Tíz éve kezdődött a Ferencváros legmélyebb pokoljárása

A konkrét okokról ellentmondásos információk vannak mindössze mind a mai napig. Egy biztos, máig ható, súlyos következményekkel járt ez a Ferencváros, és minden ferencvárosi szurkoló számára.

Aki ott volt sosem feledi azt a hangulatot. Tudtuk és éreztük, hogy ezen a napon valami nagyon rossznak a kezdetét látjuk majd, és valóra is váltak a legrosszabb balsejtelmek. Ezért voltam benne biztos, hogy sok helyen emlékeztetnek majd erre a számunkra valóban fekete napra, de szurkolói kommenteken kívül nem találkoztam semmilyen írással, amely visszautalt volna a Debrecen elleni balhéra. ezért teszem ezt most meg én, megpróbálva összegezni mindazt, amit tudni, sejteni lehet a történtekről, összefüggésekről.

Először is nézzük, azt, amit mindenki tud, ami a híradásokban lejött a balhéról.

„Budapesten, az Üllői úton a Ferencváros-Debrecen mérkőzés 0-0-ra végződött, miközben az MTK 1-0-ra győzött Újpesten, és így megnyerte a bajnokságot. A Fradi szurkolók csalódásukban a mérkőzés után beözönlöttek a pályára és ütöttek, vertek mindenkit, akit értek, játékosokat, szakvezetőket, fotósokat. Szentes Lázárt, a DVSC vezetőedzőjét kórházba kellett szállítani. A székház ablakait betörték, a Népligeti autóbusz-állomásnál több hirdetőoszlopot felgyújtottak, a kiérkező tűzoltókat is megtámadták. Rendbontás történt a Könyves Kálmán körút sarkán, valamint az MTK pályánál is. A rendőrség összesen 14 személyt állított elő, hetet gyorsított eljárás keretében bíróság elé állítanak rendzavarás szabálysértés elkövetése, illetve csoportos garázdaság bűntettének alapos gyanújával” – írta az [origo].

Egészítsük ki ezt annyival, hogy minden híradás szerint Tököli Attilát és Aleksandar Jovicot verték meg a Fradi játékosai közül, illetve az akkori vasárnapi hírműsorban, a "Szólás Szabadságában" bemutatott videó szerint többen közösségellenes rigmusokat skandáltak. Ne hallgassunk el semmit, felvételek tanúsága szerint, mintegy tucatnyi ember kórusban "zsidózott". Ehhez jön még Szűcs Lajos, állítólagos kukadobálása, de ez már tényleg mellékzöngéje csak a botránynak, amely párja nélküli volt a magyar pályákon.

Az események minél pontosabb megértéséhez érdemes visszautaznunk az időben hangulatilag is, újra felidézni, milyen lelkiállapotban voltak a Fradi-drukkerek akkortájt. A csapat szárnyalt, hosszabb idő után szövögethettek olyan terveket a szurkolók, amelyeket a Fradihoz méltónak tűntek: az együttes vezette a bajnokságot, BL-szereplésben bízott mindenki, új, valóban erősítést jelentő igazolásokról pletykáltak a zuhanyhíradóban. A Fradi tulajdonosa akkoriban Várszegi Gábor, illetve a Fotex csoport volt, amely két évvel korábban, nagy visszhangot kiváltva szerezte meg a klubot.

Ezt a lépést többen is kritizálták, még a politikai paletta különböző oldalairól is, nem lehet csodálkozni, hogy a szurkolók sem voltak teljesen egységesek. A Fradi-drukkerek akkor már túl voltak a BL-pénzek elherdálásán, az ezredforduló egyre gyengébb Fradiján, egyre gyakrabban emlegetett ék a klubbal kapcsolatban a csődöt. Torgyán József elnöksége alatt valamelyest, de csak valamelyest jobb lett a helyzet, azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ha nem lesz új tulajdonosa az FTC-nek, valóban nagy gondok lehetnek. Így a többség megmentőként fogadta a rivális MTK tulajdonosát, Várszegi Gábort, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindig volt egy kisebb létszámú, de nem éppen halk csoport, amelyik nem örült az ő érkezésének. Azonban itt rendre ferdítettek és ferdítenek azóta is ebben a témában. Ugyanis az új tulajdonost kritizálók között is kisebbségben voltak azok, akiknek a származása nem tetszett. Igen, voltak ilyen emberek, talán néha "zsidózgattak" is, de ez semmiképpen sem volt jellemző a lelátói hangulatra, többnyire elszigetelt jelenségről beszélhettünk. Az viszont már mindjárt érdekesebb kérdés volt, hogy a Fradi tulajdonosa, azt az MTK-t is birtokolta, amely akkortájt a legnagyobb riválisa volt a Ferencvárosnak. Ez volt, ami aggodalmat keltett, és ez volt, ami több más minden mellett, a "tragédiához" vezetett.

A kommunikáció akkoriban úgy szólt, hogy az MTK-szurkoló Várszegi Gábor, miután szeretett csapatával nem tudott bekerülni a BL-be, stratégiát váltott, a kék-fehéreket amolyan Ajax-szerű utánpótláscsapatként működtetve, és Magyarország legnagyobb klubjával, a Ferencvárossal szeretett volna nagyot alkotni. Nincs miért kételkedni ebben a szándékban, az MTK valóban a fenti útra lépett, és a Fradi is gőzerővel haladt a számára kijelölt dicsőséges irány felé - 2003 május 30-ig.

Tehát akkor 2003. május 30 van, az Üllői úton tele stadion előtt Ferencváros-Debrecen mérkőzés. Ha a Fradi nyer, bajnok, ha döntetlent játszik, de az MTK is Újpesten, akkor is bajnok. Nem tűnt lehetetlen küldetésnek a győzelem, sőt, tulajdonképpen mindenki elkönyvelte azt, szurkolótól a vezetőig, és ez volt az egyik nagy hiba. Hiszen a Fradi már fordulókkal korábban megnyerhette volna a bajnokságot, de a szezon vége egy picit nyögvenyelőseb lett. Nem akármilyen Fradi volt pedig, pár héttel korábban a Magyar Kupát el is nyerték – a Debrecen ellen. A kapuban Szűcs Lajos, hátul a fiatal Vukmir, az ereje teljében levő Dragóner, a legjobb passzban levő Gyepes, középen az újjáéledt Lipcsei, hogy Geráról ne is szóljunk, a mestereknek az utóbbi évek legjobb Magyarországon játszó szűrője, Adem Kapic segít be. Elől pedig ott van Tököli, aki a legjobb csatár volt akkor az NB I-ben. Az ifjú Leandro pedig még a kevésbé értékelt futballisták közé tartozott az Üllői úton. Az a csapat valóban sokra hivatott volt, ráadásul már cikkeztek arról, hogy érkezik Torghelle, és még egy-két nagy név az NB I-ből, de szó volt egy olyan tehetséges külföldi játékosról is, aki később a Bundesligában futott be komoly karriert.

Biztató volt tehát a helyzet, annál is inkább, mert az a Debrecen, még egyáltalán nem az a Loki volt, amelyik később a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt, ez az ellenfél, még az a - bocsánat a debreceni érzelműektől - "gumicsizmás" banda volt, amelytől egy közepes napot kifogó Fradinak sem kellett tartania. Végső esetben az Újpestre is lehetett számítani, hiszen elméletileg nem várt könnyű meccs a Megyeri úton az MTK-ra, ez végül hiábavaló elvárásnak bizonyult, a jelenlevő újpesti drukkerek is megerősítették, csapatuk nem igazán vette komolyan azt a találkozót - de a hazai-, és persze a vendégközönség sem bánt ezt. Megvalósult tehát az a helyzet, hogy a de facto közös tulajdonossal bíró Fradi és MTK, két csapata fej-fej mellett küzd az aranyéremért az utolsó fordulóban. Az mindenesete borítékolható volt, egyik csapatánál nem lesz túl népszerű Várszegi aznap este, és ez a csapat végül a Fradi lett. (Itt meg kell jegyezni, voltak olyanok, akik összeesküvést láttak ebben, mondván, előre eltervezett koreográfia volt. Később ezt is nagyító alá vesszük, de ez sokadik nekifutásra is elég meredek elgondolásnak tűnik.)

Maga a mérkőzés egyedi hangulatban telt, és ez csak később vált egyértelművé. Az azért feltűnő volt, hogy a meccs előtt, de közben is többször elhúzott a repülő a stadion felett, lobogtatva a még meg sem nyert 28. bajnoki címet ünneplő molinóval. Előtte mindenki arról nyilatkozott, hogy fogja a csapat és a szurkolók együtt ünnepelni az aranyat, illetve néha hozzátették, hogy legfeljebb az ezüstöt. Ez azért ma is meredek elgondolásnak tűnik, tíz éve pedig még inkább az volt. Egy ilyen helyzetben, az ezüstnek nem tud örülni egy ferencvárosi szurkoló, éppen ezért volt veszélyes az, hogy bejöhessenek a pályára a szurkolók ünnepelni. Ez egyébként mindig is egy ellentmondásos dolog volt: bejöhetnek a drukkerek, vagy sem. A mai napig látunk meccs után feljutást, bajnoki címet, dobogót elérő csapatok szurkolóit a pályán ünnepelni. Általában nincs ebből probléma, akkor sajnos volt, amit meg kellett volna előzni.

A Fradi roppant gyengén játszott azon a meccsen, szinte helyzete sem volt, bár egyszer a kapufát sikerült eltalálni. A Debrecen nem akart támadni, szemmel láthatólag a biztos 0-0-ra hajtott, ami számukra minden addigi legnagyobb sikerüket jelentő bronzérmet érte a számukra. Már a meccs közben bundát kiabáltak, utána mégtöbben rebesgették ezt. Aki ott volt, és látta a játékosok arcát, az láthatta, nem volt rajtuk "nemtörődömség". Fájt nekik, hogy nem megy a játék, hogy távolodik az arany, hogy nem szolgálják ki a közönséget. Akartak, de nagyon göcsösen, az a csapat talán sohasem játszott ennyire gyengén, és ahogy lenni szokott, szerencséje sem volt. De a lelátó már kezdett mozgolódni. Először akkor, mikor a második félidő közepén több ponton is elterjedt a stadionban, egyenlített az Újpest az MTK ellen. A 7-es szektor szó szerint felrobbant erre a hírre, és a Pénzverde felőli részen is hosszú percekig élt ez a hit a drukkerekben. A második félidő elejétől pedig megkezdődtek azok a jelenetek, amelyek a meccs utáni atrocitásokhoz vezettek. Részeg, kigyúrt emberek indultak meg az alsóbb szektorok felé, és másztak fel a kerítésre. Már akkor szitkozódtak és anyáztak, amikor még bőven lett volna idő a győzelem kiharcolására, köpködték a biztonsági embereket, akikről szintén érdemes egy szót ejteni. Két egyetemista kinézetű átlagember lett volna hivatott, hogy megállítson több tucatnyi agresszív huligánt, körülbelül minden kerítésnél ezek voltak az arányok. Nem sikerült. A lefújás előtt már a kapu mögött tolongott a tábor egy része, szurkolva, ereklyére ácsingózva, ugyanakkor egyfajta fenyegetést is jelentve. Az áhított gólt nem sikerült elérni, a meccs véget ért, lássuk, mi történt ezután.

Ahogy a hírekben lehetett olvasni, ütöttek, vágtak mindenkit a megvadult szurkolók. Igen, tulajdonképpen így is volt, de valójában mégsem. Többezer ember nyomult be a pályára, és a legtöbben azért, ha nem is ezüstöt ünnepelni, de legalábbis ereklyéket, mezeket, hálódarabot, ilyesmit szerezni. Mi, ott a helyszínen, akik a tribünön ültünk, nem is láttuk, hogy valóban megütöttek volna ferencvárosi játékost. A televízióban is csak a Jovic elleni atrocitást lehetett látni, tisztán kivehető, hogy őt is a mezéért rohanják meg, az ezért való harcban dühödött meg az egyik "szurkoló", és valóban inzultálja az egyébként közönségkedvenc szerb csatárt. Tehát a többség, a fanatikusok, a huligánok többsége is, nem bosszút állni ment, nem verekedni, nem "zsidózni", hanem mert bemehetett a pályára, és begyűjthetett valamit. Tökölit is megütötték, hasonló módon, mint Jovicot, és még egy-kéz játékosról is lehetett ezt hallani. De nem a sajátjaink ellen elkövetett merénylet volt a legnagyobb bűn azon a délutánon: több debreceni játékost is kapott pofont, a legdurvább pedig az ellenfél edzőjével, Szentes Lázárral történt, hátulról, nekifutásból rúgta őt gerincen egy elmebeteg. Nos, történetesen őt azonosították, ő semmilyen különösebb huligáncsoportnak nem volt tagja, nem volt ismert a törzsszurkolók között, egy tucatszurkoló, aki valamiért kivetkőzött emberi mivoltából.

Nagyon jó ügyvédje volt (ismerem, tényleg az), megúszta egy felfüggesztettel. És amit most írok, azt nehogy félreértelmezze bárki is, de tény: ha a pályára beözönlő valóban olyan vérgőzös vadállatok lettek volna, akkor a Debrecen edzőjét meglincselik. Hangsúlyozom, nem azt írom, hogy örüljön, hogy megúszta, hanem azt, hogy a pályára befutók nagy többsége nem akart agresszív lenni, de sajnos volt néhány olyan elem, aki miatt mind a mai nap tart a pokoljárásunk.

Még egy fontos dolog. Azok az emberek, akik már a második félidő közepén elkezdték szítani a feszültséget, és szemmel láthatólag balhézni készültek, nos, ezek az emberek egyáltalán nem tűntek el a magyar futballpályákról. Egyszerűen nem értem, hogy lehetséges az, hogy tíz év alatt senkinek sem tűnt fel, hogy a botrányért felelős személyek közül többen ma már biztonsági emberként vannak jelen a magyar focipályákon. Még aki már akkor is amolyan főbiztonságinak tűnik a felvételeken, és menti az embereket, ő is odasóz egyet az egyik debreceni játékosnak. Amúgy a játékvezetőt tudtommal senki sem bántotta, rá ezúttal nem haragudott senki.

Hogy miért történik mindez, arról több elmélet is született. Az egyik egy ismert szokás, a konkurens biztonsági cég szervezte az egészet, hogy a jelenlegi helyébe lépjen. A másik, hogy az összeesküvés-elmélet: külső elemek, netán személyesen Várszegi provokálta ki, és így akarta tönkretenni a Fradit, hogy előbb milliókért csapatot csinált, elhinti, hogy tárgyal játékosokkal, majd jön a balhé, és az egész összedől, mint egy kártyavár. Azért ez egyrészt meredeken hangzik, másrészt többen is mondták, az eseményekre visszaemlékezve: Várszegi nem közvetlenül a balhé miatt szállt ki a Fradiból, hanem azért, mert garanciát akart arra, hogy ez soha többé ne ismétlődhessen meg. Ezt a garanciát a törvényi szabályozástól remélte, de senki nem foglalkozott vele az akkori döntéshozók közül, a sportminiszter sem, aki később miniszterelnök lett. Az ő személye a központi szál egy másik összeesküvés-elméletben, és ez annyival erősebb az előzőnél, hogy az ő regnálása alatt valóban kizárták a Fradit. De persze hallottam azt is, egyszerűen ilyenek a Fradi-szurkolók, illetve az a rétege, akik el akarták üldözni az akkori tulajdonost. Egy viszont biztos, a biztonsági felkészülés nagyon gyatra és túlságosan jóhiszemű volt, illetve bizony hiányzott a sokat szidott rendőrség. Ha ott lettek volna, valószínű úgy került volna be mindez a krónikákba, hogy volt egy kis hőzöngés, oszlatás, könnygáz, pár rendőrségi előállítás, és ezzel sokkal olcsóbban megúsztuk volna. Akármennyire fájt, fáj, de nyilvánvaló (volt): büntetést érdemlünk mindezért, nem lehet azt a néhány tucat embert felelősségre vonni, akik felelőtlenek voltak, hanem mindannyian bűnhődni fogunk. Akkor még reméltük, aránylag könnyen ki tudjuk majd azt heverni.

Mert a következmény sajnos nem csak a 40 millió forintos pénzbüntetés, pármeccses pályabezárás és a hatpontos levonás volt - ez utóbbit némi huzavona után végül el is törölték. Először is szereztünk egy ellenséget, aki akkor nem volt túl nagy, de később az lett. Debrecenben rettenetesen meggyűlöltek minket, és ezt igazán nem vethetjük a szemükre. Mikor két éve Détári lett a Fradi edzője, akkor felmerült Selymes Tibor neve is, akinek a botrány pillanatában elhíresült mondatát idézték sokan: "be kéne tiltani az egész Ferencvárost!”. Én nem haragszom rá ezért, abban az idegállapotban nem lehetett tudatában annak, amit mondott. De nem Selymes volt a legnagyobb ellenségünk, hanem Szima Gábor debreceni tulajdonos, aki ott tett nekünk keresztbe, ahol tudott, és sajnos a későbbiekben tudott. Akkoriban nagyon ellenünk dolgozott a közhangulat is. Sose feledjük a sportnapilap hadjáratát, amely össze sem hasonlítható azokkal a csip-csup dolgokkal, amilyenekért mostanában összeakasztotta a bajszát a klubvezetéssel. Akkor napi rendszerességgel gyepáltak minket, hol nyíltan, hol burkoltan, hol mások szájába adva. Egy emberként követelte mindenki a példás megbüntetésünket, nem volt elég a 40 millió – amit egyébként jól jött volna később, amikor tényleg elfogyott a pénz. Egy év múlva ugyan felejthetetlen körülmények között megnyertük a bajnokságot, de onnan mér csak lefelé vezetett az út, főleg, hogy a karnyújtásnyira levő BL-szereplést sem sikerült elérni.

A főpróba a kizárásunk volt a Magyar Kupából, az emlékezetes 2005-ös döntő után. Sok emberrel vitatkoztam utána ezen, de én a mai napig úgy vélem, azt az ezüstérmet nem volt szabad átvennie a csapatnak, a horvát játékvezető produkciója után. Az is érdekes látvány volt, ahogyan a döntő után az immár soproni Pintér Attila őrjöngött - lehet velem vitatkozni. Mindenesetre a főpróba sikerült, és a totális médiakampány után a 2006-os kizárásunk is. Ezt most nem részletezem, emlékszik rá mindenki. A lényeg, hogy 3 évre eltűntünk a térképről, és ezt mind a mai napig nyögjük. Egy gondolat erejéig azért visszatérnék a sportnapilapra: akik a kizárás előtt fröcsögve követelték a megbüntetésünket, annak megtörténte után már látványosan sajnáltak minket. Miközben azt harsogták, hogy már az Újpest a legnépszerűbb klub idehaza… És egy másik részletkérdés: az MLSZ-ben addig sem volt ferencvárosi klubalkalmazott meghatározó szereplő, ezután még kevésbé lehetett, ennek a felépítése is hosszú évekig tart. Amúgy elgondolkodott már valaki azon, hogy miért nem volt emberemlékezett óta meghatározó lobija a hazai szövetségben Magyarország legnépszerűbb csapatának? De volt még egy dolog, ami nagyon fájt akkoriban. Nem nagyon emelte fel értünk a szavát senki, még a mi hírességeink se. Amikor a Vasas néhány évvel korábban "megszűnt", akkor óriásplakátok üvöltötték: "mentsük meg a Vasast!". Értünk azonban senki sem szólt 2006-ban, senki, csak a tábor üvöltötte kórusban a magáét, meg akkoriban más dolgok is történtek, de arról írjanak azok, akik a politikával foglalkoznak.

Három évbe telt, mire feljutottunk, át kellett élnünk Berkit, Bobby Davisont, Terry Robinson (micsoda alak volt az is, te jó ég!), a 0-6-ot. Viták, érdekellentétek ma is vannak a klubon belül, és ma már megint más a helyzet a magyar labdarúgásban. Tudom, hogy furcsa dolgai vannak ennek az MLSZ-nek, de nem ezek zártak ki minket, bár mondjuk manapság olyan dolgokért büntetnek minket, amilyenekért még Kistelekiék sem mertek. Úgy tűnik, felépül egy új stadion (ez azért tényleg nem lenne semmi), és talán épül valami foci is, még ha most csak az ötödik hely sikerült, akkor is. De az a 2003-as balhé már több, mint tíz évre visszavetett minket. Gondoljuk csak el, hogy mennyire megváltozott az, hogy hová igazolnak a legjobb magyar futballisták. Annak idején természetes volt, hogy ha feltűnt egy tehetség, akkor irány a Fradi! Ma már Debrecen, Székesfehérvár és hasonló helyekre vágynak és kerülnek sokszor az ifjú tehetségek, helyettünk.

Hogy meglehet-e, változtatni, azt nem tudom, de biztos, hogy idő kell ehhez, mint ahogy ahhoz is, hogy ugyanott legyünk egyszer, mint ahol 2003. május 29-én voltunk.

Hiszem, hogy nem is olyan sokára, sikerül.

Maurer Z.

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja