- 0
Végre elkezdődött! Hosszú téli álmából a magyar foci is felébredt. Elkezdődött a tavaszi szezon. A téli remények, várakozások most beigazolódhatnak, vagy romba dőlhetnek.
A bajnoki rajt Pápára szólította a csapatot, ahol a parányi stadionban az idelátogató Fradisták hatalmas hangulatot teremtettek, már a találkozó megkezdése előtt.
Mint ismeretes a Liga kupa sorozatban is összesorsolták az elődöntőbe jutásért a két csapatot, így rövid időn belül háromszor kellett összecsapni Szűcs Lajos csapatával. Nem nagyon szeretem ezeket a helyzeteket, amikor sokszor kell egy csapattal találkozni, mert egyrészt nem annyira izgalmas, nem változatos és mindig magában hordozza azt a lehetőséget, hogy valamelyik találkozón nem a papírforma eredmény születik. Mivel a kupa első fordulójában, az Üllői úton nagyon nehezen, döcögős játékkal tudtunk csak győzni, 3:1 arányban, - (Gólszerzők a rend kedvéért: Józsi, Jenner, Böde, illetve Maric) – kicsit aggódtam, hogy most lesz a nyitófordulóban az a bizonyos papírforma borulás.
Hála istennek nem így történt, bár az első negyedórában volt két hatalmas pápai helyzet, amit Jova nagyszerű érzékkel hárított. Utána azonban átvettük a mérkőzés irányítását és viszonylag gyorsan kétgólos előnybe kerültünk. Először Jenner, majd az új szerzemény Aborah talált be Szűcs kapujába. Ekkor tulajdonképpen már eldőlt a mérkőzés. Sajnos mi is visszavettünk a tempóból, bár ez kétgólos vezetésünk birtokában érthető volt. Átengedtük volna a területet a Pápának, de még így sem nagyon támadtak, így főként Jenner jóvoltából, - aki nagyszerűen játszott ezen a találkozón, többször a hazaiak védelme mögé kerültünk. Második félidőben sem változott a játék képe, sőt amikor egy csodálatos, immár megszokottnak mondható Jenner-Böde akció révén a „madocsai Messi” tisztán bólintott a Pápa kapujába már csak a gólarány volt kérdéses. Rendhagyó módon azért kellett egy kicsit szurkolnunk, hogy ne nagyon lőjünk még gólt, mert a hazai szektorba szólt a jegyünk, és a morcos biztonsági őrök nem nézték jó szemmel, hogy örülünk a Fradi góloknak.
Összegezve a látottakat. Nem adtunk ki mindent, ez érezhető volt. De amikor elkezdtünk játszani és támadni nem nagyon tudták a sárga-feketék megállítani a támadóinkat. Igazán nekem még mindig hiányzik egy fazonszabász a csapatból, de egyelőre az idő Monizt igazolja, - megoldjuk a feladatot irányító nélkül is. A védelem nem igazán lett próbára téve zen a napon, de Gyömbér jobbhátvéd és Sváb balhátvédjátéka nem volt rossz. Besic nagyon tehetséges, de hajlamos a könnyelműsködésre, Fell bíztató, de mint mondtam nem volt igazán nagy próbatétel elé állítva. Böde és Jenner nagyon jó formában vannak, remélem, ez a lendületük és akarásuk kitart a szezon végéig és akkor sok örömben lesz részünk a játékukat látva.
Szerdán lejátszottuk a Liga kupa negyeddöntőjének visszavágóját is, szintén Pápán. Nos bejött amitől tartottam és 4:2-es vereséget szenvedtünk, hosszabbítás után. Még szerencse, hogy továbbjutottunk. Bízom benne, hogy ez a kis pofon jókor jött a srácoknak, mert már az összes médium azzal foglakozik, hogy milyen jó a Fradi, s ha ezt mi is elhisszük és nem akarunk mindig, hétről-hétre jobb teljesítményt nyújtani könnyen pofára eshetünk.
Vasárnap jön a derbi! Az Újpest 0:6-os zakója nem szabad, hogy elbizakodottá tegyen minket. Küzdeni kell, játszani a saját játékunkat és akkor nem lehet baj.
Emberemlékezet óta nem volt ilyen, hogy már két héttel egy találkozó előtt elfogytak volna a jegyek! Hatalmas az érdeklődés, a Green Monsters egész stadionos koreográfiával készül!
Szóval futballünnep lesz vasárnap a szentélyben!
Csépányi Balázs