- 0
Miközben a világ tombolva ünnepli Muammar el-Gaddafi (a magyar nyelv elkötelezett harcosai számára Kadhafi), líbiai diktáror/vezető bukását és jólesően hallgatja az átmeneti nemzeti tanács demokráciát és szuper változásokat ígérő bejelentéseit, addig mindenképpen meg kell emlékeznünk arról, hogy az egész történet nem is olyan tiszta, mint ahogy azt a mainstream média sugallja számunkra.
(összeesküvéselméleteket kedvelőknek: lehet, hogy itt “arab tavasz” helyett “amerikai Irakkal” állunk szemben).
Véreskezű diktátorról, népet elnyomó Gaddafi-terrorról, aggasztó gazdasági zuhanásról szóltak-szólnak a líbiai hírek, miközben ennek igazságtartalma azért eléggé messze áll a valóságtól – az utóbbi hónapok harcban elkövetett cselekményeiről most ne beszéljünk, mert mindkét oldal kezéhez kötődnek véres akciók.
A helyzetet összehasonlítani már csak azért is komikus a környező észak-afrikai országok szabadságot, változást követelő forradalmaival, mert itt a lázadó csoportok csak többszöri nekifutásra, hatalmas külföldi támogatás mellett tudták végrehajtani a kitűzött célt. A következőkben azonban álljon itt 10 + 1 ok (hangsúlyozottan a teljesség igénye nélkül), amiért főleg Líbia, de Afrika és az egész világ hiányolni fogja majd a megbuktatott Királyok Királyát.
1. Líbiában eddig ismeretlen fogalom volt a hitel, az ország egyetlen fillérrel nem tartozott külföldi hitelezőknek. Eddig. Már most hallani pletykákat, amelyek egy jelentős összegű, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által folyósított hosszújáratú hitelről szólnak, a háború utáni újjáépítést finanszírozandó.
2. Muammar el-Gaddafi kiállt és felszólalt folyamatosan azért, hogy az olajtermelő országok ne amerikai dollárért, hanem aranyért értékesítsék kőolajukat, mert így jelentős mozgásteret kapnának és biztonságban lennének az Egyesült Államokban tapasztalható gazdasági hullámvölgyek hatásaitól. Az előző ilyen szószólója az aranynak az iraki diktátor Szaddam Husszein volt. Emellett ő volt a kezdeményezője még annak az 1969-ben kezdődött bojkottnak is, amelynek eredményeként sikerült magasabb áron értékesíteni az afrikai-arab olajat a “Nyugat” számára. Aztán ott a kérdés: az óriási olajkincsekkel rendelkező Nigéria vajon miért nem rendelkezik olajfinomítóval, míg Líbia Gaddafinak köszönhetően igen?
3. A líbiai munkanélküliek és tanulók szakmájuknak, vagy jövőbeni szakmájuknak megfelelő átlagbért kaptak munkanélküliségük, tanulmányaik során.
4. Minden friss házas pár teljesen ingyen kapott egy lakást az új, közös életük elkezdéséhez a líbiai államtól, és emellett ha esetleg bármelyik líbiai polgárnak hitelre lett volna szüksége, az ország bankjai kamat nélkül, teljesen ingyen folyósították neki azt.
5. Az oktatás és az egészségügy minden szinten teljesen ingyenes volt a lakosság számára, sőt, a külföldön tanulók havi 2500 eurós ösztöndíjban és szállástámogatásban is részesülhettek, ennek megfelelően nem csoda, hogy ma minden negyedik líbiai diplomás ember és a mostani lázadók soraiban is százával találhatunk egyetemet végzett embereket.
6. A kenyér, az alapvető élelmiszerek vagy akár az üzemanyag és az autók ára töredéke volt az Európában megszokottnak, ennek megfelelően pedig az éhezés errefelé teljesen ismeretlen fogalom volt (legalábbis mostanáig), akárcsak az utcán kéregető koldusok. Tripoli eleste azonban súlyos válságba sodorta az ott élő lakosságot, nemhogy a napi betevőért, de az ivóvízért is mindennapos küzdelmeket kell folytatniuk – úgyhogy a nemzetközi közösség tonnaszám hordja a segélyt.
7. Az Egyesült Afrikai Államok elképzelése talán legerősebb, legelkötelezettebb hívét, támogatóját veszítette el, ezzel évekre visszavetve az esetleges afrikai integrációt, vízumok eltörlését vagy akár a szabadabb mozgást és munkavállalást.
8. A mostani lázadó mozgalom nem törzsi vezetők vezetésével indult meg a Gaddafi uralmát mindig is vitató Kelet-Líbiából Tripoli felé, hanem neves üzletemberek, amerikai támogatású politikusok valamint radikális muszlim fiatalok voltak azok, akik az általánosságban törzsi felépítésű líbiai társadalomban változásokat kívántak eszközölni. Azt pedig, hogy egy törzsi alapokon nyugvó államban nem lehet egy nyugati mintájú politikai rendszert kiépíteni, más afrikai országok példáján már megismerhettük. - (Kis játék: vajon mely országokról lehet szó?) -
Gaddafi pedig tanulva más rendszerek hibáiból, egyrészt a törzsi vezetők jogainak kurtításával és a hadsereg zsoldosokkal való feltöltésével, másrészt pedig az állami bevételek tényleges megosztásával tökéletesen elfojtott minden ellene irányuló szerveződést, nem csoda, hogy mellette tízezrek tüntettek néhány hónapja, ellene pedig az utolsó hetekig soha senki.
9. Gaddafi erős független külpolitikát alakított ki, azaz szemben sok afrikai vezetőtársával, ő nem hagyta magát gazdasági fegyverekkel zsarolni és így különböző, általa elfogadhatatlannak tartott ügyek mögé felsorakozni, ráadásul az Egyesült Államok vagy akár Nagy-Britannia jóváhagyása nélkül merész lépéseket mert tenni a nemzetközi diplomáciai porondon.
10. Rengeteg külföldi (főleg afrikai) munkavállaló kapott jó állást Líbiában, ráadásul Gaddafi erőteljesen segítette a nőket is abban, hogy iskolába járjanak, dolgozzanak, belépjenek a hadseregbe – ezzel pedig valószínűleg ki is vívta a líbiai keményvonalas muszlimok haragját.
11. Végül pedig extrém viselkedése, különc megnyilvánulásai és nem utolsósorban a nyugati arroganciát nem kímélő szónoklatai mindenképpen hiányozni fognak a nemzetközi politikai palettáról.
Eme poszt azért született, hogy felhívja mindenki figyelmét arra, nem szabad gondolkodás nélkül elfogadni mindent, amit a média tálal, Moammar el-Gaddafi rengeteg rossz dolog miatt hibáztatható, de ami biztos, hogy több évtizedes uralma alatt rengeteg jót is tett Líbiáért és egyáltalán nem helyezhető olyan őrültekkel egy kalap alá, mint például Idi Amin.
www.mindennapiafrika.info - a Flag Polgári Magazin partnere
