- 0
Hétfőn még azt jelentették az újságok, hogy vasárnap délelőtt, az FTC–Újpest,Vasas–Honvéd kettős rangadó napján negyvennégy pénztár nyit ki a Népstadion körül, ám hét közben már az látott napvilágot: senki ne járuljon a kasszákhoz, azok ugyanis zárva lesznek.
Ebben nem az az igazán elgondolkodtató, hogy mind a 76 ezer jegy elkelt, hanem inkább az: a negyvennégy pénztár egyike sem valamiféle fabódé, hanem rendes kőépítmény volt, amelyet a tömeges igények miatt kellett létrehozni, persze korántsem csupán az 1967. április tizenhatodikai alkalomra. Annál az esztendőnél maradva: még a magyar–osztrák öregfiúk-mérkőzésre (5-1) is 55 ezer belépőt adtak el, és félreértés ne essék, az old boyok nem kísérő műsort nyújtottak, az ő találkozójukon kívül semmilyen más program nem zajlott aznap az arénában. Ám a Grosics– Buzánszky, Szojka, Sárosi – Bozsik, Bányai – Budai II, Hidegkuti, Deák, Szusza, Babolcsay összetételű együttes kicsalta a közönséget, ha tagjai lassabban mozogtak is, mint hajdanán...
Albert, Varga, Göröcs, Bene, Mészöly, Farkas, Sipos, Kocsis Lajos szintén vonzott. S csábított az is, hogy a hatvanas években – az utókori hiedelemmel ellentétben – a legritkább esetben rendeztek dupla derbit a négy fővárosi nagy csapat részvételével. A szokás az volt, hogy –mondjuk –az FTC fogadta a Diósgyőrt, a Vasas meg a Péccsel találkozott, és az ilyen kettősmecscsekre is kiment 45-60 ezer ember. Akkor meg minek pufogtatták volna el a szuper kvartett együttes találko zóit? Az 1967. tavaszi egybegyűlés előtt 1964. jú lius 19-én jött össze a Népstadionban az Újpest és az FTC (4-2 a liláknak), a Honvéd és a Vasas (4-3 a kispestieknek úgy, hogy a 87. percben még az angyalföldiek vezettek 3-2-re, majd Tichy Lajos bevágott két gólt a megdöbbent piros-kékeknek). Akkor 85 ezer nézőt jegyeztek, de három évvel később eleve nem számlálhattak annyit, mivel kilencezerrel kevesebb belépőt bocsátottak ki. Ezért aztán virágzott a feketepiac, olyannyira, hogy az ilyesmiről rendszerint hallgató újságok is beszámoltak „a szocialista erkölcstől idegen, felháborító” kereskedésről.
Ám a középpontban a futball állt. Erre jellemző, hogy még az „új gazdasági mechanizmust” előkészítő kormányátalakítás karikatúrája is a totóból merített. A rajzon a szelvény fölé hajló figura volt látható, aki ekképpen fakadt ki: „Csak három találatom van!” Arra szintén csupán tippelni lehetett, miként áll fel az Újpest, mert a Megyeri útiak közül sokan bajlódtak sérüléssel; a legsúlyosabbal Zámbó Sándor. A balszélső egy héttel korábban, Dunaújvárosban a földön maradt egy ütközés után, mire Emsberger Gyula játékvezető azt mondta neki: „Ne színészkedjen, keljen fel!” A „Tűnek” becézett futballistát azonban hordágyon vitték le, és kórházba kellett szállítani, a klinikán pedig kiderült, hogy kulcscsonttörése van...
Az FTC sem készülhetett zavartalanul, morgott is dr. Lakat Károly, a zöld-fehérek szakvezetője: „A rangadó előtti utolsó edzésen ismerkedési délelőttöt kellett tartanom.” A mester arra célzott, hogy megannyi játékosa elutazott a hétközi barátságos találkozóra, amelyet a St. Étienne csapatával játszott a válogatott (4-1, ugye, nem kérdezik meg, melyik együttes javára...), de hát ez az Újpestet is „sújtotta”, hiszen a tizenöt „francia” kerettag közül tizenhárom az FTC, Újpest, Vasas hármasból került ki. Csupán a korábban, illetve később szintén Vasas-kapus Gelei József, valamint Tamás Gyula érkezett más klubból, a Tatabányából és a Diósgyőrből... Eredetileg tizennégy labdarúgó került volna ki a nagy trióból, de a ferencvárosi Rákosi Gyula – aki nemcsak az Üllői útra járt mindennap, hanem a Budapesti Húsipari Vállalat Gubacsi úti garázsába is, ahol karbantartóként dolgozott – szintén megsérült (úgy látszik, önmagát nem mindig tudta karbantartani). Így „csupán” Mátrai, Szűcs, Varga, Albert csatlakozott az FTC-ből az angyalföldi Mészölyhöz, Ihászhoz, Matheszhez, Fisterhez, Molnárhoz, Farkashoz és az újpesti Káposztához, Göröcshöz, Benéhez...
Ám Rákosi felépült, és nagyobb hős lett a ferencvárosi drukkerek körében, mint Sir Walter Scott tiszta lelkű vitéze, Ivanhoe. (A televízió a lovagregényből készült sorozat epizódját sugározta az 1-0-lal zárult Vasas–Honvéd egyenes közvetítése előtt; az FTC–Újpestet csak a rádió adta.) A Népstadion programja 16.30-kor kezdődött, és a „Matyinak” becézett középpályás-csatár már fél öt után öt perccel mámorossá tette a zöld-fehérek híveit: Szentmihályi kapus „égbe” bokszolt labdáját a levegőből, kapásból, nagyszerű mozdulattal zúdította a hálóba. És ez az alakítás csak „második” lehetett egy ugyancsak a levegőből, kapásból a hálóba zúdított lövés mögött. Az utolsó negyedórához érkezve Varga Zoltán az alapvonalról visszaemelte a labdát Albert Flóriánhoz, aki tizenhét méterről szédítő bombát küldött a felső lécre, ahonnan a labda a kapuba vágódott. A kettő között pedig Varga tökéletes átadással játszotta meg Szőke Istvánt, és a jobbszélső gólra is váltotta a gólpasszt. Az FTC 3-0-ra nyert, és az újpestiek törzshelyein, a Pozsonyi úti Ipoly presszóban, valamint az utóbb a belvárosi Dunakorzó éttermet vezető Schuch József hűvösvölgyi Hársfa vendéglőjében régen volt olyan nyomott a hangulat, mint akkor...
A sajtó viszont lelkendezett, akárcsak a IX. kerületi szurkolók. „Igazi rangadó! – írta a Népszabadság. – Albert újra karmesterként dirigált, Varga a technika magasiskoláját mutatta be, Rákosi most is perpetuum mobile volt.” A Képes Sport így fogalmazott: „Napsütés, tavaszillat, óriási dzsembori.” (Az időjárásról még annyit, hogy a Balaton partján fecskében és bikiniben napoztak az emberek az áprilisi nyárban.) A sporthetilap Géczi, Varga és Rákosi produkcióját egyaránt 5-ös osztályzattal jutalmazta – a maximum a 6-os volt, de ezzel csak kivételes esetekben honorált az újság –, az Újpestből pedig csupán a Zámbót helyettesítő Kuharszkit „tüntette ki” 4-essel, a többieknek 3-ast vagy 2-est adott. A mérkőzést ötcsillagosra értékelő Népsport ekképpen kommentált: „Hatalmas iram, fölényes labdakezelés, ügyes cselek, helyzetek mindkét kapu előtt. A mezőny legjobbja Varga volt, jókedvűen, ellenállhatatlanul játszott.”
Ez nem ment be: Szentmihályi Antal kapus megkímélte a lilákat a negyediktől
Fotó: Bánhalmi János
Immár Lakat dr. sem talált kifogásolnivalót: „Előzőleg csak győzelmek voltak, most játék is, szív is.” Ehhez tudni kell, hogy az FTC–Újpestet a hetedik fordulóban rendezték, és a derbi előtt a ferencvárosiak hatból hat diadallal álltak a táblázat élén. Hogy aztán számukra tényleg a hetedik mennyország jöjjön el... A tréner utóbb a következő érdemjegyekkel minősítette listavezető (majd bajnok) csapatának egész tavaszi teljesítményét: Géczi 7 – Novák 7, Mátrai 8, Szűcs 9, Páncsics 9 –Juhász 6, Rákosi 8 – Szőke 6, Varga 8, Albert 9, Katona 6.
Vidáman dúdolták hát a zöld-fehérek az éppen szintén listavezető dalt, Clarence Carson Parks – akkor Nancy és Frank Sinatrával, majd a 2000-es években Nicole Kidmannel és Robbie Williamsszel is sikerre vitt – slágerét, a Something stupidot. Bő egy hónappal később pedig sokak fülébe szökött a Népstadion hangszóróiból a Qualiton lemezkiadó újdonsága, a Pápay-Faragó László feldolgozásában megjelentetett Dead End Street és a Black Is Black. (Noha e kettőt jobb volt a Kinkstől, illetve a Los Bravostól hallani.) Május huszonnyolcadikán, az FTC–MTK (2-0), Vasas–Újpest (1-0) kettős meccsen 77 ezren tolongtak...
FTC–ÚJPEST 3-0 (2-0) 1967. április 16., Népstadion, 76 000 néző. Jv.: Marschall (osztrák).
FTC: Géczi – Novák, Mátrai, Szűcs, Páncsics – Juhász, Rákosi – Szőke, Varga, Albert, Katona.
Újpest: Szentmihályi – Káposzta, Csordás, Noskó, Nyírő – Solymosi, Göröcs – Fazekas, Bene, Dunai II, Kuharszki.
Gól: Rákosi (5.), Szőke (22.), Albert (75.).
Hegyi Iván - nol.hu
