- 0
A 6. fordulóban több csapat is új trénerrel a kispadján futott ki a pályára. A Paks és a Pápa is győzelemmel "hálálta" meg az edző váltást. A Fradinál még várat magára a siker...
PMFC-Matias - Kecskeméti TE 0-1 (0-0)
Pécs, 1000 néző, v.: Iványi
gólszerző: Balázs Zs. (83.)
sárga lap: Okoronkwo (62.), illetve Pekár (32.), Patvaros (38.), Vaskó (70.), Jorginho (71.)
Helyzetei csak a jóval többet támadó pécsi csapatnak voltak az első félidőben, de a vendégek kapusa, Borszéki kiválóan teljesített, így nem esett gól a szünetig.
A folytatásban a nagy szélben végig jól védekezett a Kecskemét, sőt, egy ritka ellentámadás végén pedig a győztes gólt is megszerezte.
Budapest Honvéd-MTK Budapest 1-2 (0-1)
Bozsik Stadion, 2000 néző, v.: Radványi
gólszerzők: Diaby (89.), illetve Kanta J. (41., 56., utóbbit 11-esből)
sárga lap: Johnson (27.), Debreceni (55.), Lovric (82.), illetve Nagy T. (35.)
A Honvéd az első perctől kezdve támadólag lépett fel, számos ígéretes támadást vezetett, de az utolsó passzok és a lövések rendre pontatlanok voltak. A hazaiak hiába játszottak végig fölényben, a szünet előtt mégis az MTK szerzett vezetést váratlanul. A folytatásban is a kispestiek voltak aktívabbak, de egy újabb védelmi megingást kihasználva a vendégek büntetőből növelték az előnyüket. Az újabb gól visszavetette a Honvédot, s bár ezután is voltak lehetőségei, csak szépítenie sikerült, egyenlíteni már nem.
Diósgyőri VTK-Győri ETO FC 0-3 (0-1)
Diósgyőr, 6000 néző, v.: Szabó Zs.
gólszerző: Koltai (41., 57., 66.)
sárga lap: Jess Silva (67.), illetve Pátkai (55.), Nicorec (83.)
piros lap: Hanek (80.)
Az első húsz percben látottak nem nagyon emlékeztettek labdarúgásra, mindkét csapat rengeteg hibával játszott. Az első félidő második felében lábra kapott a DVTK, valósággal kapujához szögezte a Győrt, de egy remekül eltalált lövésből mégis a vendégek jutottak vezetéshez. A fordulás után ritkán látható kapushibából növelte előnyét a vendégegyüttes, majd a nagyszerű napot kifogó Koltai Tamás feltette a koronát teljesítményére, mert harmadszor is betalált. Ezen a meccsen a diósgyőriek támadójátéka csődöt mondott, könnyen kiismerhető volt, főleg azért, mert nem akadt vezéregyéniségük a hazaiaknak. A Győr teljesen megérdemelten jutott a három pont birtokába.
Szombathelyi Haladás-MVM Paks 1-2 (1-1)
Szombathely, 1500 néző,v.: Böcskei
gólszerzők: Kenesei (18.), illetve Lázok (39.), Korolovszky (67., öngól)
sárga lap: Korolovszky (52.), illetve Lázok (55.)
Az első félidő nagy részét a Haladás uralta, ám számtalan helyzetéből csak egyet váltott gólra. Hátrányukat azonban a paksiak egyetlen támadásukból a szünet előtt ledolgozták. Fordulás után viszont gyökeresen megváltozott a játék, a Paks kapujához szegezte a Haladást és megérdemelten fordított. A szombathelyiek görcsösen, sok hibával játszottak, így nem tudtak már egyenlíteni.
Újpest FC - DVSC-TEVA 0-0
Szusza Ferenc Stadion, 3617 néző, v.: Fábián
sárga lap: Christ (64.)
Az első félidő elején az Újpest irányította a játékot és több helyzetet is kidolgozott, ugyanakkor a Debrecennek is voltak lehetőségei. Később a hajdúságiak magasabb fokozatra kapcsoltak, egymás után vezették a veszélyes akciókat, de Bódi révén csak egy kapufáig jutottak. A fordulást követően ismét a bajnok támadott többet, Bódi azonban ismét csak a kapufát találta el, ezúttal szabadrúgásból. Ezt követően felváltva veszélyeztettek a csapatok, a hazaiaktól Kabát, a vendégektől pedig Szakály találta el a kapufát. Az utolsó pillanatokban még a Debrecennek voltak ziccerei, de az eredmény nem változott.
FGSZ Siófok-Videoton FC 1-3 (0-1)
Siófok, 2000 néző, v.: Kassai
gólszerzők: Zamostny (84.), illetve Haraszti (14.), Mitrovic (76.), Oliveira (89.)
kiállítva: Deák (75.) sárga lap: Kiss Zs. (54.), Kecskés (60.), Nyári (66.), illetve Tóth B. (57.)
Tizenöt éve nyertek utoljára a fehérváriak Siófokon, ám ezúttal negyed óra elég volt ahhoz, hogy megszerezzék a vezetést, amit minden gond nélkül meg is tartottak a szünetig a távoli lövésekkel próbálkozó házigazdák ellen. A második játékrész már sokkal izgalmasabbra sikeredett, melyben egy kiállítás, majd egy azt követő szabadrúgásgóllal a Videoton el is döntötte a mérkőzést. Igaz, a házigazdák szépíteni tudtak, ám erre is volt válasza a székesfehérváriaknak. A siófokiaknak ez a huszadik szezonjuk az élvonalban, de ilyen rosszul még nem rajtoltak, hat mérkőzésen mindössze egyetlen pontot szereztek.
Lombard Pápa Termál FC-Kaposvári Rákóczi 3-0 (1-0)
Pápa, 1500 néző, v.: Erdős
gólszerzők: Seye (42.), Maróti (48.), Sekour (68.)
sárga lap: Tóth G. (50.), illetve Okuka (21.), Oláh (61.)
Az első félidőben egyenlő erők küzdelmét láthatták a nézők, egészen a 42. percig, ekkor Seye szép gólt lőtt. A második játékrész elején a Pápa két formás támadással eldöntötte a mérkőzést.
Egri FC-Ferencváros 2-2 (0-0)
Debrecen, 1200 néző, v.: Solymosi
gólszerzők: Németh N. (72., 95., utóbbit 11-esből), illetve Peric (47., 11-esből), Böde (53.)
sárga lap: Preklet (37.), Hamouz (47.), Pisanjuk (67.), Knakal (69.), illetve Sváb (17.), Somalia (42.), Otten (69.), Gyömbér (90.)
Nem vonzott tömegeket a fővárosi alakulat debreceni szereplése az Eger vendégeként. A nagy hőségben a Ferencváros akarata érvényesült, a zöld-fehérek azonban az első 45 percben nem voltak különösebben veszélyesek a kapura. A szünet után hamar kétgólos előnyre tett szert a fővárosi együttes. A folytatásban támadóbb futballra váltott az Eger, amely ennek köszönhetően a 72. percben a csereként pályára lépő Németh révén előbb szépített, majd a hosszabbítás legvégén egyenlített. A Ferencváros többet birtokolta a labdát és játéka meghatározóbb volt, de a végjátékban két pontot odaajándékozott az Egernek.
A forduló képe:
Bajnokság állása:
Csapat | Msz. | Gy. | D. | V. | Gk. | P. | |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | MTK | 6 | 4 | 2 | 0 | 10-4 | 14 |
2 | Győri ETO | 6 | 4 | 1 | 1 | 15-9 | 13 |
3 | DVSC-TEVA | 6 | 4 | 1 | 1 | 10-5 | 13 |
4 | Bp. Honvéd | 6 | 4 | 1 | 1 | 10-6 | 13 |
5 | Videoton FC | 6 | 4 | 1 | 1 | 9-5 | 13 |
6 | Diósgyőr | 6 | 3 | 1 | 2 | 6-7 | 10 |
7 | Haladás | 6 | 2 | 2 | 2 | 10-7 | 8 |
8 | Kaposvár | 6 | 2 | 1 | 3 | 6-10 | 7 |
9 | Ferencváros | 6 | 1 | 3 | 2 | 8-8 | 6 |
10 | MVM Paks | 6 | 1 | 3 | 2 | 9-10 | 6 |
11 | PMFC-Matias | 6 | 1 | 3 | 2 | 6-7 | 6 |
12 | Újpest FC | 6 | 1 | 2 | 3 | 6-8 | 5 |
13 | Lombard Pápa | 6 | 1 | 2 | 3 | 5-8 | 5 |
14 | Eger | 6 | 1 | 2 | 3 | 7-10 | 5 |
15 | KTE-Phoenix Mecano | 6 | 1 | 2 | 3 | 6-11 | 5 |
16 | Siófok | 6 | 0 | 1 | 5 | 5-13 | 1 |
MTI - Flag Sport