- 0
Közismert művészek esetében különösen nagy az értelmiség felelőssége
Egy rabbi költözött nemrég a társasházunkba a családjával. Pontosabban visszaköltözött, mert lakott már itt, de néhány évet közben külföldön töltött. Kisgyerekekkel jöttek vissza; babakocsiban tolják őket. Mindez még nem lenne nagy szám a környékünkön: két sarokra lakott innen Scheiber Sándor néhai főrabbi is, nemzetközi hírű tudós, a hazai neológ zsidóság egyik legnagyobb alakja. De Scheiber úgy nézett ki az utcán, mint bármely környékbeli öregember, a mi mostani házirabbink viszont kiköpött ortodox. Fején mindig fekete kalap, az egész öltözete fekete, a nadrágja mellett himbálóznak a világos szemlélőrojtok, amint átsiet a zebrán.
Legközelebb elkapom egy pillanatra, és – attól függően, mennyire leszek kekec hangulatban – megkérdezem tőle, nem fél-e, esetleg direkt rosszat akar-e cseperedő gyerekeinek?
Schiff András, Londonban élő nemzetközi hírű zongoraművész ugyanis azt nyilatkozta a minap az angol The Telegraphnak, Magyarországon a „politikai klíma aggasztóan hasonló 1940-hez”, noha óvatosságból nem használja a fasiszta szót. Schiff már régóta egyáltalán nem jár a szülőföldjére.
Úgy tűnik, a világon két dolog menetrendszerű: a japán sinkanszen, a legpontosabb vonat és a Magyarországot lejárató Schiff-interjú. Amit a Telegraph kvázi szenzációként idéz Schifftől cikke címében
Megfenyegettek, hogy levágják a kezeimet
– értjük, persze, kell a kattintás a lapnak, Londonban sem olcsó a szankciós csirke –, azt a zongorista valójában már 2012-ben, azaz tizenegy éve elmondta egy finn újságnak. (A helyzet azóta javult is némiképp: akkoriban még Schiff azt nyilatkozta, öngyilkossággal érne fel, ha hazatérne e névtelenségbe burkolt fenyegetője miatt, ma viszont már úgy fogalmaz, nem veszi komolyan az ilyesmit.)
Az ismétlés nem meglepő: 2011 januárja óta telis-tele a hazai és az európai sajtó az önismétlő Schiff-interjúkkal, mi több, a világlapokban elhelyezett olvasói levelekkel. Ezekben a legfőbb baja a művésznek persze az egymást követő Orbán-kormányokkal van, de kap a szélsőjobboldal is („Adolf Hitler szellemét idézi meg”; „nagyon hangos és agresszív, különösen a névtelen internetes blogokon”), valamint az egész magyar társadalom („az ország pedig tele van rasszizmussal, gyűlölettel, antiszemitizmussal és nacionalizmussal”).
Hogy pedig a zsidók se maradjanak ki a szórásból: „Ha egy zsidó hülye, az nagyon hülye” – ezzel a mondással minősíti, hogy a pesti zsidók még nem mentek el az országból, vele ellentétben. Figyelemre méltó, amit most a taxisokról nyilatkozik:
Valahányszor (!) beszálltam Budapesten egy taxiba, a sofőr elkezdett arról panaszkodni, hogy minden a zsidók miatt van.
Már elnézést, sokan valóban sok mindent elhittek, elhittünk már Magyarországon – a miénk lesz a Felvidék, a vas és az acél országa leszünk, még Lendvai Ildikónak is, hogy nem lesz gázáremelés –, de akad ember, aki ezt elhiszi?
Valóban „valahányszor”?! Amikor csak Schiff András Pesten taxiba ült – persze még a Fidesz-kormányok előtt, hiszen azóta egyáltalán nem jön –, minden egyes alkalommal újabb és újabb szószátyár zsidófaló kapaszkodott volna a volánba…?
Lehet egy sort zsémbelődni az 1940-es párhuzam képtelenségén is: ugyan már, úgynevezett aladárokat kell ma strómanként alkalmazniuk a zsidó vállalkozóknak, mint 1940-ben, hogy kijátsszák a zsidótörvényeket? Nem léphetnek a színpadra származásuk miatt Gózon Gyula, Kabos Gyula, Sólyom Janka mai utódai? Miről beszél, ember?! Meghatározhatatlan számú, névtelen internetes hőbörgőről? Bob hercegéknél, Londonban talán nincsenek ilyenek? Schiff szerint egyébként az is csak okos trükk, hogy Magyarországon zsidó fesztiválokkal leplezik az antiszemitizmust. Milyen rafináltak ezek a magyarok! Egyes filozófusok szerint meg egész világunk csak illúzió, akkor pedig a zsidó fesztivál és az antiszemitizmus is az…
Pénteki szellemes glosszájában Pilhál György kollégánk Hamis billentyűzet címmel ír a zongorista által elmondottakról. Egy másik zenei hasonlattal élve lejárt lemeznek is mondhatnánk. Az utóbbi időben, Schiff Andrást leszámítva, valamelyest megritkultak az ilyen, mószeroló jellegű interjúk és olvasói levelek. Talán a szorgos feljelentők is belefáradtak a sorozatos választási vereségekbe, vagy lepattantak a szerkesztőkről, akik antiszemitizmus-ügyben manapság inkább ilyesmiket kénytelenek az újságokba tenni:
Brutálisan megvertek egy izraeli tinédzsert németországi nyaralása közben
(augusztus 7.);
Halálbüntetést javasol az esküdtszék a pittsburghi zsinagógában 2018-ban elkövetett, tizenegy halálos áldozatot követelő lövöldözés elkövetőjére
(augusztus 2.). Meg ilyeneket:
Az Antiszemitizmus-kutató és Információs Központ (RIAS) jelentése szerint a múlt évben 264 antiszemita incidens történt Észak-Rajna–Vesztfáliában, de feltételezhető, hogy a be nem jelentett esetek száma ennél lényegesen magasabb. A RIAS olyan virulens jelenségnek nevezi a zsidógyűlöletet a német tartományban, amely az érintettek számára valós veszélyt és fenyegetést jelent.
„Virulens jelenség” – na persze. Számos további németországi példa, így a 2019-es hallei zsinagógai vérengzés tükrében felvethető a kérdés, vajon milyen retorzió érte Németországot az Európai Unióban e „virulens jelenség” miatt. Nyilván semmilyen, hiszen egyrészt az ő nácitlanításukat nem lehet nyíltan megkérdőjelezni, másrészt Berlin 33 milliárd euróval finanszírozza az uniót, így tehát aki ezt nagyon feszegetné, legfeljebb Köszönjük, Emese! típusú fogadtatásra számíthatna. Mi a helyzet viszont Magyarországgal? Hazánk 1,67 milliárddal finanszírozza az uniót. Michael Roth német államminiszter pár éve ezért kimondhatta, az EU többek között a „grasszáló antiszemitizmus” miatt indított eljárást Magyarország ellen.
Schiff András – meg talán, ahogy a filmek végén mondják, még sokan mások – tehát jól dolgoztak. Korábban, 2014-ben ugyanis a művész még ezt nyilatkozta a Népszavának:
Amit három éve írtam a Washington Postban, miszerint Magyarország nem felel meg az európai elvárásoknak, az ma fokozottan érvényes. Nagy kár, hogy ezt Brüsszelben eltűrik. Az Európai Unió házirendjének meg kellene tudni felelni. Ellenkező esetben számolni kellene a következményekkel. Ezek azonban elmaradnak, mert Brüsszelben bizonyos erők úgy vélik, nekik kötelességük a Fideszt mint testvérpártjukat támogatni. Ha az EU megvonná Magyarországtól a jelentős anyagi segítséget, akkor talán számíthatnánk változásokra, bár ebben sem vagyok biztos.
Számoljunk le egy (két) illúzióval: antiszemitizmus (és korrupció) mindenütt létezik, legfeljebb különböző a mértéke és a megnyilvánulási formája. Meg különböző intenzitásúak azok a tényezők, amelyek ezeket túldramatizálva fellármázzák a megfelelő nemzetközi fórumokat.
Trockij írja az önéletrajzában: népbiztosként egy antiszemita incidens után az antiszemitát és feljelentőjét is megfenyítette; az antiszemitizmust a kommunizmussal nem tartotta összeegyeztethetőnek, az antiszemitázást meg a pártszerű magatartással.
Nem kell ezt ilyen komcsi módon megoldani, de tény, hogy van valami ellenszenves a menetrendszerű mószerolásokban, és talán nem kell harvardi doktorátus annak megtippeléséhez, vajon erősítik vagy gyengítik-e az antiszemitizmust – főleg beazonosíthatatlan fenyegetőzőkre és taxisokra való hivatkozás esetén.
Természetesen mindenkinek joga van az érzéseihez, a nézeteihez és a sajtónyilatkozathoz, de az értelmiség felelőssége közismert művészek esetében különösen nagy.
Tegyük fel, hogy Schiff András mégis eljön Pestre. Beül egy taxiba, ahol Bach csendül fel. Schiff gondol egyet, vizsgáztatja a sofőrt. – Ennyire szereti Händelt? – kérdezi. – Á, ez egy Ship vagy milyen nevű angol zongorista, biztos nem ismeri. Egy háromszáz éves klavikord másolatán játssza Bachot. Zseniális! – így a taxis, majd benyúl a CD-lejátszóba. – Tudja mit? Új, de magának adom. Ezt tegye fel, ne egy lejárt lemezt!
Borítókép: Schiff András magyar származású Kossuth-díjas zongoraművész a linzi konzervatóriumban (Fotó: MTVA/Gyűjtemény: Keleti Éva)
Szőcs László - www.magyarnemzet.hu
