Tüntető és nem tüntető diákoknak

Kedves Diákok, tüntetők és nem tüntetők!

Olvastam a pontjaitokat. Mivel veletek együtt járok nyolcadik órára és késő estig kollégiumi ügyeletre (de én nem csak négy vagy hat évig), lenne egy kis mondanivalóm hozzátok. Már ha van türelmetek egy hosszabb szöveget végigolvasni. Sajnos a sorsdöntő kérdésekre időt is kell szánni, többet, mint egy tüntetés megszervezésére. 

Amikor még a világon sem voltatok, én is harcoltam a közös érdekeinkért. A 90-es évek elején új alapokon kellett volna felépíteni egy oktatási rendszert, mert a politikai rendszer változott meg. Voltak, akik ezen dolgoztak, és voltak, akik ezt elgáncsolták, megakadályozták. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy azóta volt előrelépés is, mert ha nem lett volna, most azért is tüntetnétek. Mondok néhány példát arra, hogy lássátok, a gondok nagyon hasonlítottak a mostaniakhoz.

Korszerű és hasznosítható tananyagot szeretnétek, ahogy a tanáraitok is. Magyartanárként szerettem volna, ha Dante Poklát és a homéroszi eposzokat nem 14 évesen kellene tanulmányozni, hanem érettebb korban, és a középiskolai tananyag összeállításában az életkorotoknak megfelelő és modern olvasmányok alapozzák meg a későbbi irodalomtörténeti tanulmányokat. Ezt megakadályozták, nem politikai erők, hanem a magyartanári szakma. Ezen gondolkodjatok el, mert ez is a demokrácia része: a politika nem mindenható, a szakmáknak is van önállóságuk, és bizony, azokkal egyeztetni kell. Lemondásra szólíthatsz fel akárhány minisztert, ez akkor is így lesz, hacsak nem akarsz diktatúrát.

Szerettünk volna felépíteni egy felügyeleti rendszert, amely ellenőrzi, minősíti az iskolákat, de az az irányzat győzött, amely szerint elég az eredményeket az érettségi vizsgával mérni, nem kell az államnak beleszólni, hogy milyen módon éri ezt el az iskola. Lám, ti most kitől vártok változtatást? Hát mégis csak az államtól. Mi ellen is mentetek az utcára? Azt mondjátok, az oktatási rendszer ellen. Egy olyan rendszer ellen tüntettek, amelynek ideje sem volt még kiépülni. Nem mondhatom, hogy keressétek meg azokat, akik 25 évig mást sem tettek, mint akadályozták, hogy kiépüljön a rendszer, mert ők most már nem vállalnak felelősséget semmiért. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy ki miért felelős, akkor bizony a történelemmel kell foglalkoznotok. Abban teljesen igazat adok nektek, hogy a történelem nem adathalmaz, hanem összefüggések világa. De hozzá kellene tenni: az identitásra nevelés, a haza iránti felelősség kialakítója is.

Szeretnétek, ha több diákot felvenne a felsőoktatás, mégpedig az államilag finanszírozott keretek közé. Ez nagyon szép, de gondolkodjatok el rajta, hogy az egyetem után az állam ti vagytok, tehát az adótokat ez is terheli. A realitásérzék fejlesztésére nem akarok új tantárgyat, sőt órakeretet sem biztosítani, sőt még a neten sem lehet utánanézni, inkább javaslom, hogy szakítsatok a sztereotípiákkal, és tájékozódjatok az oktatás újszerű formáiról. Nem biztos, hogy mindenkinek a hagyományos egyetemi és főiskolai képzést kell választania.

Amiben leginkább igazatok van: az időkeretek elviselhetetlenek. De ez nem is fog így maradni. Dolgoznak a rendszeren, de ne csodálkozzatok, hogy a tüntetés másnapján nem fognak vele elkészülni. Ha csak abba belegondoltok, hogy egy tantárgy óraszámának csökkentése egy tanárotok elbocsátásába vagy átképzésébe kerülhet, belátjátok, hogy óriási felelősség bármiféle döntés. Ezért felelőtlenek azok, akik nem az építés, hanem a rombolás oldalán állnak.

Azt hiszitek, fölöslegesnek tartom, ha a diák szervezkedik? Szó sincs róla. Sőt az a szomorú, hogy a diákönkormányzatok élete milyen szegényes. Ezt kellene kiépíteni szívós munkával, akár a tanár segítségével, akár a tanárnál sokkal ötletesebb jól szervező diákok kezdeményezésével. Tartalommal megtölteni sem nehéz, mert helyi érdekvédelemre, szociális gondok orvoslására, önsegélyezésre, és jutalmazásra, helyi pályázatok kiírására, pályázatok készítésére, diákmunka szervezésére, határon túli magyar diákokkal való kapcsolattartásra, ugye, szükségünk van?

Goór Judit

A szerző pedagógus