www.flagmagazin.hu
Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://flagmagazin.hu)

Címlap > A kóser tízparancsolat és az egészség

A kóser tízparancsolat és az egészség

A kóser tízparancsolat és az egészség

2018 május 03. Flag

Szöveg méret

  • 0
5
Átlag: 5 (1 szavazat)

A ballib sajtó gúnyrohama mögött az a magyarországi haladókra jellemző maradiság áll.

Amolyan gúnyolódó hangnemben számolt be a haladó szellemiséget örök idők óta magáénak vindikáló balliberálisnak hazudott sajtó arról, hogy az EMMI következő minisztere, a méltán híres onkológus, Kásler Miklós szerint a Tízparancsolat betartásával megelőzhető a halálos betegségek 80%-a.

Nos, ]]>Varga B. Tamás a Demokrata hasábjain már ügyesen összefoglalta]]>, hogy bizony, a tízparancsolat betartásának vannak egészségügyi vonatkozásai, méghozzá – és ez egy onkológustól aligha vehető zokon – olyan halálos betegségek esetében lehet ez igaz, amelyeket a túlzott stressz okoz (vagy hozzájárul), vagy a túlzásba vitt hedonista életstílus, amelyből a nemi betegségektől a májdaganat megnövekedett kockázata eléggé világosan következik.

Ami fölöttébb érdekes, hogy a kulturális rasszizmust csúcsra pörgető ballibek szótlanul mentek el a tény mellett, miszerint a Tízparancsolat gyökerei nem a kereszténységben, hanem a zsidó vallásban keresendőek. Az Ószövetségből tudjuk, hogy Elóhim a Sinai hegyen átadta Mózesnek a törvényeket tartalmazó kőtáblákat, azonban úgy Mózes öt könyvében, mint a zsidó vallásban általában ennél sokkal több törvény található.

Akár vehetjük úgy is, hogy ez egy „intézkedéscsomag”, aminek a Tízparancsolata csak egyik, ha nem is a legfontosabb, de semmiképp sem elhanyagolható része.

Mélyebbre ásva a Tízparancsolat, mint vallási előírások (törvények) és az egyén, illetve a tágabb értelemben vett közösség egészsége közötti kapcsolatban, azt láthatjuk, hogy a Tízparancsolaton kívül eső, ám a zsidó vallási életben mai napig meghatározó jelleggel bíró kóser szabályok olyan előremutató és egészségvédő jelleggel bírnak, amit a mai Norbi-diéták is alig tudnak követni.

A tej és a hús fogyasztásra vonatkozó kóser előírásról annyit, hogy ma már minden étkezési tanácsadó előtt világos, hogy a lebomlási, emésztési és felszívódási időkülönbség miatt nem célszerű egyszerre fogyasztani őket, ahogy nem célszerű a tejet és a húst egyazon edényben tárolni. A kóser módon előállított húsnak meg az a lényege, hogy hogy a zsidó asztalára kerülő hús teljesen vértelen legyen, és ennek a vallási előírásnak az egészségre gyakorolt óvó hatásáiról, nos, azt hiszem, nem kell Norbi véleményét kikérni.

A ballib sajtó gúnyrohama mögött az a magyarországi haladókra jellemző maradiság áll.

Vagy az a szűk látókörű ostobasága, miszerint a modernitás úgy köszöntött be, hogy azzal minden bajunkat orvosolni lehet, ha nem is a jelen pillanatban, de a modern tudomány belátható időn belül orvosságot kínál mindenre. Olyan ez, mint a benzodiazepin családjába tartozó mesterséges nyugtatók, amelyek mellékhatásai között épp azok a tünetek szerepelnek, amelyek ellen felírták őket – a kígyó így harap a farkába.

És ezen nyugtató tabletták elterjedését nyugodtan szembeállíthatjuk a Tízparancsolat egyik előírásával, ugyanis a modern világ felfokozott tempójából fakadó stressz, majd az ennek nyomán kialakult szorongásos betegségek jó része elkerülhető lenne, ha a Tízparancsolat pihenőnapra vonatkozó törvényét betartanánk.

Leszűrhetjük tehát tanulságként, hogy a ballib sajtó eme gúny-hadjáratával ismét lábon lőtte magát. Nemcsak arról tett tanúbizonyságot, hogy modern tudományunk kialakulásának hajnalán mennyire támaszkodott a történelem előtti korok tudására (kémia, fizika, csillagászat és az ógörög filozófusok művei közötti összefüggéseket már meg sem említem), hanem arról is, hogy ócska, a vörös huszadik századból itt maradt kulturális rasszizmusukkal nemcsak az általuk megvetett kereszténységet, hanem a zsidó vallást is mélyen megsértették. Ehhez a színvonalhoz csak gratulálni tudunk, így kell haladóként folyton körbejárni.

]]>www.tutiblog.com]]>

Tisztelt olvasók!
Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin Twitter oldalát a következő címen: https://twitter.com/syracuse73. illetve a Facebook oldalát pedig az alábbi címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

Magyar Menedék

Ajánló