- 0
Az ellenzék számára már az is óriási győzelem lesz, ha az érintettek ki tudják bogozni az összegabalyodott testrészeket. Ifj. Lomnici Zoltán nagyszerű látlelete.
Vergilius Aeneis című eposza állít emléket a Laokoón trójai papot és két fiát a kígyó halálos szorításában ábrázoló márvány szoborcsoportnak. A kép kísértetiesen hasonlít a mostani ellenzék helyzetére, a szituáció jóval kuszább, mint 2014-ben volt.
De mégis egyfajta gyermeki izgalom lett úrrá ezen a bizonyos konglomerátumon az elmúlt napokban. Ennek tárgya egy messianisztikus tulajdonságokkal maga által felruházott, frissen megválasztott helyhatósági vezető, vagy hogy bibliai fogalmakat használjunk helytartó, aki többször az Úr küldöttjének nevezte magát, (amin persze nem csoda, hogy ő maga is meghatódott.)
Szerencsére itt van ilyen helyzetekre Beer Miklós püspök úr sok-sok magvas gondolatából az egyik, ami így szól: „A suszter maradjon a kaptafájánál – örülnénk, ha a politikusok ezt, a vallási fogalmak használatát ránk hagynák, egyházi vezetőkre.” Mondhatnók persze, hogy a citátum nem ideális és nem azokra találták ki, akik egyenesen az Úr felkentjeként vágnak politikai karrierbe.
És ezzel nehéz vitatkozni. Apropó vita. Karácsony Gergely úgy tűnik, nagyon szeretne disputálni, de aktuálisan nincs kivel. Egy beszédében John Kerry volt külügyminiszter azt mondta, – ilyen helyzetekre találóan – hogy előbb mindenkinek a belső vívódásain kell úrrá lenni, hogy vitaképes legyen. Az a politikus pedig, aki úgy cserél pártot és szövetségest, mint más alsóneműt az még valószínűleg nem vitaérett. Ettől persze folytatódik a zavarkeltés.
A legenda szerint az albán elhárítás is úgy zavarta a Szabad Európa Rádió adását, hogy páran felszaladtak egy magas hegyre és rohangáltak, kiabáltak, zajoztak. Ennyi.
Visszatérve az ellenzék koordinált káoszára sokan azt remélhetik csupán, hogy lesz kiút és akkor majd valódi ellenzéki alternatíváról beszélhetünk. Addig pedig marad Vergilius és az ő szemléletes képe: Testük egyéb részével hajtják hátul az örvényt, ormótlan derekuk roppant karikákba csavarván.
Ifj. Lomnici Zoltán - www.888.hu