- 0
Az a baj, hogy Budapest gyönyörű látképe nem tud tiltakozni. Ha tudna, tiltakozna. Ahogy tiltakozott eddig Bartók Béla jogutódja, Puskás Ferenc özvegye, az RTL, a Blikk és a Terrorelhárítási Központ.
Bartók Béla leszármazottja és Puskás Ferenc özvegye mondta ki a lényeget. Előbbi így fogalmazott: „Az a politikai csoportosulás, mely a közeli múltban nyíltan hangoztatta azt a véleményét, hogy a Bartók Bélával azonos településen élőket nem tekinti automatikusan magyar állampolgárnak, azok a politikusok, akik ezzel azt mondták ki, hogy ha Bartók Béla ma születne ott, ahol született 1881-ben, Nagyszentmiklóson, Magyarországon, akkor az MSZP szerint nem lenne magyarnak tekinthető, nos egy ilyen politikai csoportosulás akkor se nyúljon a mai határainkon kívül született valóban NAGY MAGYAROK nevéhez, ha ez éppen a mai politikai céljainak megfelelne. (…) Bartók Béla hamvait két fia mindaddig nem hozta haza Magyarországra, amíg hazájában az önök felvállalt politikai elődpártja által fenntartott diktatúra uralkodott, és a hamvakat, kifejezett szándékukkal, nem a munkásmozgalmi panteonban, hanem a Farkasréti Temetőben helyezték végső nyughelyükre. Ne bolygassák békés nyugalmában azzal, hogy saját céljaikra a politikába rángatják!
Határozottan követelem, hogy azt a kampányfilmet, melyben Bartók Béla szerepel, azonnal vonják vissza a nyilvánosság elől!”
Soha, valószínűleg soha sem fogják megérteni Mesterházyék ezen sorok lényegét. Soha nem fogják megérteni, hogy a társadalom többsége szemében ők azt a múltat képviselik, amely múlt a társadalom többsége számára maga a bűn, a becstelenség, az iszonyat és a kárhozat. És ezen a tényen semmit sem változtat az a tény, hogy 1994-ben, elvtársaikkal koalíciót alkotva, kétharmaddal győztek a választásokon. Ugyanis jó, ha tudjuk: 1994-ben is többen szavaztak a jobboldali formációkra, csak mivel rengeteg volt belőlük, a szavazatok elvesztek. És az sem változtat semmin, hogy Mesterházy Attila például az életkoránál fogva nem lehet felelős semmiért, amit az MSZP „felvállalt politikai elődpártja” elkövetett.
A vállalás, az a bűn maga.
S ebből a vállalásból következik minden: a nemzettől való idegenkedés, amely suta és aljas bocsánatkérésekben manifesztálódik mostanában, egyszerű politikai érdekektől vezérelten. Majd mindjárt kibújik a szög a zsákból, amikor a modern kori román politika egyik legnagyobb magyargyűlölőjét, Victor Pontát hívja meg országértékelő beszédjére díszvendégnek. És kibújik a szög a zsákból, amikor pártja második legundorítóbb figurája, Szanyi Tibor veszi szájára a határon túli magyarságot. (Ha valaki kíváncsi rá, hogy kicsodák ezek valójában, nézze meg Szanyi beszélgetését Kálmán Olgával az ATV-n. És ne is csak Szanyin szörnyülködjön, sokkal inkább azon a nőn, aki ott Szanyi alá hazudozik, kéjjel.)
De hiába minden. Ezt soha nem fogják megérteni ezek. És pontosan ebbe a sorba illeszkedik Puskás Ferencné nyilatkozata és tiltakozása: „(...) propagandaanyagot azok politikai örökösei készítették, akik miatt a férjem huszonöt éven át nem térhetett haza, Magyarországra.”
Bizony-bizony, uraim, az a huszonöt év is tovább él magukban. Mesterházyban is, szegény oligofrén Török Zsoltban is. S tovább él Molnár Zsoltban, aki Puskás özvegyének szavaira azt bírta mondani, hogy „akkor bezzeg nem tiltakozott, amikor temetési segélyt kapott a szocialistáktól”.
Ebben a mondatban is benne van minden, ami szocialista. A penetráns bunkóság, prosztóság, érzéketlenség, aljasság és inszinuáció. Harangozó Tamás is büszke lehet magára, nagy karrier vár rá abban a pártban. Ezért is, s persze azért, mert hétfőn a parlamentben azt merte mondani Polt Péter legfőbb ügyésznek, hogy a tábornokperben letartóztatottakat megverték az előzetesben, és kínozták őket. S hogy az ügyészség úgy működik, mint az ÁVO az ötvenes években. Mondhatnám erre, hogy ti már csak tudjátok, hiszen azt az ÁVO-t az elvtársaitok működtették, de nem mondom, bár igaz. Nem mondom, mert Harangozó Tamásnak éppen úgy nincs fogalma semmiről, mint a többinek. Viszont az ostobák, a tudatlanok és az aljasok gátlástalanságával hazudozik bármit és bárhol és bármikor. Gané ember. Oda illik.
Oda illik, azok közé, akik ezt a kampányfilmet megrendelték, megcsinálták, bemutatták. És most, hogy minden érintett tiltakozik, agresszívan vagdalkoznak, mint egy surmó, kivarrt kidobólegény, illetve lapítanak, mint szar a fűben.
A kampányfilmjük pedig éppen olyan, mint ők maguk. Nincs benne egy szemernyi igazság, egy csöppnyi szerethetőség, egy falásnyi emberség, egy kortynyi tisztesség sem. A szocialisták és az ő kampányfilmjük.
Végül is önleleplező mestermű. És ez így jó. Megint világos és tiszta minden. Addig nincs megnyugvás, ameddig ti el nem takarodtok örökre. Az ország jövőjén kívül mindössze ez az „apróság” a jövő évi választás tétje.
Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu