- 0
A péntek esti angol-svéd találkozóval befejeződött a labdarúgó EB második csoportköre is. Immár a továbbjutás a tét, nincs többé tili-toli, bekkelés, nyílt sisakkal kell támadni a harmadik körben.
Lezajlott hát a második kör is. A jó focival repül az idő. Alig kezdődött el az EB, máris az utolsó, mindent eldöntő csoportkör kapujában vagyunk. Egyre markánsabban rajzolódnak ki az erőviszonyok, hiszen már minden csapat túl van a második szereplésén is. Lássuk a második kör konzekvenciáit.
A csoport
A cseh válogatott kedden 2-1-re legyőzte a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában a görög csapatot, amely így nehéz helyzetből várja a folytatást.
Az első játékrész 3. percében Jiracek lépett ki középen egy remek kiugratással, rávezette Halkiaszra, és a bal alsó sarokba lőtt, a labda a kapus kezét is érintette (1-0). Három perccel később Gebre Selassie futott el a jobb oldalon az alapvonalig, középre adását a görög kapus nem érte el, és az érkező Pilar közelről bevetődve a hálóba továbbított (2-0).
A második félidő 53. percében egy előreívelésre Cech jött ki a kapujából, gyengén belepaskolt a labdába, majd ütközött Sivokkal, Gekasz pedig az üres kapuba passzolt (2-1). A első fordulóban az oroszoktól a nyitókörben kikapó - azaz "az életükért küzdő" - csehek óriási iramban kezdték a találkozót, a görögök pedig láthatóan nem voltak felkészülve a rohamokra, így Michal Bílek együttese már a hatodik percben két góllal vezetett. A visszafogott görög csapat - amelyben a súlyos sérülést szenvedett Avram Papadopuloszt és a kiállítása miatt eltiltott Szokratesz Papasztopuloszt kellett pótolni - 40 percen át kapura sem rúgott, és összesen egy lesgólra futotta erejéből az első félidőben.
Szünet után egy óriási védelmi hibát kihasználva szépítettek a görögök, a váratlan gól után pedig kiegyenlítettebb lett a mérkőzés. Fernando Santos tanítványai elszántan rohamoztak, és mezőnyfölényre tettek szert, de csak elvétve jelentettek veszélyt elöl, így nehéz helyzetből - két meccsen szerzett egy ponttal - várják a folytatást. A három ponttal álló csehek legutóbb 1982 márciusában győzték le Görögországot.
A csoport, 2. forduló:
Csehország-Görögország 2-1 (2-0)
Wroclaw, 41.106 néző, v.: Stéphane Lannoy (francia)
gólszerzők: Jiracek (3.), Pilar (6.), illetve Gekasz (53.)
sárga lap: Rosicky (27.), Jiracek (36.), Kolar (66.), illetve Toroszidisz (34.), K. Papadopulosz (56.), Szalpingidisz (57.)
Csehország: Cech - Gebre Selassie, Sivok, Kadlec, Limbersky - Hübschman, Plasil - Jiracek, Rosicky (Kolar a szünetben, Rajtoral 90.), Pilar - Baros (Pekhart, 64.)
Görögország: Halkiasz (Szifakisz, 23.) - Toroszidisz, Kacuranisz, K. Papadopulosz, Holebasz - Fotakisz (Gekasz a szünetben), Maniatisz, Karagunisz - Szalpingidisz, Szamarasz, Fortunisz (Mitroglu 71.)
A társrendező Lengyelország csapata 1-1-es döntetlent játszott a csoportfavorit orosz csapattal a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának keddi második fordulójában, így a szombati utolsó forduló dönt majd a négyes két továbbjutójáról. Az orosz válogatott a döntetlennel 4 ponttal áll, s továbbra is vezeti a csoportot, míg a házigazda két pontjával harmadik a csehek mögött, akikkel szombaton csap majd össze. A négyes utolsó helyén a görögök állnak. (A találkozó negyedik játékvezetője Vad II István volt.)
A csoport, 2. forduló:
Lengyelország-Oroszország 1-1 (0-1)
Varsó, 50 ezer néző, v.: Wolfgang Stark (német)
gólszerzők: Blaszczykowski (57.), illetve Dzagojev (37.)
sárga lap: Lewandowski (60.), illetve Gyenyiszov (60.), Dzagojev (76.)
Lengyelország: Tyton - Piszczek, Wasilewski, Perquis, Boenisch - Blaszczykowski, Dudka (Mierzejewski 73.), Murawski, Polanski (Matuszczyk 85.), Obraniak (Brozek 90.) - Lewandowski
Oroszország: Malafejev - Anyukov, Berezucki, Ignasevics, Zsirkov - Gyenyiszov, Sirokov, Zirjanov - Dzagojev (Izmajlov 79.), Arsavin, Kerzsakov (Pavljucsenko 70.)
A csehek az oroszok elleni súlyos vereség után magukra találtak és két gyors góllal vezetést szereztek a lelkesen játszó görögök ellen, amiknek már csak a szépítésre telt az erejükből. A másik találkozón a csoport favorit orosz válogatott egy "biztonsági" döntetlent játszott a házigazda lengyelekkel. Megjósolhatatlan, hogy a megítélésem szerint továbbjutó oroszok mellet melyik nemzeti csapat léphet tovább ebből a csoportból.
Csapat | Msz. | Gy. | D. | V. | Gk. | P. |
---|---|---|---|---|---|---|
Oroszország | 2 | 1 | 1 | 0 | 5-2 | 4 |
Csehország | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-5 | 3 |
Lengyelország | 2 | 0 | 2 | 0 | 2-2 | 2 |
Görögország | 2 | 0 | 1 | 1 | 2-3 | 1 |
B csoport
A portugál labdarúgó-válogatott szerdán 3-2-re győzött a dán csapat ellen az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság B csoportjának második fordulójában. A portugálok és a dánok így egyaránt 3-3 ponttal állnak a csoportban, amelyben 20:45 órától rendezik a holland-német találkozót.
A portugálok jelentős fölényben futballoztak az első félidőben, Pepe és Helder Postiga találatával pedig megérdemelten szereztek kétgólos előnyt. Előbbi a portugál válogatott történetének első védője lett, aki két Európa-bajnokságon is eredményes tudott lenni, négy éve a csehek ellen szerzett gólt. A dánok nem adták fel, és lélektanilag talán a legjobb pillanatban, a szünet előtt Bendtner révén szépítettek.
A fordulás után mindkét gárda egy kicsit biztonságosabban kezdett futballozni, de a dánokat egyre inkább sürgette az idő, így megpróbálták beszorítani a portugálokat, akik gyors ellentámadásokra rendezkedtek be. A 78. percben egy ilyen akcióból Ronaldo dönthette volna el az összecsapást, de szemben a kapussal csúnyán mellé lőtt. A kihagyott ziccer meg is bosszulta magát, hiszen két perccel később Bendtner egy remek fejessel egyenlített, a csereként beállt Varela azonban egy bombagóllal megszerezte a portugáloknak a három pontot.
Eredmény:
B csoport, 2. forduló:
Portugália-Dánia 3-2 (2-1)
Lviv, 30 ezer néző, v.: Craig Thomson
gólszerzők: Pepe (24.), Helder Postiga (36.), Varela (87.), illetve Bendtner (41., 80.)
sárga lap: Raul Meireles (29.), Ronaldo (90.), illetve J. Poulsen (56.), Jacobsen (81.)
Portugália: Rui Patricio - Joao Pereira, Bruno Alves, Pepe, Fabio Coentrao - Raul Meireles (Varela, 84.), Miguel Veloso, Joao Moutinho - Nani (Rolando, 89.), Helder Postiga (Nélson Oliveira, 64.), Cristiano Ronaldo
Dánia: Andersen - Kjaer, Jacobsen, Agger, S. Poulsen - Kvist, Zimling (J. Poulsen, 16.) - Krohn-Dehli (Schöne, 90.), Eriksen, Rommedahl (Mikkelsen, 60.) - Bendtner
A német labdarúgó-válogatott szerdán Mario Gomez két góljával 2-1-re nyert a holland csapat ellen az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság B csoportjának 2. fordulójában. A németek így közel kerültek a továbbjutáshoz, ugyanis a zárófordulóban elég pontot szerezniük a dánok ellen, vagy a hollandoknak a portugálok ellen. A vb-ezüstérmes Oranje ugyanakkor már csak akkor juthat tovább, ha legyőzi a portugálokat, és a németek nyernek a dánok ellen.
Mindkét gárda a biztonságra fektette a hangsúlyt, így a találkozó elején nem sok helyzet alakult ki. A hollandok birtokolták többet a labdát, ennek ellenére a németek szerezték meg a vezetést, egy remek Schweinsteiger-Gomez összjáték végén utóbbi talált a kapuba. A Bayern-duó szűk negyedóra múlva szinte lekopírozta az első gól előtti összjátékot, és növelte a Löw-legénység előnyét.
Bert van Marwijk a szünetben hiába hozta be Huntelaart és van der Vaartot, ez nem sokat lendített a hollandok játékán, sőt, továbbra is a németek játszottak fölényben. Ennek ellenére a 73. percben megszületett az Eb első holland gólja van Persie nagyszerű lövéséből. A holland fellángolás ugyanakkor nem tartott sokáig, így a hajrában az eredmény már nem változott.
B csoport, 2. forduló:
Németország-Hollandia 2-1 (2-0)
Harkiv, 42 ezer néző, v.: Jonas Eriksson (svéd)
gólszerzők: Gomez (24., 38.), illetve van Persie (73.)
sárga lap: Boateng (87.), illetve de Jong (80.)
Németország: Neuer - Boateng, Badstuber, Hummels, Lahm - Schweinsteiger, Khedira - Müller (Bender, 92.), Özil (Kroos, 81.), Podolski - Gomez (Klose, 72.)
Hollandia: Stekelenburg - van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Willems - van Bommel (van der Vaart, a szünetben), de Jong - Robben (Kuyt, 83.), Sneijder, Afellay (Huntelaar, a szünetben) - van Persie
Az úgyneveztt halálcsoportból való továbblépés is nyílt még, bár a német csapat nagyon magabiztos játékkal győzte le a torna legnagyobb csalódását biztosító holland válogatottat, Mario Gomez két találatával. A másik találkozón a portugálok nagyon nehezen tudták csak legyőzni a hollandverő dánokat, csak a 87. percben a portói csatár Silvestre Varela parádés találatával alakították ki a 3:2-es végereredményt. A hatpontos németek továbblépése biztosnak mondható, de a második tobbjutást érő helért még a megtépázott hollandok is harcba fognak szállni, bár vajmi kevés eséllyel.
Csapat | Msz. | Gy. | D. | V. | Gk. | P. |
---|---|---|---|---|---|---|
Németország | 2 | 2 | 0 | 0 | 3-1 | 6 |
Portugália | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-3 | 3 |
Dánia | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-3 | 3 |
Hollandia | 2 | 0 | 0 | 2 | 1-3 | 0 |
C csoport
Az olasz válogatott 1-1-es döntetlent játszott a horvát csapattal csütörtökön, az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság C csoportjának 2. fordulójában.
A két együttes ezt megelőzően ötször találkozott azóta, hogy Horvátország függetlenné vált 1991-ben, és az olaszok egyszer sem tudtak győzni, továbbá a legutóbbi öt Eb-n vagy világbajnokságon az itáliai gárda egyszer sem járt sikerrel a második fellépésén.
Az első játékrész 39. percében egy bal oldali szabadrúgáshoz Pirlo állt oda, és a sorfal felugró tagjainak feje fölött a rövid sarokba csavarta a labdát (1-0).
A második félidő II. félidő 72. percében Strinic ívelt középre a bal oldalról, Mandzukic az ötösnél levette a labdát, négy méterről lőtt, a játékszer pedig a bal kapufáról vágódott a hálóba (1-1).
Az olasz együttes az első perctől igyekezett nyilvánvalóvá tenni, hogy csak a győzelem az elfogadható eredmény a számára. Balotelli többször is nagy helyzetbe került, ám szinte mindegyik esetben lassan cselekedett, de akadt lehetősége Cassanónak és Marchisiónak is, miközben a horvátok csak ritkán jutottak el Buffon kapujának közelébe. Az olasz mezőnyfölény a félidő hajrájában érett góllá, Pirlo zseniálisan kivitelezett szabadrúgása révén.
A folytatásban érezhető volt, hogy melyik csapat van előnyben, az olaszok igyekeztek elsősorban a biztos védekezéssel törődni, és csak egy-egy gyors ellentámadással veszélyeztettek. A horvátok próbálták nyomás alatt tartani az ellenfelet, a játék sokat folyt az olasz 16-os előtt, ennek eredményeként az immár három találatnál járó Mandzukic egyenlített. A lefújásig még további lehetőségek is adódtak a csapatok előtt, de újabb gól már nem született.
A horvátoknak négy, az olaszoknak pedig két pontjuk van. A csoport csütörtök esti mérkőzésén a címvédő spanyolok az írekkel játszanak.
C csoport, 2. forduló:
Olaszország-Horvátország 1-1 (1-0)
Poznan, 39 ezer néző, v.: Howard Webb (angol)
gólszerzők: Pirlo (39.), illetve Mandzukic (72.)
sárga lap: Motta (57.), Montolivo (80.), illetve Schildenfeld (86.)
Olaszország: Buffon - Bonucci, De Rossi, Chiellini - Maggio, Marchisio, Pirlo, Motta (Montolivo, 63.), Giaccherini - Cassano (Giovinco, 83.), Balotelli (Di Natale, 70.)
Horvátország: Pletikosa - Srna, Corluka, Schildenfeld, Strinic - Rakitic, Vukojevic, Modric, Perisic (Pranjic, 68.) - Mandzukic (Kranjcar, 95.), Jelavic (Eduardo, 83.)
A címvédő spanyol válogatott 4-0-s győzelmet aratott az ír csapat felett az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság C csoportjának csütörtöki 2. fordulójában, így az írek - utolsó csoportmeccsük eredményétől függetlenül - kiestek.
A nap korábbi mérkőzésén az olaszok 1-1-es döntetlent játszottak a horvátokkal, így a spanyolok négy ponttal vezetik a csoportot, másodikak a szintén négypontos horvátok, harmadikak a kétpontos olaszok. Az utolsó fordulóban spanyol-horvát és olasz-ír találkozókat rendeznek.
Az első félidő 4. percében Torres csapott le villámgyorsan a David Silva szerelése után az ír 16-oson árválkodó labdára, elvitte a lassan reagáló védők mellett, majd még egy cselt csinált az alapvonal felé, s viszonylag éles szögből, 6 méterről a léc alá bombázott (1-0).
A második félidőben II. félidő 49. percében Iniesta lövését Given David Silva elé öklözte, a Manchester City középpályása pedig egy higgadt csel után az ötös vonaláról a jobb alsó sarokba helyezett (2-0).
A 70. percben David Silva ugratta ki nagyszerű ütemben Torrest, aki az elvetődő Given mellett 13 méterről a kapu bal oldalába lőtt (3-0).
A 83. percben egy jobb oldali szögletet David Silva a rövid oldalon érkező Fabregashoz gurított, aki egy igazítás után, 3 méterről, nagyon éles szögből lőtt a kapu jobb oldalába (4-0).
Már az első percektől megkérdőjelezhetetlen volt a spanyolok fölénye, és az is látszott, hogy ezen a mérkőzésen mindenképpen nyerni akarnak. A két együttes közötti tudáskülönbség az egész első félidőben jól érezhető volt, az írek csak "nyomozták" a labdát, helyzetet sem igazán tudtak kialakítani. A gyors gól - amely Torres szemfülességének és erőszakosságának volt köszönhető - megnyugtatta a címvédőt, amely ezután is rengeteg lehetőséget dolgozott ki, ám a szünetig nem tudta növelni előnyét.
A második játékrész újabb gyors spanyol góllal indult, amelyre ezúttal is négy percet kellett várniuk a szurkolóknak: David Silva már-már megalázó találattal duplázta meg csapata előnyét. A Manchester City középpályása ezután kihagyhatatlan helyzetbe hozta Torrest, aki saját maga második, együttese harmadik góljával végleg eldöntötte a mérkőzést. A csereként beállt Fabregas találata kegyelemdöfés volt az írek számára, akik már csak a szép búcsúban bízhatnak az olaszok elleni utolsó csoportmeccsükön.
Eredmény:
C csoport, 2. forduló:
Spanyolország-Írország 4-0 (1-0)
Gdansk, 38 ezer néző, v.: Pedro Proenca (portugál)
gólszerzők: Torres (4., 70.), David Silva (49.), Fabregas (83.)
sárga lap: Xabi Alonso (54.), Martinez (76.), illetve Keane (36.), Whelan (45.+1), St. Ledger (84.)
Spanyolország: Casillas - Arbeloa, Sergio Ramos, Pique, Jordi Alba - Busquets, Xabi Alonso (Martinez, 65.) - Iniesta (Cazorla, 80.), Xavi, David Silva - Torres (Fabregas, 74.)
Írország: Given - OÍShea, St. Ledger, Dunne, Ward - McGeady, Whelan (Green, 80.), Andrews, Duff (McClean, 76.) - Keane, Cox (Walters, a szünetben)
Az olasz csapat nem tudta megismételni a spanyolok elleni jó játékát, bár Andrea Pirlo nagyszerű szabadrúgásából még vezettek a nagyon acélos horvátok ellen, de végül ismét meg kellett elégedniük az egy ponttal. A spanyol csapat viszont parádézott a nagyon szimpatikus, ám szerény képességű írek ellen. Más dimenzióban fociztak Torresék, szinte csak és kizárólag az ír kapu előtt zajlott a játék és megítélésem szerint a 4:0 még hízelgő is az írekre nézve, hiszen akár két számjegyű is lehetett volna a különbség, ha a spanyolok nem szórakoznak és cifrázzák annyira a játékot. Az az érdekes helyzet alakult ki ebben a csoportban, hogy az olasz csapat nagyon könnyen ugyanúgy járhat, mint 2004-ben, amikor is a harmadik körben a norvég-dán találkozó 2:2-es eredményével ki lettek golyózva a továbbjutók táborából, hiszen most is amennyiben a spanyol-horvát csata 2:2-es döntetlennel zárul Cassanóék csomagolhatnak!
Csapat | Msz. | Gy. | D. | V. | Gk. | P. |
---|---|---|---|---|---|---|
Spanyolország | 2 | 1 | 1 | 0 | 5-1 | 4 |
Horvátország | 2 | 1 | 1 | 0 | 4-2 | 4 |
Olaszország | 2 | 0 | 2 | 0 | 2-2 | 2 |
Írország | 2 | 0 | 0 | 2 | 1-7 | 0 |
D csoport
A francia labdarúgó-válogatott 2-0-ra nyert a társházigazda ukrán csapat ellen a D-csoport második fordulójában.
Az özönvízszerű eső és a villámlás miatti, csaknem egyórás kényszerszünet után a felázott talajon nem sok lehetőség adódott a csapatok előtt, de hazai részről az első mérkőzésen duplázó Sevcsenko, míg a franciák oldaláról Debuchy és Mexés is megszerezhette volna a vezetést. A fordulást követően az ukránok kezdtek veszélyesebben, ennek ellenére a franciák három percen belül két gólt is szereztek, ezzel gyakorlatilag eldöntötték az összecsapást, az ukránok erejéből pedig még a szépítésre sem futotta.
A franciák sikerükkel közel hatéves negatív sorozatot törtek meg, ugyanis nagy tornán legutóbb a 2006-os világbajnokság elődöntőjében a portugálok ellen győztek, utána elbukták a finálét, és azóta a 2008-as kontinensviadalon és a 2010-es vb-n is nyeretlenül búcsúztak. Laurent Blanc szövetségi kapitány irányításával továbbra is veretlen a gárda, amely immár 23 mérkőzés óta nem talált legyőzőre.
D-csoport, 2. forduló:
Ukrajna-Franciaország 0-2 (0-0)
Donyeck, 49 ezer néző, v.: Bjorn Kuipers (holland)
gólszerzők: Menez (53.), Cabaye (56.)
sárga lap: Menez (40.), Debuchy (79.), Mexés (81.), illetve Szelin (55.), Tyimoscsuk (86.)
Franciaország: Lloris - Debuchy, Mexés, Rami, Clichy - Menez (Martin, 73.), Nasri, Diarra, Cabaye (MÍVila, 68.), Ribéry - Benzema (Giroud, 76.)
Ukrajna: Pjatov - Huszjev, Hacseridi, Mihalik, Szelin - Jarmolenko (Alijev, 69.), Tyimoscsuk, Voronyin (Devics, a szünetben), Konopljanka - Nazarenko (Milevszkij, 60.) - Sevcsenko
Az angol labdarúgó-válogatott pénteken rendkívül izgalmas mérkőzésen 3-2-re nyert a svéd csapat ellen az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság D csoportjának 2. fordulójában, így a skandináv gárda már nem juthat tovább.
Az angolok az első félidőben Carroll fejesgóljával szereztek vezetést, a fordulást követően azonban Johnson öngóljával, valamint Mellberg fejesével gyorsan fordítottak a svédek. A szigetországiak azonban nem adták fel, és a csereként beállt Walcott lövésével előbb egyenlítettek, majd - Walcott passza után - Welbeck parádés sarkazásával a maguk javára fordították a mérkőzést. Az angol válogatott története során először nyert tétmérkőzésen a svédek ellen.
Az angolok sikere egyben azt is jelenti, hogy a keddi záró fordulóban nekik és a franciáknak a döntetlen is elég lesz a negyeddöntőbe jutáshoz, míg a társházigazda ukránoknak mindenképpen győzniük kell továbbjutáshoz.
D csoport, 2. forduló:
Svédország-Anglia 2-3 (0-1)
Kijev, 50 ezer néző, v.: Damir Skomina (szlovén)
gólszerzők: Johnson (49., öngól), Mellberg (59.), illetve Carroll (23.), Walcott (64.), Welbeck (78.)
sárga lap: Mellberg (63.), J. Olsson (72.), Svensson (91.) , illetve Milner (58.)
Svédország: Isaksson - Granqvist (Lustig, 66.), Mellberg, J. Olsson, M. Olsson - Svensson, Kdllström, Larsson - Ibrahimovic, Elm (Wilhelmsson, 81.) - Elmander (Rosenberg, 80.)
Anglia: Hart - Johnson, Terry, Lescott, Cole - Milner (Walcott, 61.), Gerrard, Parker, Young - Welbeck (Oxlade-Chamberlain, 90.), Carroll
A második körben megszületett az EB legszebb gólja, az EB eddigi legjobb, legfordulatosabb találkozóján!
Danny Welbeck a MU csatára kapunak háttal, félfordulattal sarkazta a hosszú sarokba félmagasan Theo Walcott nagyszerű beadását. Ezzel a győzelemmel az eldőlt, hogy Ibrahimovicék búcsúznak a harmadik csoportkör után. A továbbjutás azonban a nagyon izgalmasnak ígérkező harmadik körben fog csak eldőlni, amikor is a házigazda ukránok az angol csapattal, a franciák pedig a vélhetően csalódott svédekkel csapnak majd össze.
Csapat | Msz. | Gy. | D. | V. | Gk. | P. |
---|---|---|---|---|---|---|
Franciaország | 2 | 1 | 1 | 0 | 3-1 | 4 |
Anglia | 2 | 1 | 1 | 0 | 4-3 | 4 |
Ukrajna | 2 | 1 | 0 | 1 | 2-3 | 3 |
Svédország | 2 | 0 | 0 | 2 | 3-5 | 0 |
Csépányi Balázs - telesport.hu