Boros Imre: Devizát nem látott ügyfelek

Mi sem jellemzi jobban a tisztánlátásra irányuló igényünket, mint a megmagyarázni szó, amely a tisztázást saját népnevünkből képzett igével fejezi ki. A németek és az oroszok is (az Európa sorsát meghatározni képes népek) ilyen esetben megvilágítanak, tehát a világosság szóból képeznek igét, s nem megoroszosítják vagy megnémetesítik azt, amit szeretnének megmagyarázni.

Szóval a magyar szereti úgy látni és láttatni a világot, ahogy az van, a maga valóságában. A szocializmus, de kiváltképp a rendszerváltás utáni liberális tömegkultúrának mondott selejt termelte ki a sorozatban gyártott fogalom- és képzavarokat. Divatos volt még a rendszerváltás előtt a szocialista (népi) demokrácia. Jelző nélkül világos a demokrácia tartalma, de azzal együtt inkább egyenlő a sűrített marxizmussal. Ezt a kifejezést alkalmazta egyik öreg ötvenhatos ismerősöm a sorozatos zaklatásra, zsarolásra, gumibotozásra, amelyben bőven volt része a forradalom után. Ma már bőségesek a fogalmi zavarkeltések, amelyeknek jelentős kereskedelmi hasznuk is van.

Kezdték a népi (szocialista) demokráciában a pótkávéval, valamint a burizzsel rizs helyett. Manapság már eredeti márkajeleket viselő, hamis termékek garmadával árasztanak el bennünket a Rolex órától a Nike sportcipőkig. Az igazi nagy hasznot azonban azok a kiagyalt pénzügyi termékek hozzák, amelyek elnevezéséből mindenre lehet következtetni, csak éppen arra nem, amit a nevük sugall. (Az átejtésekre alkalmas sok-sok pénzügyi termékelnevezést itt most mellőzném.) Érdemes azonban a hazánkat napjainkban leginkább sújtó pénzügyi termékről, a devizahitelről beszélni.

Ha az elnevezést magyar nyelvi alapon értelmezzük, arra gondolunk, hogy az ügyfél hitelbe idegen pénzt (devizát) kapott a banktól, amit értelemszerűen majd devizában is kell visszafizetnie az esedékes kamatokkal együtt. Ez lenne az értelmezés, amelyhez külön magyarázat nem is kell, mert mindenkinek világos, tehát nem igényel sem orosz, sem német típusú megvilágítást, mert meg van magyarázva. Az elnevezés egyben adja a tartalmat is. Valóban vannak ilyen hitelek. A hazánkban tevékenykedő, külkereskedelemmel foglakozó cégek vesznek igénybe ilyeneket. A hitelbe kapott devizából nyersanyagot vásárolnak, azt hazánkban feldolgoztatják, a készárut pedig devizáért értékesítik és visszafizetik a hitelt. Ez lenne a devizahitel, és nem más.

A magyar köztudatba azonban mégsem ez épült be a devizahitel vagy devizaalapú hitel „márkanév” alatt. A lényeget illetően az „alapú” kiegészítésnek a szándékos átejtést inkább erősítő, mint gyengítő jelentősége van, hiszen ennek a szócskának hallatán az jut eszünkbe, hogy a hitelnek igenis köze van a devizához, pedig egyáltalán nincs, még annyi sem, mint a mai halandóknak Ádámhoz és Évához, ősszüleinkhez. A köznyelvi deviza- vagy devizaalapú hiteleket ugyanis mindig is forintban folyósították, és terheiket is az utolsó vasig forintban kell teljesíteni. Ezek a devizát soha nem látott ügyfelek devizahitelei. Az egyik sarokba szorított bank hivatalos levélben igazolta: nem szükséges, hogy a folyósítás napján rendelkezzen a folyósításhoz szükséges devizaösszeggel. Világos beszéd! Nem kell sem magyarázni, sem megvilágítani. Miért is kellene, ha forintot ad?

Az egyik – évekkel a devizahitel-gyalázat kitörése után – éppen napjainkban megvilágosodott bankvezér szerint nem lett volna szabad megengedni, hogy ilyen hiteleket folyósítsanak. Az sem változtat a helyzeten, ha a bank vett fel idegen devizát, és abból csinált a folyósítás előtt forintot. Az általa felvett devizahitel kockázata ugyanis az övé, és nem az ügyfélé, aki tőle majd a forintot kapja hitelbe.

Itt jutunk el a devizahitel árucsomagolásához szükséges marketingnyelvi leleményhez, a devizahitel vagy a devizaalapú hitel hamis áruelnevezéséhez. A bank egyrészt kamaton beszed az ügyféltől sokkal magasabb százalékot, mint amibe neki a deviza került. Mivel a hazai pénzintézetek jórészt külföldi bankok leányvállalatai, a százalék jó része azonnal röpül is ki országkockázati felár címén az anyabankokhoz. (Velük a leányok közös kasszán vannak.) A forint és a devizák (kiváltképp a fő válságdeviza, a svájci frank) elmúlt harminc éve pedig egyértelműen sugallja, hogy a forint erősödésének a következő tizenöt-húsz évben (ez egy átlagos lakáshitel futamideje) annyi az esélye, mint vak egérnek a túlélésre az éhes macska házában – semmi. A bank tudja ezt, az ügyfél meg nem. Ezért könnyen a nyakába akasztható az árfolyamváltozás kockázata, ami nála költség, a banknál meg tiszta többlethaszon.

Igaza van a késve megvilágosodott bankárnak, nem lett volna szabad megengedni az ilyen hitelezést, törvényekkel kellett volna tiltani. Mégis megengedték, mert a törvényeket, bár a parlament hozta, a hamis devizahitelben érdekeltek készítették elő. A szavazásokon az ilyen előterjesztések úgy szoktak átmenni, mint kés a vajon. A méltatlan és rendkívül fájdalmas nagyszámú eset között a bíróságok sem igazodnak el. Vannak már pozitív döntések, amelyek szerint az önkényesen emelt kamatok vagy a soha át nem váltott összegekre felszámított átváltási árfolyamok jogellenesek. A dolog lényege azonban még nem került terítékre, hogy a deviza- vagy devizaalapú hitelnek a devizához semmi köze nincs, mert az forinthitel. Ha pedig forinthitel, akkor az árának is ehhez kellene igazodnia. Legalább jutnánk el odáig, mint általában a többi hamis áru esetében. Nemcsak az árus, de a vevő is tudja, hogy az áru hamis, ezért az ára sem közelíti meg a valódiét. A hamis Rolex jóval olcsóbb, mint a valódi. Sajnos a pénzügyi termékhamisítás a legnagyobb üzlet, felér a kábítószerüzlet hasznával. Az előrelépés sem egyik, sem a másik esetében nem számottevő, talán éppen azért, mert a pénzügyi termékhamisítás a jelenleg működő „világrend” legbelsőbb lényegéhez tartozik.

Boros Imre - magyarhirlap.hu