- 0
A Pénteki Venus Williams elleni fantasztikus győzelem után sokan már lelki szemük előtt egy döntőző Szávay Ágnest láttak a francia nemzetközi teniszbajnokságon – kétszettes vereség lett a vége vasárnap a szlovák Cibulková ellen. A két tavalyi győztes a szerb Ivanovics és a spanyol Nadal közül pedig csak a mallorcai világelső tudott játszmát nyerni a nyolcaddöntőben.
Azok után, hogy a hétvége nyitányán az első számú magyar teniszező, Szávay Ági szenzációs játékkal szinte lemosta a pályáról a sokszoros Grand Slam győztes amerikai Venus Williamset talán túl nagy teher nehezedett Ágira a vasárnapi 4. fordulós mérkőzésen, ráadásul hőemelkedéssel lépett pályára. Ellenfele a kilenc hellyel előbbre rangsorolt szlovák Cibulková semmi különöset nem csinált a pályán, épp’ csak kevesebbet hibázott mint a 44 ki nem kényszerített hibát ütő és roppant idegesen játszó magyar lány. Ennek pedig nem is lehetett más az eredménye mint 6-2, 6-4-es vereség és búcsú a francia bajnokságtól. Czink Melinda még szombaton vereséget szenvedett, így nincs már magyar játékos a mezőnyben, de semmi ok a kesrgésre hiszen mindkét hölgy ragyogóan helyt állt és ha így fejlődnek, akkor még sok örömünk lesz bennük a jövőben; akár már Wimbledonban is. A hétvége egyébként nem kis csillaghullást hozott. Kiesett a nők címvédője a szerb, Ana Ivanovics és a szerbek további bánatára a férfiverseny 4. kiemeltje, Novak Djokovics is. Az igazi szenzáció azonban vasárnap a késő délutáni órákban született meg. A zsinórban négyszer győztes, világelső Rafael Nadal négy játszmában kikapott az eddig kevéssé ismert svéd Söderlingtől, ezzel elvesztette 2005 óta tartó veretlenségét a Roland Garroson. Ennek a ténynek valószínűleg a svájci Roger Federerre van a legnagyobb hatása, a korábbi világelső ugyanis még sohasem nyert itt – ez az egy trófeája hiányzik a nagy versenyek közül – és három döntője mindegyikén a spanyol klasszis győzte őt le Párizs vörös salakján. Talán nem járunk messze a valóságtól, ha azt gondoljuk Federer joggal érzi azt; Most vagy soha!
Juhász Attila
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja