- 0
Megszabadult a világváros a maoista szellemi terrortól. A kulturális kirekesztés oldódik, az utca hangulata fesztelenebb.
Budapest a húszévi maoista szellemi hatalmaskodás után, ha lassan is, de magára talál. A kulturális kirekesztés oldódik, az utca hangulata fesztelenebb. A két évtized alatt felhizlalt csődtömeget még sokáig nyögi a világváros, de már előrevivők a viták.
Szabadabb a lélegzet.
Van élet a maoista után – tapasztalhatja a polgár. A sok jóvátehetetlen kár – elkótyavetyélt értékek, bűnözési hullám, korrupciós rombolás, hazugságterror, művészeti züllesztés – fájdalmas ugyan, de megkezdődhet az újjáépítés.
Itt már nem rúghat labdába újabb maoista.
Az utóvédharcok ugyan dúlnak. Az A-betűre formált körzőkkel jegyzett éttermekben gyülekezik a mester és a legényhad. Fogadkoznak, papolnak, vakolnak, kalapolnak nagy reményekkel. Nagymesterterveket szőnek, kötényt kötnek. Készülnek.
A demokráciára azonban nem lehet kötényt maslizni.
Európát is meg kell szabadítani a fő maoistától. Budapest tapasztalta, hogy aki egyszer maoista volt, az nem képes kigyógyulni ebből a mentális megbetegedésből. A maoizmus tönkreteszi az agyat.
Buggyanttá teszi megszállottját.
A baj az, hogy ennek egy európai nagyváros látta kárát húsz éven keresztül – és utána is. A Duna-parti főváros már három esztendeje megszabadult a maoistától, de még mindig nincsenek lefestve az útburkolati jelek.
Előtte a maoista tizenöt évig nem festette le.
A világvárosban húsz éven keresztül lestrapálta a buszokat a maoista. Egyre emelkedtek a jegyárak, egyre bizonytalanabbá vált a közlekedés. A maoista ment, a lestrapáltság maradt. El kellett kezdeni a buszok cseréjét.
De miért épp Bumeráng buszokat kellett venni Bergengóciából?
Valamikor csodás buszgyártó kapacitása volt a térségnek, de lezüllesztették. Újra lehetne indítani, ámde pénz kellene hozzá. Pénz van – pontosabban volt. De a bergengóc csodabuszokra kellett költeni.
„Garanciális” javításuk is két- és fél millió batkába kerül.
Három hónap használat után cserélni kell a féket. Esnek szét a buszok – hiszen elővárosi, és nem belvárosi közlekedésre tervezték a bergengócok. Vajon miért ezeket kellett megvenni? Ez is a maoista öröksége? Lezsírozta a buszüzleteket is előre? Ahogy annak idején a villamos bizniszt sínre helyezte.
Vagy ahogy a „kétes metró” építését összeomlasztotta.
Az államadósság terhére építették volna meg a metrót a boronácok. Igen ám, de akkor nem lett volna lehetőség a mutyizásra. Ezért maoista lefújta az építést, „mert nem tisztán üzleti” lett volna a megoldás.
Így aztán üzleti lehetett - nem tisztán.
A metró körül is, az államadóság körül is burjánozhatott a mutyi – két legyet ütött egy csapásra. Mert a lezüllesztés volt a kapott feladata. Erre okosították ki még a nyolcvanas években a tengerentúlon.
Mára azonban megszabadult a világváros a maoista szellemi terrortól.
A kulturális kirekesztés oldódik, az utca hangulata fesztelenebb. A két évtized alatt felhizlalt csődtömeget, az elvtársakkal való összemutyizás ártalmait még sokáig nyögi a világváros, de már előrevivők a viták. Szabadabb a lélegzet.
Európát is meg kell szabadítani a maoizmus nyűgétől.
Élvezzék busás végkielégítésüket a maradiság tuskói, a visszahúzó erők bugrisai, a múltban megrekedt fafejűek. Menjenek tengerparti luxusvillájukba, dőzsöljenek az összehörcsögölt vagyonból.
Végre szabadulhasson meg tőlük a kontinens.
