonulásával a párt is kimúlt. Százezrek haltak meg választóik közül azóta, akiknek csalódás volt a változás és azt hitték, hogy a régi, beidegzett világ folytatódhat. De nem folytatódott. Lendvai szintén kommunista múltjával már egy liberálisok által irányított és ide-oda ráncigált pártot vezetett. Aztán jöttek a fiatalok, az új generáció. Mesterházy, Tóbiás, Botka és ne felejtsük a külföldről ármánykodó Ujhelyit. Jöttek. Ez a készlet, ez van. A magabiztos fiatal Mesterházy volt, aki a nyilvánosság előtt nem gratulált 2010-ben a győztes párt elnökének. Ezzel persze  - nem tudja -, de kiírta magát és pártját az európai és atlanti világ politikai kultúrájából. És még sok mindenből. (Horn még gratulált volna.) Ez az eszement dac és bárdolatlanság a forrása az utóbbi évtized magyar politikai kultúrájának.

Nem tudom, miért nem szólt az egyetemi tanár, a latin tanár, de nem szólt. Hiller megint választmányi elnök, de már ős is csak sírni tud.

Második tétel: Gergő múltja

Itt is felesleges a mélyelemzés, fiatal barátunk élete nyitott könyv. Hol is kezdhette volna politikai pályafutását még fiatalabban, ha nem a mindenható (omnipotent) SZDSZ-nél, persze. Háttérember volt, megfigyelt és megtanult mindent, amit Magyar Bálinttól el lehet lesni. Nagy ívű esszénknek most nem tárgya e különleges mentor életművének taglalása - a magyar közoktatás teljes szétverése, a honi Soros-alapítvány egykor első számú emberének derék munkássága -, elég most annyi, hogy a Gyurcsány, majd Bajnai adta lélegeztető gép ellenére is kimúlt (Fodor Gábor napi hatszori közszolgálati interjúi ellenére is) a legendás nemzetrontó liberális párt.    

Bocsánat, mégsem. Valami csoda folytán elég volt néhány bohóc, akik különféle maszkokkal néhányszor idétlenkedtek a Kossuth téren, hatalmas média támogatással, aztán valahogy becsusszant a parlamentbe a Lehet Más a Politika.

Hősünk nem sokáig örült a kivételes helyzetnek, hamarosan dezertált néhány hazafival együtt az LMP-ből, aztán lett Párbeszéd Magyarországért. (Hatalmas médiasegédlet.) Párbeszéd ugyan nemigen volt az országgal, meg is felezték szépen a párt nevét. Mi maradt le, nem a nem létező párbeszéd, hanem Magyarország. Bizonyára a mentor ezt ütősebbnek gondolta.

Hősünk eközben - budai lakosként - Zugló polgármestere lett és a Népszavát olvasva nagyon sikeres. Az itt élők ezt némiképp másképp gondolják, de egy nagy ívű esszében nem foglalkozunk a helyiek piszlicsáré bajaival.

Harmadik tétel: Gergő jelene

A mentor egyre idegesebb lett, valamit csinálni kell, mert Orbán nem maradhat. Az MSZP saját erőből közben kikínlódta a szegedi csodaembert (itt is volt nagy médiahátszél), de a nagy projekt idő előtt kifújt. És a mentor döntött. Előhúzta a kalapból a megmentőt. És a megmentő elvállalta.

Először csak félszegen, szinte bocsánatot kérve, majd napról-napra egyre magabiztosabban. Járta az országot és minden nap mondott valami keményet. Ez leginkább a kormányfő és a kormánytagok gyalázásából és a kormány tevékenységének kritizálásából állt. (A részleteket hagyjuk.)

De mint a szegény halász nagyravágyó feleségének, ez sem volt elég. Képes volt árnyékkormányt alakítani, azok szerencsétlen tagjait bemutatni, aki naponta ecsetelték a sajtó nyilvánossága előtt, hogy a választások másnapján hogyan virágzik fel az oktatás, az egészségügy, újból szárba szökkennek az eltaposott önkormányzatok, ésatöbbi.

És hősünk elszállt. A választások előtt már személyes nagyságát ecsetelte, hogy visszavezeti ezt a szerencsétlen országot Európába, megszünteti a gyűlöletet, igazságot oszt, lesz itt áldás, jólét, bőség.

Aztán még jobban elszállt. A választások délelőttjén - mint korábbi közvélemény-kutató szakember -, érzékelvén a várható magas részvételt, már a köztársaság elnökének is parancsba adta, hogy mit kell tennie. Már nem csupán hitte, hanem tudta is, hogy sikerül a mentor kívánsága, ő lesz a miniszterelnök. Aztán valahogy nem ő lett.

Negyedik tétel: Gergő jövője

Az ilyenfajta árulások sorozatára bőséges példa van a történelemben és a világirodalomban, de ezzel sem kell foglalkozni, mert a mostani tüntető anarchista Momentum-nemzedék nem ismeri sem a történelmet, sem a világirodalmat. Gergő még ma is szomorú, volt valami gyerekes és tegyük hozzá, őszinte megrendülés az arcán a választások éjszakáján. (na jó, Geréb is szomorú volt).

Hát így történt, de az nem egészen megnyugtató, hogy a mentor még most is ideges.