- 0
A Harley-Davidsont mindenki ismeri, az is, aki még sosem ült motoron, az is, aki nem látta a Szelíd motorosokat. A legendás motorgyártó cég termékeinek vannak a legelkötelezettebb rajongói világszerte.
A cég mindent meg is tesz azért, hogy a brand legendája tovább éljen, részint a fejlesztések, részint a marketing révén mindenhol jelen van a világon.
Idén ráadásul minden idők legambiciózusabb rendezvénysorozatával ünneplik a cég alapításának 110. évfordulóját. Igen, a Harley már 1903 óta létezik. No persze még egészen más, de roppant biztonságos és jó motorokat gyártott, és az első világháború után már a legnagyobb motorkerékpár-gyártó lett.
Az első hely már a múlté, a legenda viszont él, és Harley-tulajdonosok tízezrei tartják életben szerte a világon. 2013-ban a harley-s találkozók 11 országon és 6 kontinensen át zajlanak majd. A rendezvénysorozat egy ünnepélyes megnyitóval kezdődött a Harley-Davidson Múzeumban Milwaukee-ban, a vállalat szülőhelyén.
A találkozóknak az a céljuk, hogy összekössék a Harley-Davidson-rajongók millióit, akik a szabadságba vetett hitüket, önkifejezésüket és kalandos motorozásaikat ünnepelhetik együtt. – Ez több, mint egy évforduló – ez felejthetetlen ünnepe a szabadságnak, amely egyesít minket, és erre az egész világból mindenkit várunk – mondta Mark-Hans Richer, a Harley-Davidson marketingigazgatója.
A találkozók között szervezett berlini médiaesemény is a legenda erősítéséről szólt, ráadásul egy olyan céggel közösen rendezték, amely erősen kapcsolódik a HD-érzéshez. A Gibson gitárcég stúdiójában megrendezett zenés est bizonyította, hogy a két brand kiválóan kiegészíti egymást – mondta a Metropolnak Paul Butler, a Harley-Davidson marketingmenedzsere. A motor és a rockzene szimbiózisa nem új keletű, gondoljunk csak a Born to Be Wildra, s a csillogó alkatrészek és a karcsú gitárnyakak ma is jól mutatnak egymás mellett.
A Harley-Davidson természetesen Magyarországon is jelen van, három márkakereskedésben gyakorlatilag bármilyen alkatrészt meg lehet venni a legújabb modellekhez is.
Paul Butler szerint a feltörekvő piacokat is erőteljesen meg szeretnék szólítani. Kelet-Európán kívül nagyon erősen jelen vannak Dél-Afrikában, de egyre növekvő figyelmet szentelnek India és Kína hatalmas piacának is.
Arra a kérdésre, hogy ha valakinek még sosem volt Harley-Davidsonja, és most szeretné az elsőt megvenni, mi alapján válasszon, Paul azt felelte: az egyénisége szerint. – Minden motorosnak megvan a maga motorja, csak még nem talált rá. Ha ismeri önmagát, meg fogja találni a hozzá legjobban illő Harley-t.
A Harley-Davidson tavaly felkért néhány motorost, hogy a különböző túrák alkalmával viseljen egy fekete bőrkabátot – az úgynevezett szabadságkabátot –, és tegye közzé történeteit az interneten.
A szabadságkabát motorosról motorosra vándorol majd, így több tucat legendás helyet érint a világon, mielőtt visszatér Milwaukee-ba, az augusztus 29-i záróünnepségre, amelyen elhelyezik a Harley-Davidson Múzeumban.
Harley-s találkozó
Június 13–16-án lesz a legfontosabb találkozó Rómában.
• A cég több területet is elfoglal az ünnepségre Róma belvárosában, a Vatikánban és Ostia partjainál.
• A találkozó egyik buliját Ostia kikötőjébe szervezik, továbbá koncertek lesznek még az Olimpiai Stadionban, valamint motoros áldás lesz a Szent Péter téren, a pápai államban.
• Az Egyesült Államokban a fő eseményt Milwaukee-ban rendezik augusztus 29. és szeptember 1. között. A milwaukee-i esemény részeként a rajongók több városból, szervezett túrákkal érkeznek a világhírű Henry Maier Fesztivál parkba, majd együttesen felvonulnak Milwaukee belvárosába, ahol további programok várnak mindenkit a Harley-Davidson Múzeumban és a három nagykoncerten.
Jubileumi kiadások
A Harley-Davidson a Motor Company történelmét a korlátozott darabszámban készülő 110. jubileumi kiadásokkal erősíti meg a vevők előtt – a 2013-as új Harley-Davidson-modelleken felül.
• Kilenc Harley-Davidsonmodell szerepel a 110th Anniversary Editions-ként, mind sorszámozva és egyedülálló fényezéssel, valamint tankemblémával. A gyártás modellenként eltérő, és erősen korlátozott a darabszám is, megemelve ezeknek a motoroknak az értékét. Ezek a modellek minden elérhető, gyárilag felszerelt extrával rendelhetőek.
• Főbb jellemzőjük a jubileumi modelleknek a bronz tankembléma, fekete alappal és kidomborított bronzrészekkel. A csillogó arany tónusú „Bar and Shield” logót beillesztették egy egyszárnyú emblémába.
• Mindegyik 110. jubileumi kiadású modell az egyedülálló jubileumi régies bronz vagy jubileumi régies fekete fényezéssel készül.
www.metropol.hu - Jásper Ferenc