- 0
A tesztek egyértelmű eredménnyel zárultak
A vasárnap lezárult párizsi olimpia egyik legnagyobb botrányát kavarta a női bokszolók 66 kilogrammos mezőnyében aranyérmet nyert Imane Helif szereplése, miután felmerült, hogy a férfias versenyző tisztességtelen előnyt élvez genetikája miatt. Az ügy kapcsán 1996 ötkarikás bajnoka, Kovács „Kokó” István is elmondta véleményét.
Két olyan bokszoló szerepelt a párizsi olimpián a női bokszolók mezőnyében, akiket a tavalyi világbajnokságról kizártak, mert megbuktak a nemi teszten a normálisnál magasabb tesztoszteronszintjük, és a férfiakra jellemző XY kromoszómájuk miatt, bár ezek tisztázása nem egyértelmű. A később tornagyőztes Imane Helif azt követően került a figyelem középpontjába, hogy olasz ellenfele mindössze 46 másodperc után feladta ellene, majd Hámori Lucát is legyőzte a negyeddöntőben.
A tesztek egyértelmű eredménnyel zárultak
Az elmúlt hetek nagy vihart kavart ügyével kapcsolatban vasárnap az ATV Heti napló című műsorának vendége a magyar ökölvívás legendás alakja, Kovács „Kokó” István volt . Az 1996-os, atlantai olimpián aranyérmes Kokó nem kertelt, csalónak nevezte Helifet, mint kifejette, az algériai ökölvívó genetikai adottságai miatt olyan előnyt élvez a női mezőnyben, amely súlyosan veszélyezteti a fair play-t és a sport biztonságát. Hozzátette: Helif DNS-tesztjei egyértelműen kimutatták, hogy XY kromoszómával rendelkezik, ami biológiailag férfi genetikát jelent.
– Helifnek 2022-ben és 2023-ban is elkészült a teszteredménye, DNS-tesztet végeztettünk 2022-ben, aztán 2023-ban az IB már nélkülem megismételte ezt a tesztet. Mind a két teszt azt mutatta, hogy XY kromoszómával rendelkezik
– fogalmazott Kokó, aki 2022 nyaráig a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség főtitkára volt.
Több mint kérdőjeles dicsőség
Kovács István elmondta, hogy a Helifen elvégzett tesztek a tévhitekkel ellentétben nem álltak orosz befolyás alatt, független vizsgálatokat végeztek Isztambulban és Újdelhiben. Az eredmények tehát hitelesek, és azt bizonyítják, hogy Helif genetikailag nem felel meg a női mezőny követelményeinek.
Ezzel összefüggésben felmerült, hogy akkor mégis hogyan engedélyezhették Helif részvételét Párizsban?
Kokó szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szabályzata nem követeli meg a genetikai vizsgálatokat, csupán az útlevél bemutatását, amelyben az áll, hogy a sportoló nő. Ez alapján Helif indulhatott a női mezőnyben, ami Kokó szerint nonszensz. Szerinte ez a helyzet azt eredményezi, hogy egy olyan személy lett olimpiai bajnok , akinek a dicsősége több mint kérdőjeles.
Szigorúbb szabályozás kell
Kovács úgy gondolja, hogy Helif tisztában lehet a saját genetikai adottságaival, és ezt tudatosan használja ki a versenyeken. A korábbi bokszoló elmondta, a hasonló esetek rendkívül károsak lehetnek a női boksz jövője szempontjából. Szerinte a szülők és a fiatal lányok el fognak fordulni a sportágtól, ha azt látják, hogy olyan versenyzőkkel kell megküzdeniük, akik genetikailag előnyben vannak. Kokó hangsúlyozta, hogy a női ökölvívás számára létfontosságú, hogy megőrizzék a sportág hitelességét és biztonságát, és ehhez szigorúbb szabályozásra van szükség, amely kizárja az ilyen tisztességtelen előnyöket.