- 0
Ki az a William Wray? Volt ilyen nevű angol földbirtokos, városi impresszionista festő az Államok nyugati partjáról, de a legtöbben alighanem azt a William Wray-t ismerik, aki – már bocsánat – aranyköpéseket szed össze kötetekbe, mint egy Coelho. Jézustól, Tagorétől, Buddhától, most meg éppen zen fejektől.
Szögezzük le mindjárt, jól teszi. Annyi baj van már itt, hogy annyi baj legyen, elkél a segítség minden napra. Márpedig William Wray Zen – Gondolatok napról napra című kötete tényleg gyógyír, csukafejes a harmóniába, ami oly fájdalmasan hiányzik. Nézzünk például a zen buddhista mondások és történetek tárházából egyet, a november utolsó napjára rendeltet.
„Szembeállítani azt, amit kedvelsz azzal, amit nem kedvelsz – az elme betegsége. Amikor az Út mélységes jelentését nem értik meg, a lelki nyugalmat megzavarja, céltalanul.”
Bizony, barátaim, amikor már három órája várjátok nyolcvanhat éves édesanyátokkal a megadott időponttól a betegszállítót, hogy elvigyen benneteket a szemészetre, ahová másfél hónappal azelőtt kaptatok időpontot, és közben anyátok konkrétan megvakult, elkél egy ilyen mondat többszöri elolvasása, mielőtt vesén vágnátok valakit egy hordággyal.
A zen üzenetét mindenekelőtt maguk a mondások tartalmazzák. A lényeg a megérzésen alapuló megértés. Spontaneitás, magától való és létező. A zen a buddhizmus egyik ága, indiai és kínai mesterek, japán szerzetesek rakták össze. Nyugati ember csak erőlködik rajta, keletről érkezetteknek talán egyszerűbb a dolguk. Wray gyűjteménye mindenesetre zsebbe való, állandó hordozásra csábít, hogy aztán egy alkalmas, döntő pillanatban elővegyük és együtt legyünk vele. Mert ugye: „Az északi ablak résein jeges fuvallat fütyül be, a déli tavon havas nád közt bújnak össze a vadlibák, odafenn csonkára csípte a Holdat a hideg, vacogó fellegek fenyegetik a fénylő földet.” Ezerszámra szállhatnak alá a Buddhák erre a világra, hozzátenni vagy elvenni belőle nem tudnak semmit.
A legtöbb kínai úgy van a taoizmussal, mint a népmesékkel. Ugyanakkor létezik a taoizmusnak egy intézményesebb formája is, amit vallási taoizmusnak neveznek. A különböző iskolák közös jellemzője a képzett, művelt papság, a kinyilatkoztatásokat tartalmazó, klasszikus kínai nyelven írott szent könyvek, az istenek és istennők hierarchikus panteonja, az összetett szertartásrendszer és a speciális eljárások. Meditáció, alkímia, mágia, valamint gyógyító és szellemet fejlesztő gyakorlatok. A rendszernek erős katonai vonulata is volt, és sok iskolájában a nők is meglehetősen fontos szerepet játszottak.
Mindezeket már Edward L. Shaughnessy Kína című könyvéből tudom, ami szinte lehetetlen, ám letehetetlen vállalkozás. Kétszáznegyven oldalon bemutatni a nagy sárkányt akár szánalmas kísérlet is lehetne, de ugye kinek van többre ideje. Kína tényleg felfoghatatlan és értelmezhetetlen, lehet félni tőle és ájultan rajongani érte, mindegy neki. A könyvvel viszont egy kicsit beljebb kerülünk. Nagyjából annyira, mint Ven Ji-to imádsága:
„Kérlek, mondd meg, kik azok a kínaiak?
Mutasd meg, hogyan ápoljam emlékeim.
Mesélj e nép nagyságáról.
Halkan beszélj, ne kiabálj.”
William Wray: Zen – Gondolatok napról napra, Saxum Könyvkiadó, 2011.
Edward L. Shaughnessy: Kína, Saxum Könyvkiadó, 2011
mno.hu - Hegyi Zoltán
