- 0
Innen fúj a szél...
Növekvő árbevétel és eredmény, de kisebb osztalék jellemezte a korábban több baloldali kötődésű tulajdonos kezén is átvándorolt Vision Politics 2024-es évét. A vállalkozást vezető Török Gábor politológust azonban így sem kell sajnálni, hiszen tulajdonostársával tavaly összesen húszmillió forintot vett ki az elemzőcégből.
Jól ment a téves politikai jóslatairól elhíresült Török Gábor elemzőcégének a tavalyi évben: a Vision Politics összesen 51,2 millió forintos nettó árbevételt produkált 2024-ben, ami 12,4 százalékos növekménynek felel meg az előző évhez képest. A cég adózott eredménye még ennél is nagyobb mértékben emelkedett: a 31 millió forintos összeg 26,3 százalékos növekedés a 2023-as érték után. Ennek ellenére Török Gábor és az Opten szerint vele egy háztartásban élő tulajdonostára, Dalos Eszter a korábbinál kevesebb osztalékot vett ki a vállalkozásból:
a 2023-as 36 millió forint után „mindössze” húszmillió forintot fizettek ki maguknak.
A Vision Politics igazgatója a korábban az SZDSZ mellett is dolgozó Török Gábor politológus, aki a 2010 előtti Gyurcsány-éra befolyásos háttéremberének számító Dessewffy Tiborral alapította a céget 2002-ben. A Bajnai-féle datadatos céghálóban is felbukkant Dessewffy csak 2004 végéig volt az akkor még Vision Consulting névre hallgató vállalkozás tagja és ügyvezetője. 2007 és 2010 között a jelenleg a Magyar Hangnak is író Lakner Zoltán is a Vision Politics egyik tulajdonosa volt, de 2010 óta Török Gábor és Dalos Eszter tulajdonában áll a cég.