Iskolakezdés

Nem férnek össze egymással. A politikusok hiába iskolázottak, az iskola nem arra való, hogy politikusok csatázzanak benne, érte, ellene.

Intézményvezető legyen a talpán, aki ellent tud állni az ilyen csábos mondatoknak: „Innovatív iskolák fejlesztése című pályázat száz­százalékos támogatással biztosít 10-300 millió forintot a módszertani megújulásra, a pedagógiai program, a minőségirányítás és a teljesítményértékelés fejlesztésére, a kompetencia alapú oktatás elterjesztésére és még sok minden másra is.”

Ugye, hogy nem lehet érteni?

Iskolakezdés idején ilyen és ehhez hasonló iratokat kell böngészniük az intézményvezetőknek, ha a diákok számára valami anyagi jellegű hasznot szeretnének elérni.

Közben a tanár már csak merő becsületből tartja meg az óráit, akár ingyen is tanítana, ha adna valaki enni a saját gyerekeinek. De nem ad. Üzletté vált az oktatás, a mai, vadkapitalista világunkban nincs ingyenebéd a pedagógus gyerekének se. Nem jár.

De jár a haszon annak, aki olvasni nem tudó gyerekeknek nagy példányszámban megjelenő könyveket ad el, jár a haszon annak, aki iskolatáskákat ad el, hadd cipelje a húszkilós gyerek a tízkilós táskát, jól jár itt mindenki, akinek köze van az oktatáshoz, nyersebben mondva: az oktatáspolitikához.

Arról van szó, hogy a Hiller-félék beették magukat ebbe az óriási haszonnal kecsegtető bizniszbe, és onnan ki se lehet robbantani őket. Nekik nem a gyermek, nem a pedagógia üdve kell, hanem a haszon.

Iskolakezdéskor kezdik edzeni az iskolákat, erre szakosodott vadliberális csápok nyúlnak a diákok és a szülők felé, nyitogatják a családi kasszákat, még, még, még, ennyi nem elég csatakiáltással döntik romba a családi költségvetést.

Szeptemberben nem jó anyának, nem jó apának lenni.

És nem jó gyereknek se lenni. Nem jó felfüggeszteni a szabad életet, a játékot, be kell ülni az iskolapadba, be kell ülni olyan gyerek mellé, akinek minden ingyen jár, mert túl sok testvére van, meg amúgy is azt tanulták a kedves szülők, hogy érdemes kisebbségnek lenni, érdemes sok szoknyában érvelni, kivívni azokat a jogokat, amik elvileg járnának akkor is, ha nincs pénz ilyesmire.

Igen, a cigányokról van szó, ne alakoskodjunk.

Azokról, akik hátrányos helyzetükből rutinosan kovácsolnak előnyt, akiket egyáltalán nem érdekel, miféle hátrányt okoznak azoknak, akik nem olyannak születtek, mint ők.

És ez nem rasszizmus, a Budapest környéki iskolák tanárai tudnának mesélni arról, hány gyereknek jár az ingyenes tankönyv, az ingyenes ebéd, az ingyenes pedagógus, akit akár meg is lehet verni, húzgálni a haját, kiverni a fogát. Bulvárlapok hírhozói bővebben tudnának erről mesélni, de nem teszik, mert a valóságos demográfiai torzulásokról eszük ágában sincs számot adni.

Persze, jó volna felzárkóztatni a cigány gyerekeket, jó volna, ha ebben az országban mindenki egyenlő eséllyel indulhatna a nagybetűs életbe, ha nem a származás döntené el, ki mire juthat a nagybetűs életben. Az is jó volna, ha volna pénz a felzárkóztatásra, ha díjazni lehetne azokat a pedagógusokat, akik mindent megtesznek azért, hogy ebben a bizonyos nagybetűs életben minden gyermek, ha cigány, ha nem, azonos eséllyel induljon.

Oktatáspolitika? Töröljük ki szótárunkból ezt a szót, mert ilyen szó nem létezhet. S ha létezik is, nem jó semmire. Professzionális módon veszítik össze a fideszes politikusokat a kereszténydemokratákkal, rossz nézni.

És a gyerekek? Velük mi lesz? Sajnos, ők még nem szavazhatnak, nem célpontjai a politikai kampányoknak. Ők csak úgy vannak. Szomjasak a szeretetre, olykor a tudásra is. Nem okvetlenül szeptemberre esik ez a szomj, lesz még hó, lesz még sár, mire kiderül, mire is való az iskola.