- 0
David Pressmantől menetrendszerűen jött az újabb bírálat.
Aggodalomkeltőnek nevezte David Pressman amerikai nagykövet, hogy Orbán Viktor március elején Magyarország ellenfeleként azonosította az Egyesült Államokat – írta meg a Népszava , amelynek újságírója Szegedre kísérhette el a diplomatát. A „bizalmas beszélgetésekről” az amerikai nagykövetség engedélyével a szociáldemokrata napilap annyit azért elárult, hogy David Pressman szerint
szövetséges ország részéről példátlan az ilyesfajta Amerika-ellenes retorika.
Az nem teljesen egyértelmű, hogy a diplomata Orbán Viktor milyen kijelentésére utal. A magyar miniszterelnök a kormánypárti frakciók előtt tartott ülésen februárban valóban azonosított ellenfeleket , ezek között azonban nem szerepelt az Egyesült Államok. A kormányfő három csoportot nevezett meg:
- a háborúpárti nemzetközi érdekcsoportokat, amelyek a Biden-adminisztrációból, a háborúpárti brüsszeli bürokratákból és háborúpárti politikusokból állnak,
- a Gyurcsány vezette dollárbaloldalt, amelyet szerinte kilóra megvettek, és csak azt teszik, amit a megbízóik kérnek,
- valamint a nemzetközi spekulánsokat nevezte meg, akik a háborús időkben haszonra akarnak szert tenni.
Az amerikai nagykövet nehezményezte, hogy – legalábbis az ő meglátása szerint – az Orbán-kormány a háború ellenére sem távolodott el Oroszországtól. Szerinte az ezzel kapcsolatos aggályokban kétpárti egyetértés van az Egyesült Államokban, és teljes konszenzus a nemzetbiztonsági körökben, sőt az ellenzéki Republikánus Párt egyes tagjainak még keményebb az álláspontja a magyar vezetéssel kapcsolatban.
Szerinte ezek alapján a Fidesz hiába bízik abban, hogy a jövő évi amerikai elnökválasztás kimenetele fordulatot hoz a kétoldalú kapcsolatokban.
A Népszava szerint a diplomata egy kéttannyelvű gimnáziumban és a Szegedi Tudományegyetemen is beszélgetett a diákokkal. A tanintézményeken kívül felkereste a szegedi zsinagógát, a Szegedi Kortárs Táncegyüttest, illetve az önkormányzatot, ahol tárgyalt Botka László egykori MSZP-s szegedi polgármesterrel, egy kávézóban pedig egy meg nem nevezett LMBTQ jogvédő szervezet képviselőjével.
Az amerikai nagykövettől egyébként lassan menetrendszerűen érkeznek a magyar kormányt bíráló megjegyzések. Legutóbb azt kritizálta, hogy Orbán Viktor a közösségi médiában támogatásáról biztosította Donald Trump volt amerikai elnököt, akivel személyesen is jó kapcsolatot ápol. Korábban arra figyelmeztetett, hogy „a magyar kormány a Kremlhez hasonlóan reagál a külső bírálatokra”, miután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nehezményezte, hogy Washington bírálta a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét, a sajtószabadságot, valamint az országban szerintük tapasztalható magas korrupciót.
Borítókép: David Pressman amerikai nagykövet (Fotó: Facebook/US Embassy Hungary/Janka Szitas)