A zokogó baloldal

Nem tudom, ki hogy van vele, de amikor meglátom a fehér alapon vérvörös betűs Szolidaritás-plakátot, amely mögé behúzódott egy csapat levitézlett baloldali, mindig elfog a düh. Eszembe jut egy tiszta és erős mozgalom, a Lech Walesa-féle valamikori Solidarnosc, a lengyel pártállamlebontók bátor egységei, akik a diktatúrában oly sokat kockáztattak, és harcuk, áldozatvállalásuk nem volt hiábavaló.

Amikor március 15-én itt voltak a lengyelek, hogy kifejezzék rokonszenvüket a magyar kormány céljai mellett, a szélben meglibbent egy igazi Solidarnosc felirat, a jellegzetes vörös, enyhén összetorlódott betűivel, amelyeket pofátlanul és jogellenesen lemásolt a hazai, magát Szolidaritás mozgalomnak nevező szánalmas népség.

(A lengyelek egyébként nem tudtak róla, hogy logójukat ellopta egy magyar baloldali brancs, és soha nem adtak engedélyt jellegzetes feliratuk mások általi használatára.) Bizony, a lengyel logó gátlástalan ellopása, használata önmagában előre jelezte, mi fán terem ez az úgynevezett „Magyar Szolidaritás Mozgalom”, s milyen mélyen van erkölcsileg. Sokkal jobban tették volna, ha a jellegzetes, több mint három évtizedes múltra visszatekintő logó eltulajdonítása helyett a lengyelek akkori, pártállamellenes karakánságát és bátorságát próbálták volna megérteni és meghonosítani. Vagy talán a Jaruzelski elrendelte katonai szükségállapot 1981 decemberében a kijárási tilalommal és a statáriummal ugyanazt jelentené, mint egy kétharmados többséggel demokratikusan megválasztott kormány? De Kónyáék, úgy látszik, nem csak logót lovasítanak meg, elirigyelték a fülkeforradalmat is. A társelnök kijelentette: „Orbán Viktornak és bandájának egy mielőbbi választáson egy fülkeforradalom által meg kell buknia.” Mondhatott volna szavazást is, de akkor hol marad az eredetiség?

Régebben a baloldal intellektuálisan fölkészültebb volt. Kónya megindítóan együgyű beismerése, miszerint „elvette az emberek kedvét, hogy a békemeneten sokan voltak”, nem is kíván kommentárt. Mondhatta volna azt is: „Nincs itt már nekünk semmi keresnivalónk, ahol az emberek kitartanak saját kormányuk és miniszterelnökük mellett”, krokodilkönnycseppeket hullajtva.

A sikertelen baloldal panaszszava ez. Amely úgy lejáratta magát, hogy már hiába rágalmaz és kavar, a többség csak legyint rá. A baloldal szempontjából ez bizony szomorú helyzet, mert ha itthon sikertelenek, akkor mi marad nekik? Moszkvában bezárt a bazár, az oroszok megtanulták fölfedezni és megbecsülni történelmi, kommunizmus előtti múltjukat. Brüsszelben még van néhány Cohn-Bendit-féle agresszív bohóc, aki gondolkodás nélkül annak az országnak a képébe vágja a habostortát, amelyiket kijelölik megszégyenítésre, de az EU egésze akkor sem hasonlítható semmiféle kommunista irányítóközponthoz.

Kónya pontatlanul fogalmazott. Az, hogy a békemenet kormány melletti demonstrációvá terebélyesedett, nem „elvette”, hanem visszaadta az emberek kedvét. Megerősítette hitüket, bizalmukat a megválasztott politikai erő mellett. Kínos ez a baloldalnak, elismerem. De túl kellene tenniük magukat ezen. És osszák meg csöndben, maguk között a fölismerést: országgal nem rulettezünk.

Álljanak le pár hétre a szervezkedéssel, adjanak maguknak gondolkodási időt. Közben kereshetnének maguknak egy eredeti logót. Óvnám őket a sarló-kalapácstól, a búzafonatos koszorútól és a gyöngyös szvasztikától, bár azok a jelképek is komoly karriert futottak be.

mno.hu -Körmendy Zsuzsanna